Mesemalom

A zsírszagú kamrában rengeteg lom hevert szanaszéjjel. Az öreg már régen lemondott a rendrakásról. Néha berepült ugyan egy-egy szakadt papírdoboz, de az ezzel járó riadalmat leszámítva az egérnépség háborítatlanul éldegélt.

A búzamező aranylóan olvadozott a júliusi nap fényében. A hosszú szálak között kövér pockok, mezei egerek és gondterhelt cincérek szaladgáltak fel és alá.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rozsdaszínű tyúkocska, Kaláris, aki hét másik tyúkocskával, és a sárga-fekete kakassal, Peckessel együtt kapirgált Gyöngyvér anyó baromfiudvarában.

A két csincsilla, Töki és Pokó egy ketrecben éltek. Nappal békésen szuszogtak egymás mellett, de este, amikor a gazda hazaért, megelevenedtek.

Előmászik a kígyó. Kék, fehér, zöld és piros színű csíkok tekeregnek körbe rajta. Halálos a mérge. Vigyázni kell, nehogy szembeköpjön!

A három kóbormacska, Nyarvók, Puffmancs és Cili tappancsai szinte elsüllyedtek a hóban.

Oszvald, a hóember körülnézett birodalmában. A hó vastag köntösben telepedett a kertre, Szélúrfi óvatosan hintáztatta a fák ágain lógó jégcsapokat.

Kormos elégedetten strázsált a kamra ajtaja előtt. Fekete, téli bundája fénylett az első osztályú macskatáptól. Jutalmul kapta Ella nénitől, amiért kiűzte az egércsaládot a kamrából. Pedig könnyű munka volt, gondolta a kandúr.

A pályaudvar rejtett szögletének vakvágányán, savanyú ecetfák és szúrós akácfák tövében egy elhagyatott, piros mozdony álldogált, mögötte egyetlen kocsija. Senki nem nézett felé, a vasúttársaság már rég elfeledkezett róla.

Dusi és Matyi izgatottan készülődtek. Sietve tömték magukba a vajas kalácsot, és a kelleténél gyorsabban hörpölték a habos kakaót. - Anya! – kiáltotta izgatottan Matyi. – Kimehetünk az udvarra? Úgy szeretnék hóembert építeni!

Az építőkockák hangos csörömpöléssel hullottak alá. - Unom! – feküdt a hátára Milán. – Itthon semmit nem lehet csinálni!

A gerlefiú kíváncsian oldalra hajtotta a fejét. Alatta még remegett a villanyvezeték.

A tavaszi nap sugarai lágyan simogatták a kiskertet. A mandulafa levelekről álmodott, szélben ringatózó, kunkorodó orrú csónakokról. Irigykedve nézett le a domboldalról a tóra, ahol a vitorlásokat most kezdték vízre bocsátani. Az utcán csend csücsült, a hétvégi házakon még lakat lógott, de a villanyoszlop tetején már fészket rakott a gólya

Zsombi, a csíkos kismalac reszketve kuporgott testvérkéi közt. - Anya! Ujujujujujj! Fázom anyucikám! – bökdöste meg édesanyja lecsüngő pocakját.

A régi parasztház kamrájában azon az estén is összegyűltek az állatok. Hold Apó serényen mutatta nekik az utat a sötét éjszakában.

A tavaszköszöntő virágok rég elhervadtak Klotild néni virágoskertjében, már csak zöld leveleik élvezték a nyári nap bizsergető melegét. A bazsarózsa nemrég még rózsaszínben pompázó, száraz kontya barnán bólogatott, amikor Szélúrfi elsuhant felette.

Eljött az este. A csillagok ma is szorgalmasan dolgoztak, gyorsan pihenni küldték a napot, és aranytól csillogó fekete bársonnyal húzták körbe a sápadt égboltot. A Hold is félretette lustaságát. Előkapta sarlóját, büszkén felemelte, hogy magasan tündököljön az éj fekete tengere felett.

A tetőről leszánkázott cserép helyén tátongó lyukon át csupán egyetlen, kíváncsi fénynyaláb kandikált be a sötét padlásra.

A macska testvérpár a kert végében hevert, az elszáradt falevelek gondosan összegyűjtött kupacain süttették a hasukat. - Áldás a napsütés novemberben! – ásított Laci. – Nagyon élvezem ezt a finom időt! - Én is! Én is! – gömbölyödött sóskiflivé Luca. – Még az undok köd is felszállt!

Luca cica a kisszoba ablakában ült. Kíváncsian hallgatta a falevelek izgatott zizegését a nyirkos, novemberi éjszakában. Szélúrfi ma alaposan felkavarta a környéket, és még mindig nem csitult le harci kedve, sőt, mintha még dühödtebben támadta volna a szomorú, kopaszodó fákat.