Mesemalom

Hétágra süt a nap, legjobb lesz, ha már délelőtt kimegyünk, mondja Évi néni. Én cseppet se bánom, szeretek az udvaron játszani. De Robcsi morog, miért nem maradunk benn. Építőzni szeretne. Az óvó néni nem szól rá, hogy rossz ötlet. Pedig szerintem az. Azt mondja, nagyon jó ötlet, Robcsi, csak nem építőkockákkal építünk, hanem a homokozóban.

- Gyerekek! Látni szeretnék egy óriási homokvárat! - kiáltja Évi néni.

Túl sokan vagyunk a várépítéshez, és mindenki magának akarja a legjobb formákat. Évi néni már nem figyel ránk, Anna nénivel beszélget, aki a középsősöket felügyeli. Nagyon fontos dologról lehet szó, összeráncolt homlokkal magyaráz.

- Gyerünk, játsszunk inkább indiánosat! - találja ki Robcsi.

A többieknek mondja, tőlem elfordul. Úgy csinálja, hogy én is halljam, tudjam, mindenki benne van a játékban, csak én nem. A múltkor nem akartam, hogy megint ő legyen a hajóskapitány, azóta minden játékból kihagy. A fiúk csingadzsgukoznak, körbetáncolják a mászókát. Legalább kevesebben vagyunk. Én és a lányok. Kingának sincs kedve homokozni, gyerünk inkább fogócskázni, mondja. Minden lány felpattan, és vele megy. De nem. Mégsem mindegyik.

Rozi háttal ül nekem, egyforma homokpúpokat készít. Aranyhaja fényesen ragyog a hétágú napsütésben. Amikor félrefordítja a fejét, látni, hogy igyekezetében kidugja a nyelvét.

Jobb lesz, ha a dolgom után nézek, és felépítem a várat. A homok jól tapad. Összehordok egy nagy kupacot a homokozó szélénél. Majdnem akkora, mint az a homokvár, amit apával építettünk a tengerparton. Meglapogatom az oldalát. Így ni!

- Te mit csinálsz? - csilingel Rozi.

Majdnem elfeledkeztem arról, hogy mellettem homoksütizik.

- Építek!
- Én is! - feleli. - Látod ezeket a gömböket? Bokrok. Olyan gömbölyűek, mint díszbokrok a királyi kertben, ahol anyáékkal kirándultunk.

Szép, szabályos gömbök, az már igaz.

- Tényleg olyan, mint a királyi kert! - bólogatok.
- Honnan tudod? Te is jártál ott?
- Nem... De a könyvemben is így néz ki! - vágom ki magam.

Rozi komolyan bólint, újra telerakja homokkal a formát, fejjel lefelé fordítja, megütögeti, és óvatosan felemeli. Hopplá! Kész az új bokor!

- Te mit építesz? - veti oda.

Homokos ujjaival megcsavarja vörös copfját.

- Várat! Hatalmas várat, ahol lovagok laknak! Én leszek a várúr. Szeretnél várúrnő lenni?

Upsz, hát nem is tudom, ezt most miért kérdeztem. Biztos, hogy elpirultam, és hogy Rozi észrevette.

- Te nem lehetsz várúr! - ingatja a fejét.
- Miért nem?
- A várurak magasak. Magasabbak, mint a többi lovag. Láttam egy filmben, ez biztos. Te nem vagy magas. Kicsit se. A doktor bácsi is mondta, hogy kisnövésű vagy.

Rozi elfordul, újabb gömböcöket gyárt. Rumli! Kiskutyám, hol kódorogsz ilyenkor? Vigyél el innen gyorsan! Hogy néz az ki, ha egy fiú pityereg a homokozó szélén?

- Rumli, hol vagy?
- Itt vagyok! - vakkantja hűséges cimborám.

Nahát! Vajon honnan termett itt egyszeriben?

- Ugye, tudod, mit teszünk most? - néz rám szigorúan.
- Hát persze! - bólogatok.

Összeszorítom a szemem, így még a könnycsepp se tud kigurulni. Gyerünk, Rumli, gyerünk innen, vigyél gyorsan magaddal!