Mesemalom

A macska testvérpár a kert végében hevert, az elszáradt falevelek gondosan összegyűjtött kupacain süttették a hasukat.
- Áldás a napsütés novemberben! - ásított Laci. - Nagyon élvezem ezt a finom időt!
- Én is! Én is! - gömbölyödött sóskiflivé Luca. - Még az undok köd is felszállt!
- Az ám! A gazda végre belevágott a diófalevelek összegyűjtésébe. Lassan ki sem látszunk belőle, annyi lepotyogott. Beteríti az egész kertet.
A macskák elhallgattak, álmatagon élvezték a bágyadt napsütést. Egyszeriben Laci mérgesen talpra ugrott.
- Luca! Te incselkedsz velem? Dióval dobálod a saját testvéredet?!
- Én ugyan nem! - nyávogott Luca. - Tudod, hogy soha nem tennék ilyet veled, édes bátyám.
- Akkor biztosan a diófáról pottyant le ez a szem. Ki gondolta volna, hogy még akad rajta termés - ásította, és leheveredett a levélhalom tetejébe.
- Jaj! - siránkozott Luca. - Én is diótámadás áldozata lettem, miaúúú! Szegény kobakom.
Laci cica újra felült.
- Ennek a fele se tréfa! Ez biztos nem lehet vélet...
Még sem fejezte a mondatot, amikor záporozni kezdett rájuk a dióeső.
- Fedezékbe! - kiáltotta Laci. - Gyere, Luca, bújjunk el a fa mögé!
Így is tettek, még a farkukat is behúzták a diófa szürke törzse mögé.
- Látod, amit én látok? - szólalt meg Luca. - Ott, a legnagyobb levélhalom mögött két fül kandikál ki. Vajon milyen szerzet lehet?
Nem kellett sokáig várniuk. A levélkupac mögül hamarosan egy szürke bundás mezei nyúl ugrott elő.
- Gyertek ide! - kiáltotta. - Gyáva népség!
Laci dühbe gurult.
- Még hogy kandúr létemre gyáva lennék?! - lépett elő a fa mögül. - Ezt a te fajtádra szokás mondani, ha jól tudom.
- Ki ne mondd! - kiáltotta a nyúl.
- Mit? - kérdezte Luca. - Hogy gyáva nyúl?
A nyúl éktelen dühbe gurult.
- Nesze! - hajította az újabb diót Luca felé.
- Megadom magam! - kiáltotta Luca. - Kérlek, hagyd abba a dobálást! Ez egyáltalán nem kellemes. Csupa kék-zöld folt az oldalam.
A nyúl töprengeni kezdett.
- Nem bánom, abbahagyom. De csak egy feltétellel.
- És mi lenne ez? - kérdezte Luca.
- Ha nem mondjátok többé, hogy gyáva nyúl... Én ugyanis most éppen bátorságpróbán vagyok! - húzta ki magát.
Laci és Luca csodálkozva nézett hol a nyúlra, hol egymásra.
- Ez igazán nagyszerű dolog lehet - nyögte ki végre Luca. - Még soha nem hallottam ilyesmiről.
- Mondd, milyen tetteket vittél eddig véghez? - kérdezte Laci.
A nyúl közelebb ugrált, egészen közel a diófa törzséhez, és kihúzta magát.
- Három bátorságpróbát kell kiállnom, ezt mondta a papám. Ő a mező legbátrabb nyula. Addig nem mehetek haza, amíg be nem bizonyítom, hogy méltó vagyok az Ugrómancs névre. Eddig már két nagyon bátor dolgot vittem véghez. Pontosabban hármat! Egyszerű hőstetteket.
- Mesélj! - kérlelte Laci.
- Megbirizgáltam egy alvó vaddisznó fülét egy éles fűszállal. Szerencsére nem ébredt fel, azt hitte, álmodik. Még horkantott is egyet.
- Hát a második hőstetted mi volt? - kíváncsiskodott Luca.
- Szamárfület mutattam a szomszédos kutyának - húzta ki magát Ugrómancs.
- Bemásztál a kerítésen? - álmélkodott Laci.
- Nem, dehogy! Mit képzelsz? Szétszedte volna a bundácskámat. Csak a kerítés túloldaláról. De így is nagyon hangosan ugatott.
- Igazán hősies dolog - hebegte tátott szájjal Luca.
A nyúl még jobban kihúzta magát.
- És az imént bátran megdobáltalak benneteket! - mondta. - Ez a harmadik hőstettem. A fa mögé kergettem két veszélyes macskát. Ez igazán nem hétköznapi dolog. Elismeritek?
Luca és Laci egymásra nézett.
- Végülis... - mondta Laci -, valóban így történt. De azt tudnod kell, hogy nem csak veszélyesek vagyunk, de vérszomjasok is. Az a szerencséd, hogy ma már jól laktunk. Ugye, Luca?
A bátor nyúl felpattant.
- Hát ez nagyszerű. Elmondhatom a papámnak, hogy véresen szomjas macskafenevadakra bukkantam.
- Egész nyugodtan! De inkább azt mondd, hogy vérszomjasok. Az egy kicsit komolyabban hangzik - bólogatott Laci.
- Köszönöm! - biccentett a nyúl.
A szomszéd kakas ekkor ért a kerítés mellé. Ámulatában elkukorékolta magát. Ugrómancs összerezzent, hátat fordított Lacinak és Lucának, és azonnal futásnak eredt. Hamarosan már csak a mogyoróbokor sápadtan zizegő levelei emlékeztettek arra, hogy a kiskertben mekkora hős tette tiszteletét.
- Menjünk be a házba! - szólalt meg Luca. - Szomjas vagyok.
- Vérszomjas? - nevetett Laci.