Mesemalom

Elképedve néztek körül a sötétkék fűtakaróval borított réten. Marcinak a süppedős, puha fürdőszobai szőnyeg jutott róla eszébe. Körös-körül tizenkét sárga-fehér foltos tehénke legelészett. A formájuk legalábbis azokat a marhákat juttatta eszébe, melyeket Szorgalmatoson, Karcsi bácsiék hátsó udvarában látott. Csak ezek itt jóval kisebbek voltak. Akkorkák, mint Meki, Karcsi bácsi kedvenc kecskéje.
A kék legelő szélén hófehérre meszelt kalyibák sorakoztak egymás mellett a ragyogó napsütésben. Mindegyik egyforma. Narancssárga téglákból kirakott, boltíves bejáratuk felett kék pipacskoszorú virított, sátortetejüket indigókék szalma fedte.
- Nahát! Micsoda hely! Mint a mesében! Még sosem láttam citromsárga teheneket! - kiáltotta Marci. - Nálunk ezek az állatok feketék vagy piros tarkák. És milyen picik! Akár te is lehetnél a pásztoruk! - mondta vidáman, és lopva a válla irányába sandított.
Fanni harciasan hátralódította jobb lábát.
- Úgy gondolom, egy tündérlány nem őriz teheneket!
- Azt majd meglátjuk! - nevetett Marci. - Mi van, ha éppen az a dolgunk? Meg kell oldanunk minden feladatot, ha tovább akarunk lépni a következő szintre!
Töprengve nézett körül.
- Tényleg... Mi lehet a feladat?
- Nem tudod, mi a feladat?! - hitetlenkedett Fanni. - Azt mondtad, értesz a számítógépes játékokhoz!
- Igen, általában gyorsan kiismerem magam a szabályok közt... - szabadkozott Marci. - De minden játék más és más! És ez sokkal különlegesebb, mint amiket én ismerek.
- Na, jó! Legjobb lesz, ha körülnézek! - válaszolt Fanni durcásan. - Repülök egy kört a rét felett!
Óvatosan egyensúlyozva lassan felállt Marci vállán. Nagyot csapott a szárnyával, elrugaszkodott, és a magasba emelkedett. Néhány bizonytalan szárnycsapás után már szélsebesen szelte át az égszínkék eget. Az érzés, ahogy a szárnyait emelgeti, váratlanul olyan ismerősnek tűnt. Élvezte, ahogy könnyedén suhan a hófehér bárányfelhők között, és szárnyait finoman cirógatja a narancssárga napkorongból áradó meleg.
Marci fejében sebesen cikáztak a gondolatok, míg tűnődve nézte a szárnyaló tündérlányt. Micsoda éjszaka! Mennyi hihetetlen dolog! Tündér született a takarója alatt, aki magával rántotta egy számítógépes játék kellős közepébe. Most pedig ugyanez a tündérlány citromsárga tehenek felett köröz a levegőben. Őrület! Ha ezt az osztálytársai látnák! Mit szólna ehhez Domonkos Dani, meg Lábasi Kristóf? Elképzelte csodálkozó arcukat, és akkorát nevetett, hogy az egyik tehén ijedtében abbahagyta a legelészést. Hátat fordított a többieknek és imbolygó járással az egyik házikó felé vette az irányt. Hordós hasa jobbra-balra billegett, ahogy sietősen a kalyibához kocogott.
- Nézd! - kiáltott fel Marci. - A legkisebb a helyére ment! Bent van a kalyibában.
Fanni megfordult, és Marci előtt szállt le.
- Mi történt? Talán megijedt valamitől? Ugye, nem bántottad?
- Én? Bántani?! A nagyi azt szokta mondani, hogy egy fűszálnak sem tudnék ártani... - nevetett újra Marci.
Erre Fanni is elnevette magát.
- Nézd! - kiáltott Fanni. - Mi történt? Most két tehén fut a házak irányába!
Marci a homlokára csapott.
- Megvan! Tudom már, hogy mi a feladat! Be kell terelni a teheneket! Hiszen ez pofonegyszerű!
- És azt is tudod, hogyan kell beterelni őket?
- Nem vagyok egészen biztos benne. De van egy sejtésem... Tudod mit? Próbáljuk ki!
Marci csálé cigánykereket vetett. Lába összevissza kalimpált a levegőben, és amikor megpróbált feltápászkodni, fenékre ült.
- Ezt kell gyakorolnom tornaórára! Egész jól megy már, nem gondolod?
Fanni a hasát fogta a nevetéstől. Bevált a trükk, gondolta lelkendezve Marci.
- Újabb tehén szalad a helyére! - kiáltotta. - Nézd! Kilóg egy fűcsomó a szájából, úgy fut! Hé-hé-hé! A mohó kis jószág!
A tehén olyan mulatságosan festett, ahogy kocogás közben a kék fű fel-alá mozgott aranysárga szájában, hogy Fannira újra rátört a kacagás.
- Ez az! - ujjongott Marci. - Érted már? Nyilvánvaló a játékszabály. Egyszerű, mint az egyszeregy! Amikor nevetünk, egy tehénke bemegy a házikóba. Gyere, próbáljuk meg bekergetni az összeset!
