Mesemalom

A tyúkok kárálva szaladtak vissza a veteményesbe, amikor a tyúkólat elárasztotta a hirtelen betörő, ragyogó napfény. Marci kísérletet sem tett, hogy visszatartsa őket. Kilépett a házikóból, hogy szétnézzen az újabb mezőn. Fanni belecsimpaszkodott a hajába.
Ez volt az eddigi legkülönösebb látvány. Amerre a szem ellátott, a tárgyak úgy nőttek ki a földből, mint a gomba. A kicsi és nagy, különféle formájú hajkefék nyelükkel fúródtak a talajba, közéjük ollók, borotvák és esernyők ékelődtek. Mosolygós piros almák, sárga körték gömbölyödtek elszórva A mezőn. Itt-ott egy-egy csizma kandikált ki a fű közül szárral lefelé, talppal az ég irányába.
A bokrokon virág helyett tarka ruhadarabok pompáztak. Külön bokor vadonatúj és kinyúlt pulóvereknek, rövid, hosszú, és háromnegyedes nadrágoknak, trikóknak, pólóknak. Mindenféle sapkabokrok nőttek, az egyiken baseball-sapkák, a másikon bojtos téli sapkák, a harmadikon usánkák virítottak. Megint más bokrokon tarka sálak tekergőztek, könnyű kendők lengedeztek.
- Ilyen összevisszaságot még Bercinél, a barátomnál sem láttam, pedig ott aztán óriási a rumli! Miféle hely lehet ez?!
Fanni is szájtátva bámészkodott.
- Milyen szép itt! Nagyon tetszik, hogy minden olyan színes. Még fű is rózsaszínű!
Marci arcán huncut mosoly suhant át.
- Beszélgetned kellene Berci mamájával! Talán megváltozna a véleménye a fiáról. Ő valahogy másképp vélekedik az ilyen „festői" összevisszaságról.
Fanni hevesen ingatta a fejét, de Marci már nem figyelt rá. Tekintete a mezőt pásztázta.
- Vajon mi lehet itt a feladat? - mormogta maga elé.
Fanni egy halványsárga tojásformára mutatott, mely a közeli zoknibokor mellett szerényen üldögélt a fűben.
- Nézd ezt a furcsa kis figurát! Hasonlít egy felpuffadt tyúktojásra, de van szeme, szája, orra. Még pár szál haja is! Csak keze nincs... Szegényke, milyen sovány!
- Az már igaz! Elég rossz bőrben van! - suttogta Marci. -Látod? Minket figyel! Nahát! Milyen szomorú!
Fanni a levegőbe emelkedett.
- Gyere, nézzük meg közelebbről! Nem tűnik túl félelmetesnek...
Előrerepült, és letelepedett a tojásfej mellé. Marci is nekiindult, ám ahogy közelebb ért, elbizonytalanodott. Lassan, óvatosan lehasalt a rózsaszínű fűszálak közé, és csendben figyelt. A tojáslény zavartan pislogott tömpe kis orrához közel ülő, apró gombszemével.
- Nézd! Mekkora karikák vannak a szeme körül! Jaj, szegény! Vajon mi baja lehet?
- Talán éhes...- mélázott Marci. - Van egy fiú az osztályunkban. Frici. Na, ha ő éhes, teljességgel kiállhatatlan. Bezzeg, ha jól lakott, ő a legkedvesebb a srácok közül. Én mindig megosztom vele a Túró Rudimat.
Marci arca felragyogott.
- Ez az! Megkínálom ennivalóval. Nézd, mennyi itt az alma!
Marci leszakított egy apró, piros almát a fűcsomók közül kikandikáló, rövidke szárról, és kinyújtott tenyerében kínálta fel.
- Tessék, egyél! - nógatta biztató mosollyal. - Nem bántalak!
A fekete szem kikerekedve figyelte az elemózsiát. A tojásfej nagyra nyitotta a száját, és kinyújtotta hosszú, rózsaszín nyelvét. Akár egy kaméleon, hirtelen mozdulattal szájába húzta az almát. Marci és Fanni ámulva nézték, ahogy a gyümölcs egyetlen szemvillanás alatt eltűnt.
- Én is adok neki! Én is! Én is! - lelkesedett Fanni.
A lába mellett apró körte nőtt ki a földből. Felemelte, és a gombóc elé tette, aki nagyot nyelt, és gondolkodás nélkül felfalta az újabb adag gyümölcsöt.
- Látod, milyen éhes?
Marci ámulva figyelte a figurát, akinek beesett arca kikerekedett, zsákteste kipocakosodott.
- Ilyet még nem láttam! Ez az alak szemmel láthatóan hízik!
