Mesemalom

Az építőkockák hangos csörömpöléssel hullottak alá.
- Unom! - feküdt a hátára Milán. - Itthon semmit nem lehet csinálni!
Anya beszaladt a szobába.
- Valami baj van? - kérdezte. - Talán rosszul vagy?
- Jól vagyok - morogta Milán az orra alatt -, csak unatkozom. Kérlek, játssz velem! - pattant fel, és szaladt oda hozzá.
- Szívesen tenném, de te is tudod, hogy most nem lehet. Dolgoznom kell. Mi lenne, ha elővennéd a mágneses építőt?
- Mágneses építő... - morogta a kisfiú az orra alatt. - Tegnap is azzal játszottam...
Anya eltűnt. Milán lefeküdt a szőnyegre, és hasra fordult. Barna haja sötét függönyt vont az arca köré.
- Megkérhetlek, hogy vedd le a kezed a lábamról?!
- Tessék?! - kiáltotta Milán riadtan. - Mi az? Ki beszél?!
- Hát énn! - nyögte egy vékonyka hang. - Bató manó.
Milán kék szeme tágra nyílt. Jobb keze mellett apró piros sapkás manó ült. Egyszerű kék kezes lábast viselt. Háta mögött támaszkodva azzal bajlódott, hogy fekete csizmás lábát kihúzza Milán alkarja alól.
- Elnézést... - hebegte Milán. - Én igazán nem akartalak bántani!
- Semmi baj! - rázta meg szőke fürtös mókás fejét a manó. - Siettem, ahogy csak tudtam. Ilyenkor mindig történik valami baleset.
- Biztosan ide akartál jönni? - ráncolta a homlokát Milán.
- Tudtommal te küldtél sürgönyt - dőlt előre a manó, és fekete gyémántszemét a kisfiúra függesztette. - Sürgősségi eset! - emelte a levegőbe jobb kezének görbécske mutatóujját. - Kétszer is berregett a piros gombám!
A manó oldalra biccentette a fejét, és Milánt figyelte.
- Talán tévednék? Te egyáltalán nem unatkoztál?
- De, igen. Jól tudod...- bólogatott Milán. - Itthon kell kuksolni, és anyának nincs ideje játszani velem.
- Értem! - biccentett Bató manó. - Az unalomnál nincs rémesebb dolog! - fintorodott el. - Csak egyet nem értek. Miért unatkozol?
- Mondtam már! - válaszolta durcásan Milán. - Legóztam, építőztem, játszottam az autóimmal. Mindent kipróbáltam.
- Vagy úgy! - bólintott a manó, és felpattant.
Körbe-körbe járt Milán körül, és gondterhelten dörzsölgette hegyes állát.
- Igen-igen súlyos eset - állapította meg. - Mondd csak - torpant meg -, Varázsligetben jártál már?
Erre Milán is felpattant.
- Varázsligetben? - kérdezte csillogó szemmel. - Ott még sosem!
- Elvihetlek - töprengett a manó. - De az utazáshoz kell egy és más... Van fehér papírod?
- Van. Több is!
- Vannak színes ceruzáid?
- Hát persze!
- Remek! - ugrott nagyot Bató manó. - Akkor szedd össze ezeket, ülj le az asztalod mellé, és ha megkérhetlek, engem is emelj fel oda.
Milán szófogadóan előkészítette a papírt és a legszebb színes ceruzáit. Lehajolt, óvatosan a tenyerére emelte a manót és az asztalra tette.
- A manó fontoskodva körbejárt az asztalon. Helyére cipelte a radírgumikat, egy halomba hordta a szanaszét heverő fecniket.
- Ne tátsd a szád, mint akinek semmi dolga! - rivallt rá Milánra. - Segíts rendet rakni! Koszos asztalról nem indulnak járatok Varázsligetbe.
Milán szófogadóan összeszedte és csinos emeletbe tornyozta a füzeteit. Bató kedvtelve nézett körül.
- Mehetünk! Így már rendben lesz!
Milán értetlenül nézett rá.
- Rendben, de hogy megyünk oda? Repülővel? Vagy neked talán van saját varázspálcád?
A manó hangosan felnevetett.
- Varázspálca?! Ugyan, mivégre? Varázsligetbe minden gyereknek van jegye! Na, gyere szépen! - szánta meg Bató manó. - Ülj le a székedre, és rajzolj egy fát!
Milán engedelmesen leült, és a fehér lapra egy barna törzsű, lombos fát rajzolt.
- Szépen csinálod! - bólogatott elismerően a manó. - Nem hiányzik erről a képről valami? -
- De! - vágta rá Milán. - Egy házikó!
Bató manó bólintott.
- Akkor? Mire vársz?
Milán a kezébe kapta a sötétbarna ceruzát, és a fa mögé csinos házikót rajzolt. Szürke ceruzával satírozta át a ház elejét díszítő deszkahasábokat.
- Már elég régen itt áll! - magyarázta Bató Manónak. - Két ablaka van, a kisebb odafenn a padlásnál. És ez itt a bejárat! Látod? Mohos tető fedi.
Milán világoskékkel futtatta körbe az aprócska ablakokat. A ház teteje szinte a földig ért, ennek a peremét is moha futotta körbe, fekete, kucsmás kéménye oldalra dőlt.
- Ez egészen olyan, mintha egy erdei házikó lenne! - mosolyodott el Bató manó. - Hol a többi fa?
- Igazad van! - felelte Milán.
A ceruzák sietve satíroztak. A ház köré csodás liget nőtt fehér törzsű nyírfákból, nagylombú tölgyfákból.
- Hol vannak a virágok? - telepedett le Bató manó a papír mellé. - Virágokat akarok!
- Jól van, nem tudok mindent egyszerre csinálni!
Milán most elővette azokat a ceruzákat is, amiket eddig nem használt. A ház előtt világoszöldre festette a füvet, és telehintette tiritarka virágokkal.
- Egész ügyes vagy! Csak egy kicsit lassú. Kék eget kérek, hozzá bégető bárányfelhőket, és aranyruhás napot!
Milán szó nélkül kapkodta a színes ceruzákat. Megrajzolta az eget is. Nyelvét fogsora közé szorította, mint mindig, ha valamire nagyon odafigyel.
- A madarak! - kiáltotta. - Madarakat nem szeretnél látni az ágak között?
- Dehogynem! - felelte a manó. - De szép színesek legyenek ám!
Milán a fák lombjába tarka madarakat reptetett. Cinegét, harkályt, vörösbegyet, sárgarigót, szajkót. Elégedetten dőlt hátra.
- Épp így képzeltem el az otthonom! - biccentett elégedetten a manó. - Ha megengeded, be is költözöm.
Milán tátott szájjal bámult. Bató manó se szó, se beszéd, besétált Milán erdei tisztására. A ház felé vette az utat. Megfogta a kilincset, de mielőtt belépett volna, még visszafordult.
- Milán! Isten hozott Varázsligetben! Ha kedved szottyan, látogass meg néhanapján!