Mesemalom

Együtt haladunk az aranyösvényen a szürke köpenyes hírvivőkkel, mellettem Rumli tappancsai alatt zizeg az avar.

- Ne haragudj, Marci! - szólal meg Portó. - Kérdezhetek valamit?

Bólintok. Rumli vakkant, úgy viselkedik, mint akinek komoly beleszólása van a dolgokba.

- Eddig azt hittem, én vagyok a legmagasabb hírvivő... De te olyan daliás vagy! Mondd, mi a titkod?

Szegény Portó! Olyan fancsali képet vág, mint én az óvodai méredzkedés után. Még hogy én daliás!

- Portó, ne keseregj! Az én hazámban azt mondják rám, hogy kisnövésű vagyok. Az orvos is megállapította!
- Kisnövésű?! - vigyorog Portó. - Ha te kisnövésű vagy, milyenek vagyunk mi?! Talán törpék? Vagy talán te lennél az a híres, kisnövésű óriás?

A szó végigszáguld a hírvivők között. Kisnövésű, haha, kisnövésű, hallom mindenfelől, ez a Marci milyen vicces figura. Ezt hallaná az a szemüveges doktor! És persze Rozi... A levél, jut eszembe, Rozi levele! Ha így haladunk, sose kapja meg!

- Messze van még a Nagy Postamester? - nyaggatom Portót. - Az én üzenetem tényleg nagyon sürgős.
- Mindjárt odaérünk! - nyugtatgat. - Ez az ösvény egyenesen hozzá vezet. Uralkodónk palotája a Sziklás-völgy bejáratánál fekszik. A völgyben fészkelnek légipostásaink, a sasok, akik átrepítik a küldeményeket a hegy túloldalára. A sasok kizárólag bölcs uralkodónknak engedelmeskednek.

A fák egyre ritkulnak az út mentén. Az ösvény kiszélesedik, és egy fehér sziklákkal teleszórt, zöld mezőre fut, ahol szabadon jár a szél. Fázom. Jobb lett volna, ha hozok magammal pulcsit. Nekem nincs köpenyem, mint a többieknek. De ki gondolta volna, hogy a Sziklás-völgyben, hósipkás hegyek árnyékában kötök ki?

Megpillantom a palotát. Vaskos tartóoszlopai úgy sorakoznak egymás mellett, mintha vigyázzállásban feszítő őrök lennének. A palota úgy fest, mint egy hatalmas, kőből faragott boríték, egyetlen ablaka akár egy óriási bélyeg.

- Ott repülnek be a sasok! - magyarázza Portó, és a bélyegalakú lyuk felé mutat.

Jobb lesz, ha Rumlit a karomba veszem. Legalább melegít egy kicsit, és ha megszorítom a fülét, bátrabbnak érzem magam.

Felszaladunk a lépcsőn a kőbe faragott, díszes bejárathoz. Az ajtó mellett két szőke fürtös hírvivő strázsál. Mikor melléjük érünk, felemelik kürtjeiket, és belefújnak. Hangjuk olyan hangos, hogy biztosan a hegy túloldalán is hallani lehet.

- Fenséges urunk! - kántálják kórusban a kürtösök. - Megjött a mai posta!

A palota kong a némaságtól, válasz nem érkezik. A hírvivők zavarodottan néznek egymásra és az őrökre.

- Mi az, mire várunk? - súgom Portó fülébe.
- Nem tudom! Ez furcsa...- suttogja. - A Nagy Postamester eddig még soha nem váratott meg minket.

A kürtösök három fejbiccentésre újra megfújják a hangszert.

- Mi ez a szörnyű hangzavar?! - kiabál egy rekedt hang odabenn. - Telekürtölitek a palotát, és a fejemet! Nem bánom, jöjjenek be a hírvivők! De nem... - nyögi. - Ne mind! Olyan jöjjön, aki ért a betegséghez!

A hírvivők izgatottan sugdolóznak. Portó hozzám lép.

- Marci, neked kell bemenned! - pusmogja. - Mi egyáltalán nem értünk a betegséghez. Sajnos, egyikünk se...

Mi? Jól hallom, mit találtak ki?

- Én sem értek a betegségekhez! - toppantok. - Ahhoz csak az orvosok értenek. És persze anya! Anya mindig segít, ha valami fáj...
- Ha az anyukád ért hozzá, akkor te is! - makacsolja meg magát Portó.
- Ne félj! - bíztat Rumli. - Nem lesz semmi baj! Gyerünk, vállald el!
- Elkísérlek! - hadarja Portó.