Mesék » Kandúrkaland » (5.) Borneó szigetén

Borneó szigetén

Borneó orrát ismeretlen szagok ingerelték, miközben lopva körbekerítette a félelem. Saját szíve gyorsuló dobogását hallgatta. Mirci valaha sok félelmetes történetet mesélt neki az elvadult kóbormacskák titokzatos táborhelyéről. Mindig messzire elkerülte a lakótelepnek ezt a fertályát, de ezen az estén valami ismeretlen, titokzatos erő, vagy talán a hold kerek tányérja mégis a környékre vonzotta.

De hiszen... hiszen ez az, ujjongott, amikor meglátta a házak közé ékelődött dombot. Távoli rokona, a párduc bátorsága lobbant fel szívében. Éppen olyan, mint otthon, a falon lógó képen a zöld folt! Felrémlett előtte Tivadar. A gazda nap mint nap hosszú perceket tölt el álmai szigete, Borneó térképe előtt, hangosan ábrándozva, hogy milyen szép lenne valamelyik fehér homokos tengerparton az eget bámulni, megpihenve két dzsungeltúra közt. Micsoda változatos élővilág, mennyi kutatnivaló, sóhajtozik ilyenkor a gazda.

Borneó, a fekete párduc párnás mancsain szétnyíltak a karmok, sárga szeme vészjóslóan villant az éjszaka sötétjében. Ez az én szigetem, megtaláltam, ismételgette eltökélten magában. Elhatározta, hogy hivatalosan is elfoglalja. Orrlyuka kitágult, hogy a levegőben keringő, idegen szagokat befogadja. Elindult. Hangtalanul kaptatott felfelé a domb oldalán végigfutó, girbegurba ösvényen. Megtorpant.

A hold két alakot rajzolt körbe a domb tetején. Megelőztek, gondolta dühösen. Felfedezték a szigetemet. Énelőttem!

Egy ágas-bogas, magasra nőtt fűcsomó mögé ugrott, onnan nézte a párost, és közben azon töprengett, mitévő legyen. A holdat eltakaró felleget szélúrfi gyorsan elkergette, így már jól kivette a két alakot. Az egyik egy hatalmas termetű, tekintélyes vörös kandúr, a másik egy hosszú és elegáns fehér bundát viselő nőstény. A vörös egy darab pástétomot paskolgatott a fehér bundás macskalány elé. Borneó a fejét ingatta. Az ismeretlen ellenség igencsak jól él Borneó szigetén. A pástétom illata csábítóan ingerelte az orrát.

A fekete párduc felhorkant. Borneó szigete nem lehet más macskáké, csakis Borneóé, morogta dühösen, és a következő pillanatban nekiiramodott. A domb tetején a két macska tátott szájjal figyelte az idegen kandúrt, ahogy egyenesen feléjük rohan.

- Állj meg! - nyávogta a fehér bundás. - Ha nem vigyázol, lezuhansz a domb túloldalán. Mi bajod van neked?!

Borneó lendülete megtört. Amikor nekirugaszkodott, tisztán látta, hogyan fog megküzdeni a vörös kandúrral. Arra azonban egyáltalán nem készült fel, hogy a macskalány parancsol megálljt.

- De... - habogta. - Ez az én szigetem!

Megacélozta remegő lábait, és próbálta felborzolni hátán a szőrt, ahogy a vörös kandúrtól elleste.

- A te szigeted?! - kacagott a macskalány.
- Igen! Borneónak hívnak, és ez az én szigetem.
- De hiszen ez csak egy kotorékdomb - fújt rá a vörös kandúr. - Pontosabban a Kotorékdomb. Éppen jó, nem kell nekünk Borneó!
A macskalány elegánsan felemelkedett, és ruganyos léptekkel körbejárta a két kandúrt, akik morogva méregették egymást a telihold korongja előtt.
- Ezt most azonnal hagyjátok abba! Elég legyen! Mennyire unalmasok tudtok lenni!
A kandúrok szájtátva nézték a macskalányt.
- Na de Blans... - habogott a vörös.
- Cuki, te most hallgass! Borneónak igaza van. Hogy is nevezhettük a lakótelep legfenségesebb magaslatát Kotorékdombnak? Nekem nagyon tetszik a Borneó név. Kifejezetten elegáns. Mától fogva ez a sziget neve, és punktum.
- Az én szigetem neve! - húzta ki magát a fekete kandúr.
- Tévedsz! - vágta rá Blans. - A mi szigetünk neve!

 


« Előző rész    |    Következő rész »


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére