Mesemalom

Marci megkövülten állt. Nem, ez nem lehet igaz, gondolta! Akárcsak a legszebb álmaiban! Szürke aszfalt, hatalmas sztráda kígyózott előttük. A felezővonal csíkjai fehéren ragyogtak a zavartalan napsütésben. Az út elején, egy üresen tátongó, piros-fehér csíkos őrbódé mellett, égővörös sportautó parkolt. A széles, fekete kerekek keretében ezüstösen csillogtak a felnik küllői. Az autó két ajtaja olyan elegánsan emelkedett a magasba, mint a hattyú szárnya. Mintha ez az áramvonalas csoda, melyhez foghatót Marci eddig legfeljebb csak az autóskártyáján látott, egyenesen rájuk várt volna.
- Ez a modell több mint háromszázötvennel tud menni. A gyorsulása...
- Tessék? - vágott közbe Fanni. - Ezt egyáltalán nem értem. Inkább azt magyarázd el, hogy mire jó egy ilyen szerkezet!
- A leggyorsabb sportautó! - lelkesedett a fiú. - Még soha nem láttam ilyet a valóságban!
- Ezt értem! - vágta rá Fanni. Hangja közömbösen csengett. - De még nem válaszoltál a kérdésemre. Mire jó?
- Be kell ülni, és beindítani. A szélnél is gyorsabban száguldhatsz vele.
Az autóhoz sétáltak. Marci lenyűgözve járta körbe. Végigsimította a hibátlan metálfényezést, megcsodálta a széles kipufogót, a hátsólámpa vörös borítását, mely alatt a szélmalom szárnyaira emlékeztető lámpa megbújt. A vezetőoldali ajtó mellé lépett, és bekukucskált. Megilletődötten nézte a finom bőrülést és a rafinált műszerfalat. A kilométeróra számai... Te jó ég! Hiszen ez többet mutat, mint amennyi az autóskártyán van, gondolta. Háromszázhatvan!
Marci óvatosan bedugta a fejét az autóba. Legnagyobb meglepetésére Fanni már az utasülés szélén ücsörgött, és türelmetlenül kalimpált a lábával.
- Mi lesz már? Biztosan az a feladat, hogy ezzel a csodaautóval menjünk tovább. Remélem, be tudod indítani!
Marci elvörösödött.
- Nincs jogosítványom, és az kell az autóvezetéshez. Az én koromban még nem lehet megszerezni.
- De ez egy játék! Látsz valakit, aki kérné tőled a jogosítványt? Nekem nincs rá szükségem. Tudod irányítani vagy sem?
A fiú a feje búbját vakargatta.
- Hát... Megpróbálhatom. Neked elárulom, hogy Karcsi bácsiéknál a múlt nyáron kipróbáltam a vezetést a falu határában. A bácsi megtanította, hogyan kell bánni a pedálokkal és a kormánykerékkel. Persze, ne gondolj nagy dologra, nagyon lassan mentünk.
Fanni türelmetlenül bólintott.
- Akkor meg mire vársz? Igyekezz, különben sosem jutunk át az ötödik szintre!
Marci becsusszant az ülésbe, és gondosan bekötötte a biztonsági övet aprócska utasa előtt. Fanni csaknem eltűnt alatta. Saját magát is becsatolta. A slusszkulcs az indítóban lógott. Marci nagyot sóhajtott, és elfordította. Két határozott kattanás, és a motor felbőgött.
- Te jó ég! Micsoda hangja van, ha gázfröccsöt kap! Úgy bőg, mint egy vadállat! - kiáltotta Fanninak.
- Gyerünk! Induljunk, Marci! - vezényelt a tündérlány.
Marcit magával ragadta a hév. Micsoda sportautó, és egyedül ő vezeti. Huh! Ha ezt a lányok az iskolában látnák, gondolta. Na és a fiúk? A Menyovszki banda vörös lenne az irigységtől.
Az autó csikorogva elindult, és váratlanul körbefordult. Marci kétségbeesetten nyomkodta a pedálokat, és összevissza forgatta a kormánykereket. Fanni befogta a fülét, becsukta a szemét, csendben kuporgott az ülésen. Amikor az autó végre egyenesbe került, és beállt a felezővonal jobb oldalára, Fanni kicsusszant az öv alól, és felrepült a kesztyűtartóra. Onnan nézegetett kifelé.
