Mesemalom

A tenger türkiz hullámai megtörnek a hófehér vitorlás oldalán. Már közel van a sziget. Fehérarany homok csillog a pálmafák körül. Fűszoknyás bennszülött lányok gázolnak bele a vízbe, és mosolyogva integetnek. Neki, a hajó daliás kapitányának. „Deső bacsi, Deső bacsi!" - kiáltoznak a maguk különös, érthetetlen nyelvén.

Ekkor a távolból hangos kutyaugatás töri meg az idilli nyugalmat. Dezső bácsi kinyitja a bal, majd a jobb szemét, és megállapítja, hogy sajnos, újra elaludt.

Kikászálódik a nyugágyból, és zsörtölődve elindul a kapu felé. Valaki odakinn a kilincset rángatja.

- Megyek már, megyek! Mi olyan sürgős?

Na, végre, kattan a zár. Dezső bácsi nagy pocakja és kerek feje jelenik meg az ajtóban.

- Jó napot kívánok! Szombaton egy órakor zárunk, sajnálom! - mondja, és azzal indulna is vissza.

De mi ütött vajon Edgárba? Egészen kipirult, és levegő után kapkod.

- Dezső?! Hát te vagy az? Emlékszel még rám? Együtt jártunk általános iskolába Alsómuskán!
- Hohohó! Emlékszem, hogyne! Te vagy az a fiú, akinek a szülei Pestről költöztek le a községbe. Hogyis, hogyis... Olyan furcsa neved van. Várj csak! Itt van a nyelvem végén. Olyasmi, mint a lekvár... Edgár! Ugye, Edgár a neved? Micsoda meglepetés! Hát hogy találtál rám? Csak nem a facebook-on? Janikám, a kisfiam engem is rávett, hogy feliratkozzak!

Edgár arcán szétárad a mosoly, amint Dezső bácsit hallgatja.

- Nem, egész máshogy bukkantam a nyomodra. Tudod, egy kutyát keresek...

Dezső bácsi lelógó harcsa bajuszát pödörheti, ami olyan hosszú, hogy egészen a csíkos pólójáig ér.

- Aztán milyen kutyát?
- Egy fehér kutyát, ami úgy néz ki, mint egy kuvasz, csak éppen az egyik füle fekete.

A telep őre levegő után kapkod.

- Egy éppen ilyen kutyát hozott nekem az a Sanka gyerek! Hátul van, a fákat őrzi. Hallod? Most is nyüszít! Nyüszít az, mióta idekerült, szegény. Pedig jól tartom! Megmondtam annak a kölyöknek, hogy gazdátlant hozzon, nehogy lopjon valahonnan, mert letöröm a derekát. Ezek szerint mégis lopta... A te kutyád volt?
- Nem, nem igazán. De van családja, ezek a kutyusok itt, látod? Engedd őt haza, kérlek szépen...

Dezső bácsi a homlokát ráncolja.

- Szívesen elengedem, látszik szegényen, hogy boldogtalan mellettem. Abban reménykedtem, hogy előbb utóbb összebarátkozunk, de csak morog rám. Pedig rendesen kap ételt. Hanem...
- Mi a baj, Dezsőkém?

Dezső bácsi csap egyet a kezével.

- Az az igazság, hogy ezeken a meleg, unalmas napokon valahogy mindig rám tör az álmosság. Csak azon gondolkoztam, hogy ki fogja felügyelni a fatelepet, ha kutya nélkül maradok, és véletlenül elszunyókálnék.

Edgár bólogat. Arcát a tenyerébe hajtja, úgy töpreng.

- Megvan, Dezsőkém! Tudtad, hogy a sínek túloldalán van egy menhely? Ott kedvedre választhatsz helyettes őrt magadnak.
- Nahát! Mit nem mondasz? Ha én ezt tudtam volna! Na, gyere, hozd a barátaidat, kiengedjük azt a fehér kutyust, ne szomorkodjon nekem itt tovább!