Mesemalom

Dusi és Matyi izgatottan készülődtek. Sietve tömték magukba a vajas kalácsot, és a kelleténél gyorsabban hörpölték a habos kakaót.
- Anya! - kiáltotta izgatottan Matyi. - Kimehetünk az udvarra? Úgy szeretnék hóembert építeni!
Anya az ünnepi süteményekkel foglalatoskodott. Ingujját könyékig feltűrte, míg a mandulás hókifli tésztáját gyúrta. Fel sem nézett a tálból.
- Menjetek csak, de öltözzetek fel alaposan! - Hanem... - emelte fel a fejét. - Lehet egy kérésem?
- Hát persze, anya! - vágta rá Dusi, aki már a hócsizmát húzta. - Nem is kell mondanod, kitalálom! Megcsináljuk a mézeskalács díszeket!
- Neem... - rázta a fejét a mama. - Nem erre gondoltam, az természetes. Azt szeretném kérni, hogy a hóembert ide, a nappali ablaka elé építsétek! Nincs időm kimenni, így legalább én is láthatom.
- Jó! - vágták rá a gyerekek szinte kórusban. - Nincs is ennél jobb hely! - bólogatott komolyan Matyi, és professzorosan a magasba emelte szeplőkkel tarkított, pisze orrát.
Dusi és Matyi az első lépéseket vacogva tették meg. A szűz hó hangtalanul süppedt be csizmájuk alatt. Még egy kezdő detektív is rájött volna, merre vették az utat. A kertet érintetlen hótakaró fedte, egyedül a cinegék színes kabátkája festette meg a csupasz bokrokat.
- Jó, hogy tettünk ki madáreleséget! - szólt Dusi. - Látod, milyen sok fogyott ma reggel?
- Látom! - bólogatott Matyi. - Vízre is szükségük van!
Dusi tátott szájjal hallgatta okos bátyját. Tarka sapkáját lejjebb húzta a homlokán. Szőke, tekergős hajfürtjei nem voltak nagy barátságban a fejfedőkkel.
- Igazad van. Várj, hozok ki!
Dusi visszaszaladt, és hamarosan egy gőzölgő kistányérral tért vissza.
- Meleg vizet hoztam, hogy ne fagyjon meg olyan hamar! Így ni! - tette le a tálkát a madáretető apró házikója elé. Igyatok, csibécskéim!
- De Dusi! - kiáltott fel Matyi, és barna szeme huncutul csillogott. - A tyúkok nem tudnak repülni!
- Ahogy én sem! - nevetett Dusi. - Gyerünk, építsük fel azt a hóembert!
Matyi és Dusi először egy-egy apró hógolyót formáztak.
- Gurítsunk hószőnyeget! - ragyogott fel Dusi szeme. - Indítsuk el egymás mellett a hólabdákat!
- Jó! - állt rá Matyi. - A szivarfától indulunk!
Nevetve tolták maguk előtt a hógömböket. Azok szorgalmasan híztak és híztak, végül olyan nagyra nőttek, hogy már szinte meg sem lehetett őket mozdítani.
- Az enyém kisebb lett! - kámpicsorodott el Dusi.
- Éppen ez a jó! - ragyogott Matyi szeme. - Alul lesz a behemót, amit én gurítottam, arra tesszük a tiédet. Ha akarod, megcsinálhatod a fejét is. Addig beszaladok. Kérek anyától egy kis répát, meg miegymást.
- Csak nem akarsz répát enni karácsonykor?! - szörnyülködött Dusi.
- Mindig elfelejtem, hogy kiscsoportos vagy, és még nem csináltál egyedül hóembert. A répa az orrához kell, a miegymás meg az arca többi részéhez.
- Tudtam, csak nem mondtam! - rúgkapálta Dusi dacosan a havat.
Matyi ma nem akart civakodni. Beszaladt a házba, majd kisvártatva visszatért. Hóna alatt lukas lábast szorongatott.
- Nézd, Dusi! Még kalapot is találtunk neki. Anya szerint igazi úriember nem járkál kalap nélkül.
Dusi sem akart kötözködni, pedig eszébe jutott, hogy Matyi még sapkát sem szeret felvenni, nemhogy kalapot.
