Mesemalom

Cuki és Borneó másnap este is a Kotorékdombnál találkoztak.
- Szervusz, Borneó! Képzeld, ma annyi vacsorát kaptam Franci nénitől, hogy mindent el sem tudtam hozni. Fogalmam sincs, mi ütött belé. Látom a szemén, hogy aggódik értem.
- Rendes gazda! - nyelt nagyot a fekete kandúr.
- Tudod mit? Visszaszaladok! A maradékon megosztozunk, nekünk is kell az erő.

Cuki szélsebesen eliramodott. Borneó szájtátva nézett utána. Megrázta a fejét. Micsoda? Hogy mit mondott? De nem maradt túl sok ideje a csodálkozásra, Cuki egykettőre visszatért. Szájában finoman illatozó májast cipelt.
- Fele az enyém, fele a tiéd! - dobta le az ételt.
Borneó dermedten állt.
- Mit bámulsz? Edd meg gyorsan!
Ezt már nem kellett kétszer mondani a fekete kandúrnak, nyomban kettéharapta a májast.
- Királyi falatok! - nyalogatta a szája szélét, mialatt Cuki bekapkodta a maradékot.
- Sietnünk kell! - magyarázta Cuki teli szájjal. - Félek, Húzós megsértődik, ha túl későn kap vacsorát. Még a végén Blanson tölti ki a haragját. Ó, szegény Blans! - sóhajtott Cuki. - Ha belegondolok, hogy ez a faragatlan, erőszakos kandúr bezárva tartja, elfog a kétségbeesés. Biztosan éhezteti!
- Magad is hallottad! Még tíz vacsora, azután kiengedi. Ennyit ki fog bírni.
- Igen. Ki kell bírnia!

Elindultak. Már becsukott szemmel is megtalálták volna a Szemét-szigeteket. A fák levelei halkan susogtak a frissen támadt szélben. Húzós a konténer tetejéről figyelte a közeledő alakokat. Kamu a jobb oldalán ült.
- Ezek alaposan lefogytak, főnök!
- Ez a dolgok rendje, egyszer fenn, egyszer lenn! - szólt szigorúan Húzós. - Nem járja, hogy folyton csak a kóbormacskák éhezzenek. Mi is megérdemeljük az ételt, nem igaz?
- Igaz. De én akkor is úgy sajnálom ezt a vörös bundás alakot. Valahogy... olyan szerencsétlen az ábrázata! - sóhajtott Kamu.
- Ebből elég legyen! - villant meg Húzós kék szeme. - Azt hittem, ezt már megbeszéltük.

Kamu elhallgatott. A holdra nézett, és az apró csillagra, amelyik a fogyatkozó tányérhoz legközelebb ragyogott. A szél lassan elérte a Szemét-szigeteket. Megborzongott.

- Jó estét! - köszöntötte Húzós a két kandúrt. - Blans üdvözöl benneteket. Azt üzeni, hogy hozhatnátok kicsivel több ennivalót is. Szegénykének alig marad valami.
Cuki szeme összeszűkült. Haragosan nézte a konténerek császárát.
- Nyugodj meg! - suttogta a fülébe Borneó. - Csak fel akar dühíteni. Ne hagyd magad, Cuki! Légy higgadt!

Kamu felállt, nekirugaszkodott, és a szomszédos konténer tetején landolt.
- Elég ebből a komédiából! - kiáltotta. - Cuki, Borneó! Ne higgyétek el egyetlen szavát sem. Blans nincs itt. A főnök hazudott nektek. Életében nem látott még török angórát.
Húzós Kamura nézett. Szeme szikrákat szórt.
- Miket beszélsz te itt össze-vissza, szédült nőszemély?! - sziszegte, és megvillantotta metszőfogait.
Cuki és Borneó egymásra nézett.
- Éreztem, hogy átver! - morgott Cuki. - De most nincs kegyelem! Ezt nem úszod meg szárazon, kisapám!
- Két girhes szobakandúr a Szemét-szigetek királya ellen! Nevetséges! Gyertek, ha mertek! Szívesen leckéztetek kislányokat.

Húzós leugrott a konténer elé. A három kandúr hangos morgással támadt egymásra. Pár lépésnyire tőlük érintetlenül hevert a váltságdíj vacsora. Kamu rémülten nézte a pofozkodást. A következő pillanatban hatalmas árnyékot rajzolt elő az utcai lámpa fénye. Kamu megdermedt. Nem kétséges, a szörny egyenesen feléjük közelített.

- Hagyjátok abba! - kiáltotta teli torokból.

De a kandúrok nem hallották meg a vészriadót. Kamu lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy az árnyék után megjelenik annak tulajdonosa is, a hatalmas testű, zsemleszínű, rövid szőrű kutya. Sötét, hosszú háromszög fülét magasra emelve, nyugtalanul fülelt.

- Elájulok! - suttogta maga elé Kamu. - Ez nem lehet igaz. Talán szellemet látok?!

De a szellem megfontoltan haladt előre. Fejét lehajtotta, fekete orrával izgatottan szaglászta a füvet. Jön, dobogott egyre hevesebben Kamu szíve, egyenesen felénk tart. Az óriási kutya megtorpant a fűcsomónál, ahol Franci néni májasa illatozott. Nagyot nyelt. Húzós vacsorája egyetlen szemvillanás alatt lecsúszott a torkán. A kandúrok pofozkodó mancsa hirtelen megállt a levegőben. Mozdulatlanul figyelték a föléjük magasodó, hatalmas óriást.