Mesemalom

Mikulás apó gondterhelten nézett körbe a rengeteg ajándékon. Képeskönyvek, kisvonatok, okosjátékok, plüssállatok hevertek a szoba közepén, és a nagy kupac körül körtáncot jártak a rendetlen nyulak.
- Vedd le azt a görkorcsolyát! - ripakodott rá a fekete bundás Bizsura. - Te és a társaid folyton rendetlenkedtek! Mindent összekevertek!
- Csak játszottunk! - felelte Bizsu, és megszeppenve huppant le a földre.
- És rollereztünk! - kiáltotta a világos bundás Krémes, és körbe kerekezte Mikulás apót.
Mikulás mérgesen körbefordult a sarkán, piros köpenye vastag redőkben hullámzott körülötte.
- Most aztán elkaplak! - kiáltotta.
Minden hiába, Krémes már a szoba másik sarkában kerülgette az asztallábakat.
- Miért engedtétek be a rendetlen nyulakat? - szólt rá a krampuszokra, akik az ajándékokat válogatták, orruk alatt széles mosollyal. - Így sosem leszünk készen a csomagokkal. - Gyerünk, nyuszikáim, kifelé! Odakinn a helyetek az istállóban!
A rendetlen nyulak abbahagyták az ugrándozást, és riadtan pislogtak Mikulás apóra. Krémes a földre fektette az ezüstrollert.
- Dehát... - méltatlankodott Bizsu. - Mindig együtt szoktunk készülődni a nagy ünnepre...
- Volt is már belőle épp elég baj! - Gyerünk! - emelte fel a hangját. - Ne mondjam még egyszer!
Krémes sértődötten szélesre tárta a bejárati ajtót.
- Gyerünk, nyulaim! - vezényelte. - Nem maradunk itt tovább!
A rendetlen nyulak lógó füllel, libasorban vonultak át az istállóba, és nagy, színes szőrcsomóban kucorodtak össze a szénabálák tetején.
- Ti mit bámultok? - szólt rá Mikulás a krampuszokra. - Munkára! Milliónyi mikulászacskót kell még megtöltenünk.
- Igenis! - dörmögte Csuszpájsz.
Mikulás az orra végére biggyesztette okuláréját, és egyesével olvasta fel a kívánságokat, míg Kampec és Csuszpájsz ide-oda szaladgáltak, hogy megkeressék az odaillő játékot. Már a lappföldi hold kerek korongja kukucskált be az ablakon, mikorra az ajándékcsomagok katonás rendben felsorakoztak a nagyasztalon.
- Már csak egyetlen kívánság maradt... - sóhajtott fáradtan Mikulás. - Lássuk!
Az öreg kedvtelve nézegette a levelet.
- Kisfiú írta! Nem csak úgy összecsapta, szép hosszú.
- Olvasd fel! - kérlelte Kampec.
- „Kedves Mikulás!" - biccentett Mikulás apó. - Szép megszólítás, éppen így szeretem! „Nagyon várom már az ünnepedet, anyát minden nap megkérdezem, hányat kell még aludnom a te éjszakádig. Ha anya nem tud bejönni, akkor a nővérkéket kérdezem."
- Hisz kórházban van! - sóhajtott fel Csuszpájsz. - Óh, szegényke!
- „Egyetlen kívánságom van csak, kedves Mikulás" - folytatta a felolvasást Mikulás apó -, és az sem túl nagy. Kérlek, küldj nekem egy kis vidámságot! Szeretettel, Andris"
Mikulás gondterhelten járta körbe a nagyasztalt.
- Vidámságot... Hát azt meg honnan a csudából vegyek? Csuszpájsz! Kampec! Nincs valami ötletetek?
A két krampusz szomorúan csóválta a fejét.
- Vidámság, ugyan már! - méltatlankodott Kampec. - Nincs itt belőle egy szemernyi se, mióta a rendetlen nyulakat kizavartad a fészerbe.
Mikulás arca felragyogott.
- Zseni vagy, Kampec! Megvan a megoldás! Nem egy szánon visszük idén az ajándékokat, hanem kettőn!
A krampuszok értetlenül bámultak Mikulásra.
- Velünk utaznak a rendetlen nyulak is! - magyarázta Mikulás lelkendezve. - Mennek egyenesen a kórházba, hogy Andrist felvidítsák!
- Úgy ám! - szólalt meg Bizsu, akinek esze ágában sem volt az istállóba menni, hanem szépen meghúzta magát a hintaszékbe pottyantott párna mögött. - Két szánnal repülünk, tele szájjal nevetünk!