Mesemalom

A szőnyegen fekszem, úgy érzem, beteg vagyok. Na, nem valami lábfájás vagy ilyesmi. Belülről nyom az az óriási súly, amire még aranyos Peti bácsinak sincs gyógyszere. Nem kétséges, hogy Dorka szeret engem, de ugyan, mi értelme van, ha soha nem élhetünk együtt.

Edgár még mindig alszik. Mi ütött most megint a gazdába? Más hétfő reggeleken ilyenkor már túl vagyunk a reggeli sétán, és rég elindult a munkahelyére. Most még ki sem jött a szobából. Ajjaj... Csak nincs valami baja?

Beszaladok a hálóba. Nahát! Ezt nem értem. Edgár az ágyban ül és olvasgat.

- Mi az kiskutyám? Sétálni mennél? Máris indulunk!

Azzal kipattan az ágyból, és leül mellém a padlóra. A tekintete komoly. Nagyon komoly.

- Figyelj rám, Römi! Tudom, hogy mindent értesz abból, amit neked mondok. Hamarosan vendégek érkeznek. Ki sem találod, hogy kicsodák! Tudod mit? Nem árulom el! Felöltözöm, mert hamarosan itt lesznek!

Vendégek? Itt? Erzsike nénin kívül nemigen jár felénk senki mostanában. De nincs időm gondolkodni, mert valaki úgy nyomja a csengőt, mint egy eszelős. Kivágódik az ajtó, s ki lép be rajta?

- Almácska! Kislányom! - kiáltja Edgár. - Hát máris itt vagytok?
- Igen, papa! A mama is jön, csak megpróbálja leparkolni a kisbuszt. Jaj, drága papus! El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy végre leköltözöl hozzánk Szorgalmatosra.
- Tudod, kicsit későn ébredtem rá, hogy a munkahelyi siker fabatkát sem ér nélkületek! A főnök tajtékzott, amikor felmondtam, de én egy cseppet sem sajnálom. Különben is. Hárman dörzsölgetik már a tenyerüket, hogy beülhessenek a székembe!

Edgár boldogan szorítja magához Almácskát, aki legalább tíz centit nőtt, mióta nem láttam.

A gazda hirtelen elkomorodik.

- Mondd, a mama is örül?

Alma kék szeme édesen mosolyog a barna frufru alatt.

- Viccelsz, apa? A mama mindig is arra várt, hogy újra együtt legyünk! És tudod, hogy én is!
- Olyan boldog vagyok! És mondd, szerinted a mama nem fog haragudni, ha magunkkal viszünk néhány kutyát? Egy ekkora farmon szükségünk lesz jó házőrzőkre!

Nahát! Anna is itt van! Összefont karral áll a bejárati ajtóban. Semmit sem változott. Most is karcsú és szép. Hosszú, barna haját ugyanúgy köti össze, mint amikor még itt lakott.

- Szerinted miért kértem el a kisbuszt Ottótól?

Fejezzétek már be az ölelkezést és magyarázd el, mi folyik itt! Edgár! Hahó! Én is itt vagyok! Milyen kutyákról beszéltek, mondd?!

Edgár végre felém fordul. Esküszöm, hogy könnyes a szeme...

- Römi! Te most menj a Szabad Erdőbe. Azt üzenem a bandának, hogy velünk jöhetnek Szorgalmatosra, ha van kedvük a falusi munkához. Kosztot és kvártélyt biztosítok. És persze, persze, kiskutyám. Ne is kérdezd! Természetesen a te Dorkád is velünk jöhet!