Mesemalom

Nahát! Ki gondolta volna, hogy ilyen csodás hely a Kádtenger! Egy sellő egyenesen felém úszik. Csillogó zöld, halpikkelyes uszonya éppen olyan színű, mint a nyakába kötött fürdőruha felső. A haja szétbomlott, vörös felhőként úszik körülötte.

- Ha nem lenne halfarka, és csillag a hajában, én megesküdnék rá...- súgom Rumli fülébe.

Rumli nem válaszol, csak somolyog. Ilyenkor hasonlít egy rókára. Most éppen egy vízi rókára, már ha vízi róka létezik egyáltalán.

- Szia! - köszön a lány. - Sellőlány vagyok.

A hangja kedves, akár Rozié. Bár nem. Rozié kedvesebb.

- Szia! Én Marci vagyok.

Tessék, ez vagyok én. Itt lebeg az orrom előtt egy valódi sellőlány, én meg csak egy sziát tudok kipréselni magamból.

- Te itt élsz?

A sellő elmosolyodik, és megvillantja fehér gyöngy fogsorát. Rájöttem, hogy ennél nagyobb butaságot nem is kérdezhettem volna. Hát hol a csudába lakna egy sellőlány, ha nem a vízben? Talán a hegytetőn? Vagy a barlangban?

- Igen... - bólogat a lány - Tudod, a Kádtenger csodás hely! Leszámítva...

Egészen elkomorodik.

- Leszámítva a félelmetes cápát - suttogja -, akitől minden sellőlány retteg.
- Cápát?! - remegek meg, és bátran közelebb húzódom Rumlihoz. - Ebben a vízben cápák is élnek?
- Úgy bizony! - vágja rá a lány. - Itt él a hatalmas, szürke cápa! Körbe-körbe úszik, néha a hátára fordul, és közben iszonyatos hangon...
- Mit csinál? - kérdem megkövülten.
- Berreg! Ha hallanád, mennyire félelmetes! Mindnyájan rettegésben élünk. Mi lesz, ha egyszer elkap valakit közülünk?

A sellőlány a víz felszíne felé mutat.

- Marci! - suttogja dermedten, és belekapaszkodik a vállamba. - Nézd, ott, ott jön!

Hosszú, vörös haja beborít, de a tincsei közül kikandikálva is látom a hatalmas, szürke gonosztevőt. A cápa szeme megvillan, nagyra tátja a száját. Látom a hegyes fogait, és hallom is a szörnyű berregést, amiről Sellőlány mesélt.

- Ments meg, Marci! - rebegi aléltan a lány. - Kérlek, ments meg!

Oldalra sandítok. Rumli is engem figyel. Mégis, mit várnak tőlem, egy kisnövésű óvodástól?! A cápa egyenesen felém úszik, hangja egyre félelmetesebb. Berreg. Olyan ismerősen berreg... De hiszen ez a hang éppen olyan, mint a felhúzhatós fürdőscápámé! Gyerünk, egy életem, egy halálom! Lefejtem magamról a sellőlány kezét, biztatóan rámosolygok, és elrugaszkodom. Egyenesen a cápa hasa alá úszom. Megvan! Ott a pöcök! Csak át kell billenteni! Így ni! Máris elhallgat, a szája becsukódik.

- Viszontlátásra, pajtás! - lódítok rajta egy nagyot.

A sellő kikerekedett szemmel bámul.

- Micsoda hős vagy! - sóhajtja, és nagyot csap csillámos farkával. - A tengerek óriása!

Felém néz, vagyis biztos, hogy nekem mondta. Rumlinak nem mondhatta, és rajtunk kívül nincs itt senki...

- Nem volt túl veszélyes! - köhintek. - Te is meg tudod csinálni! Csak egyetlen pöcköt kell átbillenteni.

A Sellőlány nem kérdezi, hogy milyen pöcök, vagy ilyesmi, csak mosolyog. Igaz, apa mondta, hogy a lányokat nem érdeklik túlzottan a technikai dolgok. Kecsesen körbefordul a vízben, haja vörös felhőként úszik körülötte. Milyen szép...

- Mehetünk végre? - nyaggat Rumli.

Nem felelek, csak bólintok. Tudom, mit kell tennem. Búcsút intek a Sellőlánynak, és becsukom a szemem. Mehetünk, kiskutyám, hát persze, hogy mehetünk!

A mama hangját hallom.

- Marci, kisfiam! Már egészen kihűlt a víz. - Gyere ki gyorsan, fehér gyerek, törülközz meg!

A mama huncutul mosolyog.

- Megéri, meglátod! Istenien finom kakaót főztem neked!