Mesemalom

Borneó szaporán szedte a lábát a lakótelep kockaépületei között. A Kotorékdomb felé igyekezett. Rutinosan kerülte ki a pihenőhelyüket keresgélő autókat, és a robogós pizzafutárokat, akik nyomában Gojkó, a lakótelep őshonos kóborkutyája és éhenkórász cimborái rohantak. Amikor elhaladt mellette a motoros, a lágy sajt és a meleg kolbász illata ingerelni kezdte az orrát. Borneó nagyot nyelt. Eszébe jutott, hogy még szegényes vacsoráját is hátrahagyta. Legszívesebben becsukott szemmel szívta volna tele tüdejét a friss pizza illatával, de nem állhatott meg. Az a szörnyű fecni... Maga a bizonyosság. Meg kell keresni Blanst! Talán még nem késő. Vajon mit fog szólni szegény Cuki... Amilyen nehéz a felfogása, talán meg sem érti, mit jelent egy ilyen falragasz Blans portréjával. Mamlasz, vörös kandúr!

Cuki már a Kotorékdomb tetején állt, amikor Borneó megérkezett. Úgy nézett körbe, mintha ő lenne a lakótelep felkent dandártábornoka, aki a mai napon személyesen kegyeskedik megtartani a terepszemlét, de előtte még szívesen fogadna egy ünnepélyes tiszteletadást.

- Szervusz, Borneó! - vetette oda a fekete kandúrnak, amikor az felért a domb tetejére.
- Szervusz! Mi újság?
- Azt figyelem, hol tűnik fel Blans - válaszolta komoran Cuki. - Ma már jönnie kell! Biztosan elmaradt a gazdája koncertje, és nem engedték ki. Ezért maradhatott el!

Borneó kerülte Cuki tekintetét. Úgy tett, mintha maga is a környező házakat vizslatná, de közben egyre azon járt az esze, el merje-e mondani a vörös kandúrnak, amit azon a fecnin látott. Márpedig muszáj lesz, ha meg akarják találni Blanst.

Cukinak feltűnt Borneó hallgatagsága. Balsejtelem kerítette hatalmába. Talán a fekete kandúr titkol valamit?!

- Te Hallottál valamit Blansról? - szegezte neki a kérdést.
Borneó szemét a kíváncsi hold zöldessárgára színezte.
- Nem. Nem hallottam semmit. De láttam valamit...
Cuki Borneóra meredt. Vörös teste hirtelen megfeszült, akár az íj.
- A gazdám egy papírt mutatott - folytatta Borneó. - Blans képe volt rajta.
A vörös kandúr riadtan közelebb lépett.
- Már láttam ilyet korábban - magyarázta Borneó. - Ha egy állat eltűnik, a gazdák ilyesforma falragaszokat szoktak kiragasztgatni a környéken. Az emberek arra gondolnak, hogy aki az elkódorgott háziállatot befogadta, így biztosan megtalálja a gazdáját.
- Blans...- dadogta a vörös kandúr. - Te azt akarod mondani, hogy Blans eltűnt?!

Borneó bólintott. Csakhogy végre felfogta ez a lángelme, hogy mi történt. Blans nem került elő, és mára a legrosszabb balsejtelem vált valóra. A barátjuk nem otthon lustálkodik, még csak nem is gyengélkedik. Ezerszer rémisztőbb dolog történt. Eltűnt!

Borneó Cuki mellé lépett. A vörös macska márványos tekintettel bámulta a csillagokat.
- Hé, kandúr! - bökte meg az oldalát. - Tudom, mit érzel. Egyszer én is szerettem egy lányt, egy gyönyörű, barna foltos cicát...
- Mi történt vele? - kérdezte színtelen hangon Tófalvi Macskakandúr.
- Elvitték a lakótelepről. Elragadták mellőlem. Akkor azt hittem, a szívem szakad meg. Ma már egy kicsit könnyebb, de még mindig hiányzik. Nem telik el egyetlen nap sem úgy, hogy ne gondolnék rá.

Borneó megrázta a fejét. Nem, nem lenne szabad Mircire gondolnia. Ha nem gondol rá, akkor nem fáj úgy a seb, ami most is olyan elevenen lüktet.

- Szerinted mi történt Blanssal? - törte meg a csendet Borneó.
- Nem tudom, de kiderítem, ha addig élek is! - rázta meg magát Cuki. - Vagy ne legyen a nevem Tófalvi Macskakandúr!
- Ha nincs ellenedre, veled tartok. Blans nekem is jó barátom.

Cuki hálásan nézett a fekete kandúrra.