Mesemalom

A menet a Rebarbara utcai ház elé ér. Mi kutyák elszántan lecövekelünk a kapu előtt.

- Úgy látszik, megérkeztünk. Itt találjuk meg az a fehér bundás csinibabát! - vicceskedik a gazdám, és Zolira kacsingat.

Zoli a fejét vakargatja.

- Vájunk csak! Én már egészen biztosan jártam ennél a háznál. De miért is, miért is... Megvan! Itt lakik az a rosszcsont az ötödik béből! Képzelje, Edgár! Csúzlival akarta meglőni az én drága Dugómat! Nem lepődnék meg, ha köze lenne a kutyalány eltűnéséhez.

Edgár izgatottan betűzgeti a bádog esővédő alatt a csengők melletti, kopott feliratot, a lakók névsorát.

- Kiss Sanyi! - kiált fel Zoli. - Ez az! A Sanka! Így hívják azt a fiút.
- „Ki..." - betűzgeti a félig hiányzó névkiírást a gazdám. Szerintem ez lesz az. Becsöngetek!

Tisztán hallatszik, ahogy az egyik lakásban egy nő mérgesen kiabál.

- Csöngettek, nem hallottad? Menj a kapuhoz, és mondd meg, hogy nem várunk se vendéget, se házaló árust, se díjbeszedőt. Eredj már! Ez az alak ráfeküdt a csengőre.

- Ne ugassatok! - mondom a többieknek. - Még a végén megijed és elszalad.

Sanka szórakozottan kinyitja a kertkaput, de amint meglát minket, a szeme ijedten kikerekedik.

- Ta- tanár bácsi! Maga mit keres is? Én nem csináltam semmi rosszat!
- Szervusz Sanka! - köszön Zoli. - Az mindjárt kiderül. Látod itt mellettünk ezt a sok kutyát?

A fiú riadtan bólogat, miközben a fülcimpáját morzsolgatja. A helyében én sem lennék nyugodt. Alig tudom visszatartani a bandát, de még Dugót is. Egyik a másik után villantja ki a fogsorát.

- Szervusz! - szól a gazdám. - Engem Edgárnak hívnak. Egy fehér kutyát keresünk a barátaimmal. Úgy néz ki, mint egy kuvasz, de az egyik füle fekete.

Sanka hirtelen mozdulattal megpróbál beugrani a kertkapun, de Zoli résen van, és azonnal elkapja a karját.

- Ne tessék engem bántani! - visít Sanka. - Nincs baja annak a kutyának. Jó helye van a fatelepen!
- Szóval jól sejtették a kutyusok, hogy te vagy a bűnös... - mondja Zoli, fogai között szűrve át a szavakat.

Sanka szája sírásra görbül.

- Szépen elmeséled, hogy mit műveltél azzal a kutyával, rendben?!

A fiú megtörten bólogat.

- Dezső bácsi azt mondta, hogy ha szerzek neki egy kutyát a fatelepre, akkor kapok tőle egy olyan nyomkodós játékot. Tetszik tudni olyat, amilyen már minden fiúnak van az osztályban...

Sanka szemében szomorúság bújkál, amikor egy pillanatra felnéz Zolira. Nem bírja sokáig elviselni a fiatal tanár egyenes tekintetét. A fejét újra lehajtja, és megtörten tovább mesél.

- Könnyű feladatnak tűnt. Elcsentem pár szemet anyukám altatójából, belekevertem egy kis ételmaradékba, hogy elkábítsam az első kutyát, amelyik az utamba került. Egy fehér kóbor volt az, már sokszor láttam korábban a kiserdőben. Azonnal rávetette magát a csalétekre. A szer gyorsan hatott. Amikor teljesen elkábult, felpakoltam egy taligára, és eltoltam a fatelepre. Dezső bácsi nagyon megörült neki. Azt mondta, nem ilyet képzelt, de ez is megteszi.

Zoli komoran néz a gézengúzra.

- Azt hittem, hogy a múltkor megállapodtunk...

Sanka a kockás ingét huzigálja, és mereven maga elé bámul.

- Hol van az a fatelep? - kérdezi Edgár.
- Közel van a menhelyhez, csak a sín túloldalán- válaszolja Sanka sírós hangon.
- Arra nem gondoltál, hogy a menhelyről vigyél neki kutyát? - kérdezi Zoli mérgesen.
- Igen, gondoltam. De gyereknek nem adnak ki kutyát, és attól féltem, hogy ha Dezső bácsit viszem el oda, akkor nem kapom meg a jutalmat. Az mégse olyan, mintha én vinnék neki kutyát.

Zoli Edgárhoz fordul.

- Most vigye a kutyákat a fatelepre. Én meglátogatom Sanka szüleit. Úgy érzem, itt az ideje, hogy elbeszélgessünk egy kicsit. Sok sikert! Remélem, sikerül megtalálniuk a reménybeli menyasszonyt!

Edgár Zoli felé nyújtja a kezét.

- Mindent köszönök! Milyen szerencse, hogy épp most futottunk össze. Ön nélkül nem boldogultunk volna. Remélem, hamarosan újra találkozunk!