Mesemalom

Alig várom, hogy végre kiosonjak a lakásból, de egyre reménytelenebbnek tűnik a helyzet. Az én Edgárom egész este a dolgozószobában ül és telefonál. De ugyan minek? Nem szokott vasárnap este ilyesmit csinálni. Magára húzta az ajtót, így még azt sem tudom kikövetkeztetni, hogy kivel cseveg.

Éjfél is elmúlt, amikor végre szabad a terep. Szépen kisurranok, és egyenesen a kisbuszhoz loholok. Vajon tényleg vár rám? Reggel még azt mondta, hogy szívesen látna, de hol van már a reggel. A szívem tele van kétséggel...

A banda a kisbusz előtt trécsel, amikor befutok. Hirtelen mindenki rám bámul, a beszélgetés abbamarad. Megpróbálok könnyednek mutatkozni.

- Dorka? - kérdezem elegánsan.

Pempő mérgesen a szemembe néz.

- A kisbuszban ül. Már ahhoz sincs kedve, hogy velünk beszélgessem. Miért várattad ilyen sokáig szegényt, mondd?

Nagyot ugrok.

- Rám várt?!
- Hát persze, hogy rád, te szerencsétlen! - vakkant Defekt. - Na, gyerünk, ne kéresd magad! Mi meg hagyjuk duruzsolni a szerelmeseket! Induljunk az éjszakai portyára! Gyertek srácok!

Reszkető lábbal ugrok fel a kisbuszba. Dorka az egyik szakadt ülésen fekszik. Farka ernyedten lóg alá, fejét a lábán pihenteti.

- Nahát! - mondja. - Már azt hittem, hogy nem is jössz...
- Hogy kételkedhettél bennem?
- Nem is tudom. Arra gondoltam, hogy talán csalódást okoztam neked. Még csak tegnap délután láttuk először közelről egymást.

Nem győzök álmélkodni. Ez a nő nemcsak gyönyörű, de szerény is, és ráadásul milyen érzékeny teremtés!

- Igen! És egyre jobban tetszik, amit látok, Dorka - suttogom, és egy lépéssel közelebb megyek hozzá.

Dorka szégyenlősen lesüti a szemét.

- Pempőt már ötször is megkértem, hogy mondja el a kalandjaidat. Megtennéd, hogy te magad is elmeséled?

Hát persze! Nem kell nekem több biztatás! Töviről hegyire eldalolom a történet, és közben boldogan nézem az én Dorkám tágra nyílt, fekete szemét. Elveszek ebben a szempárban. Elveszett eb lettem.

- Dorka?
- Igen, Römi?

Megköszörülöm a torkomat. Olyat akarok mondani ennek a lánynak, amit még soha senkinek nem mondtam.

- Tudod, amióta megpillantottalak, csak rád tudok gondolni. Azt akarom kérdezni, hogy...

A fenébe. Ez egyáltalán nem egyszerű ...

- Igen, Römi?
- Lennél a feleségem?

Dorka izgatottan felpattan.

- Römi! Soha nem tetszett még így egyetlen fiú sem. De gondolj csak bele! Hogy lehetnék én a feleséged? Neked van gazdád, és szép házban élsz. Én a Szabad Erdő lakója vagyok. Nem kérhetem tőled, hogy hagyd el az otthonodat. És tőled sem lenne szép, ha faképnél hagynád Edgárt! Hálával tartozunk neki. Ha ő nincs, még mindig a fatelepen lennék bezárva...

Szomorú tekintetünk összekapcsolódik, úgy búcsúzunk el. Rettenetes! Igaza van Dorkának! Mi soha nem lehetünk férj és feleség. Mélységes szakadék választ el minket egymástól.