Fanni bólogatott.
- És az arca is kisimult. Odanézz! Mosolyog! Milyen aranyos!
- Olyan, mint egy gombóc! Mint a mama szilvásgombócai. Tudod mit? Hívjuk Gombóckának! Nézd! - nevetett Marci. - Tetszik neki a neve!
Gombócka arcáról azonban már a következő pillanatban lefagyott a mosoly. Halványsárga bőre vörösre gyúlt, vastag ajkát lebiggyesztette, és köhécselni kezdett.
- Te jó ég! - csapta össze a kezét Fanni. - Vajon mi lehet a baja? Nagyon rossz bőrben van szegényke.
Marci gondterhelten pásztázta a mezőt.
- Annyi lom van itt. Érzem, hogy ennek is lennie kell...
Egy barna csizma mellett hosszú, vékony tárgy nyúlt ki a földből.
- Ez az! Itt a lázmérő! - mutatta Fanninak az eszközt, mely hegyes végével fúródott a földbe. A fiú kirántotta, és megnyomott rajta egy apró gombot.
Fanni érdeklődve nézegette.
- Ez meg mire jó?
- Várj! Mindjárt megérted! - szólt Marci és Gombócka elé lépett. - Nyisd ki szépen a szád.
Gombócka engedelmesen kitátotta a száját, és ajkai közé szorította a lázmérőt. Marci keresztbe font karral nézte a tojáslényt, és közben Fanninak magyarázott.
- Ez a kis szerkezet megmutatja, hogy van-e láza Gombóckának. Ha lázas, az általában valamilyen komoly betegség fontos tünete, és azonnal kezelésre van szüksége. Orvost nemigen találunk a közelben, nagyobb esélye van valami gyógyszernek ebben a nagy összevisszaságban.
A lázmérő hangosan sípolt. Marci kihúzta Gombócka szájából.
- Te jó ég! Harminckilenc fokos láz. Nagyon súlyos betegsége lehet.
Fanni szánakozva nézte a tojáslényt. Odalépett mellé, és gyengéden magához szorította. Marci csak most vette észre, hogy majdnem egyforma magasak.
- Jaj, ne vágj már ilyen szánalmas képet, Gombócka! - suttogta Fanni. - Marci meggyógyít, biztosan tudom. Én pedig itt maradok melletted, amíg megtalálja a gyógyszert. Ugye, örülsz nekem?
Gombócka szemérmesen lesütötte a szemét, és óvatosan közelebb húzódott a tündérlányhoz.
- Körülnézek! - mondta Marci, és határozott léptekkel elindult.

Fanni a fiú távolodó hátát nézte, és közben Gombócka fejét simogatta.

- Milyen forró a homlokod, kis beteg! No, várj csak!Emlékezett rá, hogy a közelben, egy felfordított ernyő hasában vizet látott. Odaszaladt. Útközben a kendőbokorról leszakított egy vékony pamutkendőt, bemártotta a hűvös vízbe, kifacsarta és visszaszaladt a beteghez.
- Biztosan jól esik! - mosolygott, és a vizes kendőt Gombócka homlokához szorította.
Gombócka nagyot sóhajtott, és beledőlt a hűsítő kendőbe. A lázrózsák oszladozni kezdtek a bőrén. Közben Marci is visszaérkezett, kezében barna üveget szorongatott.
- Fanni! Te milyen figyelmes vagy! - álmélkodott. - Nem hiába, ezek az ösztönös női praktikák! Te értesz a lázcsillapításhoz! A nagymamám is így csinálja, amikor beteg vagyok.
Fanni büszkén nézett rá.
- Köszönöm! Én is úgy látom, hogy ez segített. Ugye, Gombócka?
Gombócka helyeslően pislogott.
- Te mit találtál?
Marci megmutatta a barna üvegcsét.
- Ez biztosan az a gyógyszer, amire Gombóckának szüksége van. „Lázra. Egy adag." Ez van ráírva.
Marci a tojáslényhez lépett, aki, amint megpillantotta kezében az üveget, óriásira tátotta a száját.
- Úgy! Ezt most idd meg szépen! - mondta, és az üvegcse tartalmát beledöntötte Gombócka szájába.
Fanni és Marci álmélkodva figyelte, ahogy Gombócka nagyot nyel, hirtelen összerázkódik, és az arca újra derűsre vált.
- Sikerült, Marci! - lelkendezett Fanni. - Gombóckának kutya baja!
Gombócka szelíden pislogott hol Fannira, hol Marcira, ám a következő pillanatban váratlanul újra elszomorodott.