Marci Fannira kacsintott.
- Ugye mondtam, hogy ma még tehénpásztor leszel?
Fanni az ujjával fenyegette meg Marcit, aki rémületet színlelve hátraugrott. Jókedvüknek semmi nem szabott határt, a kacagás feltartóztathatatlan erővel tört rájuk. Elég volt ránézni valamelyik jámbor jószágra, ahogy kikerekedett hassal és tarka tőggyel az istálló felé kocog, és mindketten dőltek a nevetéstől. A tehenek szépen sorban elfoglalták szűkre szabott helyüket, s már majdnem mindegyik bejárati ajtó mögül egy-egy tehénfarok integetett.
- Nézd! - kiáltotta Fanni. - Az utolsó tehénkénknek nem jutott házikó. Szerinted megoldottuk a feladatot, ha őt is kikacagjuk?
Marci megvonta a vállát.
- Fogalmam sincs! Próbáljuk ki!
Mindketten hangos hahotában törtek ki, ám a tehén meg sem mozdult. Rendíthetetlen nyugalommal tépkedte a sötétkék fűcsomókat rózsaszín nyelvével.
Fanni ijedten nézett Marcira.
- Mi a baj? Talán nem nevettünk elég hangosan! Próbáljuk meg újra!
Fanni csilingelő kacagása a bárányfelhőkig szárnyalt, ám az utolsó tehén a füle botját sem mozdította. Lusta egykedvűséggel tépkedte a zsíros fűcsomókat.
- Hát ez nem vált be. Pedig biztos vagyok benne, hogy az utolsó tehénnel is tennünk kell valamit, különben nem tudunk továbblépni a következő szintre...
- Talán beteg szegényke... - szomorodott el Fanni. - Mi lenne, ha közelebbről szemügyre vennénk?
- Miért is ne? - töprengett Marci.
Marci még épp hogy csak elindult, amikor Fanni már a tehénnél termett, és a levegőből mustrálta a jószágot. Megállapította, hogy betegségnek nyoma sincs rajta. Fehér és sárga szőrszálai fényesen, egészségesen csillogtak, aranyszarva hibátlan ívben kanyarodott a magasba. Fanni egyre közelebb repült. Már csak karnyújtásnyi távolság választotta el az állattól.
- A tehenek veszélyesek?
Marci mosolygott. Fejével magabiztosan nemet intett.
- Az én világomban biztosan nem. Még azt sem bánják, ha egy gyerek felül a hátukra. Emlékszem, hogy Bodomérben, a nagyi szülőfalujában, Sándor bátyám egyszer felültetett egy piros-tarkára. Meg sem moccant, fel sem bődült, pedig én alaposan megmarkoltam a vastag bőrt a nyakán félelmemben. Ne tévesszen meg a harcias fejdísz! A tehenek nagyon békés állatok.
- De jó! Én is szeretném kipróbálni, milyen tehénháton lovagolni!
Marci válaszát meg sem várva Fanni sebtében a tehénre pattant. A fiú mosolyogva nézte. Biztos volt benne, hogy az állat észre sem veszi alkalmi lovasát, a pehelykönnyű tündérlányt, aki könnyebb, mint az oldaltáskája. De tévedett. Amikor Fanni keresztülvetette lábát a tehén hátán, az felkapta a fejét, és hatalmasat bődült. Fanni ijedten megragadta a nyakát.Marci tátott szájjal bámulta, ahogy a tehén két oldalát díszítő sárga folt egyszeriben a magasba emelkedik.
- Szárnyak! - suttogta. - Egy szárnyas tehén! Ébresszen fel valaki!
A tehén felszegte a fejét, és egyetlen, lendületes szárnysuhintással a levegőbe emelkedett. Marci megragadta az állat hosszú farkát.
- Jaj, Marci! Nem merem elengedni! - siránkozott Fanni. Hátranézett, és észrevette, hogy a fiú a tehén farkába csimpaszkodva rúgkapál a levegőben. - Tarts ki Marci! - kiáltotta.
De Marci nem válaszolt. Fogait összeszorítva kapaszkodott, ahogy csak bírt, minden erejére szüksége volt.
- Nem bírom sokáig! - nyögte.
Fanni előre kapta a fejét. Az állat egy közeli bárányfelhő felett lebegő rét irányába repült. Nagyokat csapott a szárnyával, majd leszállt a citromsárga fűre.
Marci végre újra szilárd talajt érzett maga körül. Elterült a selymes fűben, és felváltva masszírozta fájós karjait. Fanni szorítása is kiengedett lassan. Óvatosan elengedte a tehén nyakát, és Marci mellé repült. Kis ideig szótlanul ültek egymás mellett, és nézték, ahogy a tehén újra meglebbenti sárga szárnyait, és a magasba emelkedik.
- Soha többé nem lovagolok tehénháton! - suttogta Fanni. - Megígérem!
Marci felült és kíváncsian körülnézett.
- Azt hiszem, megérkeztünk a harmadik szintre... - sóhajtott.