Mesemalom

Kelekótya, aki mondja, dohogok magamban. Foglalkoznom kell a kutyám viselkedésével. Majd később sort kerítek rá. Most inkább becsukom a szemem, ahogy kérte. A levelet a markomba szorítom.

- Kinyithatom már, Rumli?
- Csak nyugodtan!

Nahát! Micsoda erdő! Hova varázsolt engem ez az eb?! Mintha minden fa menyasszony lenne... Olyan gyönyörűek, mint az esküvőn az unokatestvérem! Egytől egyig zöld levélfátyol díszíti őket, és az ösvény úgy kanyarog közöttük, akár az aranyuszály.

- Hol vagyunk? - pusmogom kutyám fülébe.

Rumli úgy hozzálapítja fülét a fejéhez, ahogy dédapa a füles sapkát, mikor huzatot érez. És dédapa állandóan huzatot érez.

- Ez a titkos üzenetek földje! - sutyorogja halkan. Alig értem, mit motyog. - Itt feladhatod a leveled!
- Itt?! Ne butáskodj már, Rumli! Az erdőbe nem tesznek postaládát!

A közeli fa ága meglibben, mintha szellő játszana vele. Kiskutyám fekete orrával beleszagol a levegőbe. Izgatottan jár a farka. Szürke köpenyes alak lép ki az egyik fa mögül. Arcát nem látni, a fejére húzott csuklya teljesen eltakarja. Rumli! Vajon miért nem ugat?! El kellene rohanni, de már késő! Az idegen az ösvényre ugrik, és elállja előttem az utat.

- Üdvözöllek, hírvivő! - szólít meg, és óvatosan hátrébb tolja a csuklyáját.

Kék szemű fiú néz rám. Mosolyog. Egészen biztosan több mint hét éves, mégis kisebb, mint én.

- Ki küldi? Kinek? - kérdi, és incselkedve rám kacsint.
- Micsodát?!
- Hát a titkos üzenetet! - mutat a levélre, amit még mindig a tenyeremben szorongatok. - Mi hírvivők kifaggatjuk egymást, amikor találkozunk, hisz tudod! Te is közénk tartozol, vagy nem?

Egész kedves fiú. De milyen sületlenséget beszél. Hogy lehet valami titkos, ha más is tudja, hogy ki küldi és kinek.

- Nem mondom meg! - húzom ki magam.

Rumli büszkén néz bátor gazdájára. A fiú csuklyája a hátára esik, látni göndör, szőke haját. Milyen lányos arca van! Meglepettnek látszik.

- Miért nem mondod meg? - lógatja az orrát.
- Ha megmondanám, hogy ki küldi és kinek, akkor többé már nem lenne titkos. És ez tényleg titkos üzenet. Nagyon titkos, Rozinak szól!

Upsz! Elszóltam magam...

- Nem mondom el senkinek, hogy Rozinak lesz! - vigyorog. - Meg is esküszöm rá, ha akarod!
- Ha félted az életed, ajánlom, tartsd is titokban!

Két ujját a szívéhez emeli, és lesüti a szemét. Igazi eskü, mint a lovagos filmben! Meg kell kérdeznem a lovag nevét, úgy illik.

- Hogy hívnak? - kérdem.
- Portónak!
- Szép neved van! Az én nevem Marci, és ő a kutyám, Rumli! Nálad is van üzenet?
- Igen! - vágja rá Portó. Kék szeme élénken csillog. - Krepsz küldi Mortonernek. De pszt! Ez is titkos! Pontosan ugyanolyan titkos, mi a tied.

Az erdő hirtelen életre kel körülöttünk. A fák törzsei mögül szürke köpenyes, apró alakok lépnek elő, olyanok, mint Portó. A hírvivők örvendezve köszöntik egymást, és kérdezősködni kezdenek. Ki küldi? Kinek küldi? Csakúgy visszhangzik az erdő a sok titkos üzenettől!

- Gyere! - int Portó. - Induljunk, sietni kell! Mi az, mit állsz ott? Vagy a te üzeneted nem olyan sürgős, mint a mienk?
- Nagyon is! Életbevágó!
- Akkor menjünk! A Nagy Postamester már vár! Ő gondoskodik arról, hogy minden üzenet időben célba érjen! Mi, hírvivők, sajnos, nem jutunk át a hegyeken.