- Biztosan megint éhes! - sóhajtott Fanni.
Elrepült egy almáért, és felkínálta Gombóckának. Ám a tojásfej lebiggyesztette piros ajkát. Rá sem nézett a gyümölcsre.
- Ezek szerint már nem akar enni. Nem értem. Mennyi gond van ezzel a Gombóckával!
Fanni csüggedten nézte a tojáslényt, aki egyre fájdalmasabb képet vágott.
- Ki tudja. Talán fázik. Mintha kicsit libabőrös lenne.
Marci az egyik közeli bokorra mutatott.
- Fanni! Látod ott a bokor csúcsán azt a piros pulóvert? Olyan, mintha egyenesen Gombóckára szabták volna. Idehoznád? Sajnos, én nem érem el.
Fanni a bokorhoz repült. Álmélkodva nézte a pulóvereket, melyek a címkéjüknél fogva lógtak a bokor ágain. Óvatosan leakasztotta a kis kötött pulóvert. Néhány szárnycsapással visszarepült, és Gombócka elé tartotta. Úgy tűnt, mintha a pulóver vöröse átragadt volna Gombócka pufók arcocskájára, ahogy a holmit nézegette.
- Úgy látom, nagyon tetszik neki! - nevetett Marci. - Fanni, kérlek, add rá te! Neked biztosan jobban megy.
Fanni alaposan elfáradt, mire Gombócka kidülledő pocakjára rápréselte a pulóvert. A ruha szorosan simult rá a tojáslényre, csak a két ujja lógott alá üresen. A pulóver a földig ért. Gombócka végre virgoncan nézett rájuk, arca tökéletesen kisimult.
Marci és Fanni pihegve ültek Gombócka mellett. Elégedettsége rájuk is átragadt. Ám a tojáslény a következő pillanatban váratlanul újra elszomorodott. Fekete szemével gondterhelten pislogott a feje búbja irányába. Ami igaz, az igaz, frizurája kissé megsínylette az öltöztetést. Feje tetején a kis hajcsomó rendezetlenül állt.
- Nahát! - nevetett Fanni. - Hogy valaki itt milyen hiú! Még a végén megsértődik, hogy összekócoltam a haját!
- Fodrász kell ide! - kiáltott Marci, és nevetve megragadta az egyik piros kefét.
A kefe kis rántással, könnyedén kiszakadt a porhanyós földből. Marci lehajolt, és óvatosan végigszántotta Gombócka pár szál haját. Az eredmény tökéletes lett. A vékony, vörös hajszálak egyenletesen ágaztak szét a szélrózsa minden irányába.
- Mennyi baj van egy ilyen gombóccal! - szólt Marci letörten. - Nézd, most újra szomorú! Talán az a kis maszat az arcán? Fanni, kérlek, szakíts egy új törlőkendőt, és hozd rendbe!
- Rendben! - sóhajtott Fanni, és fáradtan bandukolt a kendőbokorhoz. - Te Marci!! Szerinted mit tehetnénk, hogy végre elégedett legyen?
Gombócka oldalra húzta az ajkát, és szemérmesen pislogva tűrte, hogy Fanni ügyes keze megtisztogassa maszatos arcát. Marci a fűben hasalva figyelt.
- Fanni! Nem akarom elkiabálni, de Gombócka újra elégedett! Nézd, a szája a füléig ér! Még sosem láttam ennyire boldognak!
Fanni rémülten hátraugrott.
- Odanézz, mekkorára dagad! Jaj! A pulóver! Mindjárt szétszakad a hasán! Hiszen most már akkora, mint te vagy! Talán még nagyobb is! És felemelkedik a levegőbe! Marci! Gombócka tud repülni!
Marci felpattant, és kikerekedett szemmel bámulta Gombócka csodálatos átalakulását, aki akár egy hatalmas léggömb, egyhelyben lebegett felettük. Fanni újra elhelyezkedett Marci bal vállán.
- Talán azt akarja, hogy kapaszkodjunk belé! - súgta Fanni.
- Nézd! Milyen viccesek az apró lábai! Mint a buszon a kapaszkodó. Miért is ne? Gyere! Próbáljuk meg!
Fanni megragadta Marci üstökét, a fiú pedig belecsimpaszkodott Gombócka két lábába. A tojáslény abban a pillanatban emelkedni kezdett. Egyre feljebb és feljebb repült. Marcinak erősen kellett kapaszkodnia, hogy le ne essen.
- Nahát! Egy rózsaszínű felhő! - suttogott Fanni. - Gombócka egyenesen oda repít minket. Segített eljutni a hetedik szintre! Gyerünk, Marci! Ugorj bele a felhőbe!