Mesemalom

Dezső bácsi komótosan a fatelep hátsó fertályára kocog, amit magas léckerítés vesz körbe. Fegyelmezetten haladunk a nyomában, pedig én alig bírom türtőztetni magamat. A rövidnadrág mély zsebéből hosszas kotorászás után előkerül a megfelelő kulcscsomó. A zár megnyikordul, és kitárul a hátsó ajtó.

- Kutya! No, kutyi gyere már ide!

Edgár csodálkozva nézi egykori pajtását.

- Még nevet sem adtál ennek a jószágnak?
- Minek adtam volna, hiszen van neve! Van rajta egy vékony nyakörv, arra van ráírva. Sanka elolvasta, de én már elfelejtettem.

Ebben a pillanatban megjelenik Dorka. Istenem! Micsoda nő! Még gyönyörűbb, mint amikor először láttam. Most is karcsú, de látszik rajta Dezső bácsi jótékony táplálásának az eredménye.

- Dorka! - visít Pempő.

Ő nem bírja tovább, Edgáron átgázolva a barátnőjéhez rohan. Még egy perc sem telik el, együtt örülnek mind a négyen, csak én állok itt, mint a sült hal.

Dorka és Pempő valamiről pusmognak. Dorka most rám néz. Egyenesen a szemembe. Jaj! Mindjárt elájulok...

- Köszönöm, amit értem tettél! - mondja mély, selymes hangon.

Istenem! Micsoda mennyei hang! Még soha nem hallottam, álmaimban mégis mindig ilyennek képzeltem.

- Igazán nincs mit... És hát semmiség - dadogom.
- Viccelsz? Pempő mindent elmondott. Miattam szöktél meg az otthonodból, és miattam zárattad magadat menhelyre. Értem még soha nem tett senki ennyit! El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok neked!

Ó, ez az igéző, fekete szempár! Az álmodozásból Edgár szelíd hangja térít magamhoz.

- Gyertek, kutyusok, indulnunk kell. Mindjárt itt a váltás, Dezső bácsinak dolga van.

Azzal fütyörészve a kijárat felé indul.

- Akkor holnap! - kiált vissza Dezső bácsinak. - Tíz órakor újra itt vagyunk!