Mesemalom

Alig várom, hogy végre kiosonjak a lakásból, de egyre reménytelenebbnek tűnik a helyzet. Az én Edgárom egész este a dolgozószobában ül és telefonál. De ugyan minek?

Még most is a fülemben cseng kedves hangja: „ugye, látlak még?” Ezt kérdezte Dorka, mielőtt elbúcsúztunk egymástól a Szabad Erdő mellett. Lát, hát persze, hogy lát! Csak el ne bízza magát!

Dezső bácsi komótosan a fatelep hátsó fertályára kocog, amit magas léckerítés vesz körbe. Fegyelmezetten haladunk a nyomában, pedig én alig bírom türtőztetni magamat. A rövidnadrág mély zsebéből hosszas kotorászás után előkerül a megfelelő kulcscsomó.

A tenger türkiz hullámai megtörnek a hófehér vitorlás oldalán. Már közel van a sziget. Fehérarany homok csillog a pálmafák körül. Fűszoknyás bennszülött lányok gázolnak bele a vízbe, és mosolyogva integetnek.

A menet a Rebarbara utcai ház elé ér. Mi kutyák elszántan lecövekelünk a kapu előtt.

Napsütéses szombat reggelre virrad. A tavaszi égbolt üdén szikrázik, amikor Edgár és én kilépünk a kapun.

De hiszen ez Edgár! De hogy kerül ide? Biztosan észrevette a szökésemet. Nem hagyhatom, hogy a többiek megharapják! Hogy morognak! Ez a kutyáknál a támadás félreérthetetlen jele.

Látom Edgáron, hogy csalódott. Palacsinta elment, és valószínűleg vissza sem jön. A gazda májassal tölti meg a fényesre nyalogatott macskatányért, és úgy álldogál a bejárati ajtó előtt, mint egy rakás szerencsétlenség.

Edgár hamar elment, csak Erzsi néni maradt a lakásban. Rengeteget motyogott, míg végül összetakarította romokat, és persze szidott is, ha a szeme elé kerültem.

Palacsinta elfoglalta a lakást. De ami még rosszabb, úgy bújik Edgárhoz, mint egy kiscica. Az én gazdám meg simogatja, cicukálja. Néha az az érzésem, hogy rólam már teljesen megfeledkezik.

Aranyos Peti bácsi belép a cellába, ahol még mindig együtt szomorkodunk Ubullal.

Lassan megszokom a menhely rendjét. Reggel kapunk enni, inni, utána pedig rendszerint megjelenik aranyos Peti bácsi, és körülnéz a soron

Ó, ha tudnátok, hogy milyen helyes kis fekete pamacs voltam! Igaz, magasságra alig kisebb, mint most. A ház, ahova még kölyök koromban kerültem, egy falu szélén állt. Előtte sínpálya csillogott, s naponta legalább ötször mentek el arra a vonatok hol az egyik, hol a másik irányba eregetve a fehér füstöt

Csendben ülünk a ketrecben, csak Ubul csettint néha a nyelvével, ahogy a vacsora hűlt helyét nyalogatja a fényes tányér oldalán. Úgy puszilgatja, mintha a menyasszonya volna. Azon gondolkodom, hogy mit mondhatnék Babinak.

Abban az alomban én voltam a legkisebb, ezért neveztek el így. A gazda kislánya külön adott enni nekem, mert a többiek mindent felfaltak, mire a tányérhoz furakodtam. Mókás volt a testvérkéimmel hancúrozni a parasztház udvarán, és nagyon szerettem szunyókálni is a frissen illatozó szénakazal tövében. Sajnos azonban, nem maradhattunk túl sokáig együtt.

A saját gyomrom hangos korgására ébredek. Álmosan beleszagolok a levegőbe. Hol vannak az orromat ingerlő, finom reggeli illatok? Csak kutyák erős kipárolgását érzem. Ébredj, Römi! Hiszen ez a menhely! Éhes vagyok! Bárcsak itt lenne a tulipános tálam!

Tomi lehajol, és átfogja a nyakamat. Biztosan észrevette, hogy mennyire izgatott vagyok. A szívem a torkomban ver.

A portás felemelkedik a székéből, hogy végigmérjen. A fülke parányi, és mintha minden megmozdulna benne, amikor feláll. Kész csoda, hogy a magas polcról nem esett a fejére a zsebrádió.

Szinte látom magam előtt, ahogy Zoli kétségbeesetten körülnéz, és rájön, hogy mégis megszöktem. Pedig milyen gondosan kiplakátozta a környéket. Szegény Dugó! Biztosan őt szapulja, hogy miért nem vigyázott rám jobban. Micsoda kalamajka lesz ebből…

Kormos elégedetten strázsált a kamra ajtaja előtt. Fekete, téli bundája fénylett az első osztályú macskatáptól. Jutalmul kapta Ella nénitől, amiért kiűzte az egércsaládot a kamrából. Pedig könnyű munka volt, gondolta a kandúr.