- Végre eszembe jutott! - magyarázta Marci felhevülten. - Ez itt a kuplungpedál, ez a fék, ez meg itt a gáz.
Beletaposott a gázpedálba, mire az autó vad száguldásba kezdett.
- Ez az! - ujjongott Fanni. - Ez a tempó kell ide!
Marci kikerekedett szemmel figyelte a műszerfal meredeken emelkedő mutatóját.
- Odanézz! A kilométeróra már háromszázat mutat! Észbontó!
Jaj! Figyelj oda, Marci! - sikított Fanni, amikor észrevette, hogy az autó egyenesen a közeli sziklafal felé tart. A fiú az utolsó pillanatban elrántotta a kormányt. Megúszták az ütközést. Mindketten elcsendesedtek. Marci határozattan tartotta a kormánykereket és elszántan nézett maga elé. A következő pillanatban egy ezüstgolyót vett észre, amint őrült sebességgel feléjük közelít.
- Egy másik autó! Gyerünk, kikerülni! - adta ki a parancsot magamagának. - Nagyon gyorsan jön és éppen velünk... szembeeeeeen!
- Marci, vigyázz!
Fanni megragadta a visszapillantó tükröt, és rácsimpaszkodott. Marci hirtelen mozdulattal elrántotta a kormányt, mire az autó az oldalára dőlt, és néhány pillanatig két keréken száguldott tovább. A baloldali kerekek visszaestek az aszfaltra, mint egy gumilabda, az autó megpattant, és nagyot dobott a benne ülőkön. A következő pillanatban az ezüst autó elhúzott mellettük.
- Kezd izgalmassá válni! Juhú! - ujjongott Marci.
A látóhatáron megjelent egy ezüst csík, mely az utat keresztezte.
- Fanni! Ez nem lehet igaz! Egy folyó! Egy széles folyó szeli át a pályát! Most mit csináljak?
Fanni átrepült a műszerfalra.
- Semmi gond! Át kell ugratni. Ha elég nagy sebességgel hajtasz neki, biztosan átrepüljük. Nyomd azt a gázpedált! - vezényelt.
- Ez őrültség! - nyögte Marci, mégis engedelmesen követte Fanni utasítását.
Minden erejével beletaposott a gázpedálba. Jobb lába szinte fájt. A sebességmérő meredeken kúszott a legnagyobb szám felé. A folyó már az orruk előtt csillogott.
- Most! - kiáltotta Fanni. - Nyomj a pedált, ahogy csak bírod!
Az autó lapos orra úgy emelkedett a magasba, mint egy vadászrepülő, és magas ívben átrepült a folyó felett. A földet éréskor Fanni Marci ölében landolt.
- Hú, ez meredek volt! - fújtatott Fanni, míg visszakászálódott az utasülésre. Újra maga elé húzta a biztonsági övet. - Ez aztán az izgalmas program! Talán kicsit túlságosan is az...
Fanni észrevette, hogy Marci újra mereven bámulja az utat.
- Mit látsz?
- Egy alagút van előttünk! Jaj, mennyi kapcsoló... - babrált Marci a kormánykerék mellett. - Vajon melyik a fényszóró?!
A szélvédőt sűrű cseppekben árasztotta el a ráspriccelt víz.
- Jaj, ne! Ez az ablakmosó kar! Pedig már azt hittem, hogy megtaláltam!
Beértek az alagútba. Szemük csak lassan szokta a hirtelen beállt sötétséget. Marci továbbra is a műszerfalnál matatott. Az autó már a falat súrolta. Katt! Végre megtalálta a megfelelő gombot. Kivilágosodott az alagút. Rögtön előttük éles balkanyar ívelt. A fiú szinte ráfeküdt a kormánykerékre, próbálta megfelelő irányba fordítani a járművet.
- Ez az! Most már minden rendben! - szólt zihálva.
Fanni az ülésen kuporgott. Nem szólt, sápadtan meredt maga elé. Úgy érezte, hogy az autózást nem tündéreknek találták ki, repülni sokkal kellemesebb.
