Mesemalom

Erősen összeszorítom a szemhéjam. Biztosan azért szédülök, mert túlságosan izgatott vagyok.

- Rumli, mi lesz, kinyithatom végre?
- Hát persze! - vakkantja vidáman. - De óvatosan, lassan!

Nahát! Mi ez? Hatalmas, fonott kosárban ülök, felettem óriási lufi lebeg. De hiszen ez...

- Egy hőlégballon! - segít ki Rumli tudós orral. - Láttál már ilyet, emlékszem!

Csakugyan! A nagypapával! Megígérte, hogy együtt repülünk majd, ha iskolás leszek... És most benne ülök! Lehet, hogy repülünk is?! Óvatosan kisandítok a kosárból.

- Ajaj, Rumli! - huppanok vissza a kosár aljára. - Nagyon magasan vagyunk! Nem lesz ebből baj?
- Nyugalom! - bólint. - Ahogy idehoztalak, épségben le is viszlek.

Megkapaszkodom a peremben, térdre emelkedem, és óvatosan kikukucskálok. Alattunk a város, a háztetők, mintha odalenn minden apró legokockából épült volna. Egy patak! Nem, nem is patak. Inkább egy folyó. Hiszen ez a Duna! A felhők karnyújtásnyira lebegnek a ballontól. Milyen csodás látvány!

A hőlégballon színes kockái sárga, zöld és piros csíkokban tekeregnek körbe. De vajon mi ott az a színes felhő?! Ahogy közelebb repülünk, nyomban felismerem.

- Lufik! Nézd Rumli! Lufik szállnak körülöttünk! Sziasztok! - integetek.
- Sszia! Sszia! Sszia! - szuszognak a lufik.
- Ti tudtok beszélni?! - kiabálok át.
- Hát perssze! - sziszeg egy zöld lufi. - Miért csodálkoszol eszen? Mi isz a földről sszálltunk fel, ahogy te!
- Honnan jöttél? - kíváncsiskodom.

A zöld lufi egészen közel lebeg.

- Én egy ballagász dísszvendége voltam! - fuvolázza.

Egy élénk, sárga lufi is kíváncsian közelít.

- Nem vagy te kisszé felfuvalkodott?! - szisszen rá a zöldre. - Nem te voltál a fősszereplő, hanem a ballagók!
- És te? Honnan fújt ide a szél, sárga lufi? - kérdem tőle.
- Egy bolt megnyitóján sszerepeltem a társzaimmal. Minden vászárló kapott belőlünk. Engem egy időszebb úr markába nyomtak. Nem mert sszólni, hogy nem tart rám igényt, ész amikor nem figyelt rá szenki, egysszerűen sszélnek eressztett. Meg szem kérdezte, nem akarok-e körülnészni asz üszletekben!

Egyre több lufi lebeg a ballonom körül. Egymás szavába vágva pöszítik el, ki honnan keveredett ide.

- Engem egy eszküvőn engedtek el! - szól ábrándosan egy fehér, szív alakú.
- Egysszerű partikellék lennék... - szisszen szerényen a mellette lebegő piros.
- Én egy szenei fessztiválon léptem fel! - dünnyögi egy narancsszínű lufi. - De hol van asz új fiú? Nem láttátok?
- Én láttam! - libben magasabbra a kék. - A hőlégballon túloldalán pityereg. Asz imént besszéltem vele. Egy sszületésznapról érkeszett. Baleszet történt valami gyökérrel, ész itt kötött ki! Szemmit szem élveszhetett a partin! Vigassztalhatatlannak tűnik sszegényke.
- Milyen színű? - szorongatom szegény Rumli fülét izgalmamban.
- Pirosz! Pirosz, mint a meggy! Várj, érte lebegek! - ajánlkozik a kék.

Egy perc sem telik el, és a kék lufi feje mellé beúszik az én meggypirosom. Ez csak ő lehet! Ezer közül is megismerném! Soha nem láttam még hozza fogható, gyönyörű lufit. Milyen szomorú, ahogy rám néz... Nahát! Hiszen pityereg!

- Mi a baj? - kérdem tőle. - Ne sírj! Odalenn még azt hiszik, hogy eleredt az eső.

A piros lufi abbahagyja a sírást. Meglepetten néz rám.

- Nahát! Te vagy asz a fiú, megiszmerlek! Meggypiri vagyok, emléksszel rám, ugye? Olyan jól mulattunk odalenn, csak asz a gáncsoskodó gyökér ne állta volna utadat! Bisztoszan féltékeny volt... Ő földhöszragadt, míg én a levegő édesz fia - sóhajtja költőien. - Bárcsak vissszamehetnék arra a gyönyörűszégesz sszületéssznapi partira!