Nekiláttak. Míg Dusi a legkisebb hógömböt formálta, Matyi egymásra pakolta a két nagy görgeteget. Hamarosan elkészült a hóember. A szénből szemeket, a répából orrot csináltak, a szájához Matyi csipkebogyókból formázott egyenes vonalat.
- Ez így nem jó... - dünnyögte Dusi. Lekapta a kesztyűjét, és még egy csipkebogyót ragasztott fel. - Mosolyog! Látod?! Így a jó!
- Vagy inkább mosolyogni próbál... - nézegette Matyi. - Sebaj! Úgysincs több csipkebogyó, nem nevethet tele szájjal.
- Tedd fel a kalapját! - szólt Dusi. - Látni akarom, milyen egy igazi úriember!
- Ilyen ni! - csapta fejére Matyi a piros lábost. - Jó napot kívánok, kedves Dusi, kedves Matyi! - hajlongott nevetve. - Ilyen udvarias!
- Ezt nevezem! Igazi úriember! - tapsikolt a húga.
- Ideje bemenni! Anyának kell a segítség, és én már fázom is egy kicsit- sóhajtott Matyi.
Elbúcsúztak a hóembertől, és bementek a házba. Éppen jókor. Anya már kinyújtotta a mézeskalács tésztáját, és elővette a formákat. Dusi és Dani szaporán nyomkodta a formázót a puha tésztába. Hamarosan a tepsiben sorakoztak a csillagok, a holdacskák, kerek virágok. A mézeskalácsok a sütőben száradtak, és a karácsony illata a lakás legrejtettebb zugaiba is beköltözött.
- Nézzük meg a hóembert! - jutott eszébe Dusinak, és az ablakhoz futott.
Hamarosan valamennyien az ablak előtt álltak. A kerten már a keresztülosont sötétség, de a hó és az utcai lámpák fénye mellett jól ki lehetett venni a hóembert.
- Talpig úriember! - biccentett apa.
- Igen, az - nézegette anya. - Csak egy dolog nem tetszik nekem... Miért olyan szomorú?
- Mert leesett a csipkebogyó a szája sarkából! - szontyolodott el Dusi.
- Igen, lehet... De szerintem azért olyan szomorú, mert ő egyedül van, mi meg négyen. Van még időnk, amíg a megjön a Jézuska. Gyertek! Építsünk neki gyorsan egy párt!
Nem kellett kétszer mondani. Valamennyien felkapták a kabátot, a csizmát, és kiszaladtak az udvarra. Nevetve gurították a hógömböket, amiket apa ripsz-ropsz egymás tetejébe pakolt.
- Menj, hozd ki a régi, virágos kalapomat a szekrényből! - kacsintott anya apára.
Míg apa odabenn keresgélt, anya és a gyerekek körbetáncolták a két hóembert.
- Úriember mellé úrinő illik! - kiáltott apa a házból kilépve. Kezében egy szakadt szalmakalapot szorongatott, amit piros szalag és színes virágok díszítettek. - Hölgyem! - hajolt meg mélyen, és a kalapot a hókisasszony fejére illesztette. - Isten hozta!
- Itt van ni! - kapta fel diadalmasan Dusi a lepottyant csipkebogyót. - Ezt itt szépen visszatesszük az úriemberre. Tessék szépen mosolyogni!
Elbúcsúztak a hóembertől és párjától, és kipirult arccal indultak vissza. Dusi megtorpant a nappali küszöbén. Leesett állal bámulta a hatalmas karácsonyfát, melynek színes égői megcsillantak az ágakat díszítő aranyos gömbökön, és bársonyos fénnyel vonták be a falakat, a bútorokat.
- Nahát! - csapta össze a kezét. - Ilyen szépet még soha nem láttam.
Megragadta Matyi kezét, háromszor is körbehúzta a fán, azután megtorpant.
- Apa, anya! - szaladt az ablak elé. - Mutassuk meg nekik is!
Apa elhúzta függönyt. A karácsonyfa égői színes szőnyegtakarót vetítettek a két hóember köré.
- Mosolyognak! Nézzétek, hogy mosolyognak! - nevetett Dusi.