- Hol vagyunk? - kérdezte halkan.
- Kiértünk az alagútból - tudósított Marci. - Körülöttünk ezüst mező terül el. Képzeld, itt fekete bárányok legelésznek.
- Miért megyünk még mindig ilyen gyorsan? - méltatlankodott Fanni. - Azt mondtad, van egy másik pedál is, amivel meg lehet állítani az autót. Azt miért nem használod?!
- Most nem lehet...
Fanni Marcit nézte. Valamit figyelt, szája szögletében mosoly bujkált.
- Váu... Te jó ég! Ezt nem hiszem el! - kiáltotta Marci.
Fanni újra a szélvédő elé repült. Kezét a hideg üvegre tapasztotta, és ámulva nézett kifelé.
- Mennyi autó! Hasonlítanak arra, amiben mi ülünk!
- De ez a leggyorsabb! - mosolygott Marci angyali arccal, és lelassította az autót. - Ezt most be is bizonyítom. Látod, Fanni? A többi autó már a startvonalnál várakozik.
- Az orruk egyvonalban áll - állapította meg a tündérlány. - Az ott a startvonal? És mire várakoznak?
Marci mereven bámult előre. Derekát kihúzta, és elszántan megmarkolta a kormánykereket.
- Ez egyértelmű. Ránk! Fanni! Azonnal ülj vissza az ülésre, és kösd be magad!
Fanni felélénkült.
- Azt már nem! Az ülésben nem látok semmit, és félek is. Szó sem lehet róla! Itt maradok! Talán még hasznomat is veszed.
- Ahogy akarod! De aztán magadra vess, ha valami bajod esik! - figyelmeztette Marci komoran.
Valami a közelben nagyot dörrent.
- Fanni! Hallottad ezt a hangot?! Eldördült a startpisztoly! - kiabált Marci felhevülten. - Indulás!
Fanni befogta a fülét, ahogy körülöttük a tíz másik sportjárgány motorja egyszerre zúgott fel. Marci orra előtt egy sapkás alak fekete-fehér kockás zászlóval hadonászott. Az autók zümmögve elindultak. Egy hosszú orrú, sárga autó váratlanul a mezőny élére tört.
- Gyerünk, Marci! Látod? Az ott lehagy minket! - mutogatott Fanni. - Húzódj kicsit jobbra, úgy megelőzhetjük! Nyomd azt a... gázt!
Marci engedelmesen követte az utasítást, és hamarosan jó pár autót maguk mögött hagytak. A baloldalon azonban kiugrott egy ezüstösen csillogó sportautó, és átvette a vezetést a sárga előtt. Fanni a visszapillantó tükörbe kapaszkodott, lábával a műszerfalon egyensúlyozott.
- Ez elképesztő! Az az ezüst autó az egész mezőnyt leelőzte...
Arca elsápadt.
- Marci! Balra egy hatalmas kanyar! Tartsd erősen a kormánykereket!
Fanni felsikított.
- Nézd! Az ezüst autó nekirohant a korlátnak!
- Kisodródott... - motyogott Marci, és a kormányba kapaszkodott. - Túl nagy gázzal akarta bevenni a kanyart. Nem szabad! Az sem jó, ha túl lassan mégy, és az sem, ha túl gyorsan. Ezt megtanultam a forma egyes autóversenyzésből. Mindig megnézem a közvetítéseket a tévében.
Fanni szeme felragyogott.
- Marci! Odanézz! Most egy egyenes szakasz jön. Ha belehúzol, megelőzhetjük a sárga autót!
- Te egy sasszem vagy! És a védőangyalom. Rendben! Megpróbálom!
Marci minden erejével a gázpedálba taposott. Az autó motorja felpörgött, és mint egy rakéta, elhúzott a mezőny mellett.
- Marci! - ragyogott Fanni. - Azt hiszem, megnyertük a versenyt! Nézd, szinte repülünk.
Marci megszeppenve válaszolt.
- Fanni, én azt hiszem, hogy mi tényleg... repülünk. Kapaszkodj! Ez szintugrás! Nézd a táblát!
„Átjáró az ötödik szintre. Figyelem! Csak bátraknak!"