Mesemalom

A tavaszi nap sugarai lágyan simogatták a kiskertet. A mandulafa levelekről álmodott, szélben ringatózó, kunkorodó orrú csónakokról. Irigykedve nézett le a domboldalról a tóra, ahol a vitorlásokat most kezdték vízre bocsátani. Az utcán csend csücsült, a hétvégi házakon még lakat lógott, de a villanyoszlop tetején már fészket rakott a gólya. Hangos kelepelésétől visszhangzott a völgy.
A nádtetős házikó előtt keskeny virágágyás húzódott. A napocska jókedvében azt is megcsiklandozta, mire a mulcsdarabkák, az apróra tört fakéreg darabok előzékenyen utat adtak a kibújó virágoknak. Két hagymásnak, akiket a virágágyás közepén egymás mellé ültettek.
A tyúkhúr fehér csillagvirágai ámulattal nézték, ahogy a nárciszok szárai a magasba törtek.
- Hasonlítanak - súgta az egyik a másiknak.
Akik még soha nem hallották a virágokat beszélgetni, azt gondolhatták, hogy a szellő susogását hallják, olyan halkan beszélgetnek.
- Valahogy mégis különbözik a két tő... - morfondírozott a szomszéd. - Az egyik mintha vékonyabb, törékenyebb lenne. És a bimbók! Az egyik fehér, a másik sárga. Látod?! Nemsokára kipattannak.
Mintha radarállomás közvetítené a virágbomlás nagy eseményét, a tyúkhúrok apró, fehér szirmainak ernyői úgy fordultak a két tő felé. De nem kellett sokáig várniuk. Hamarosan kipattant a két virág.
Hunyorogva pislogtak a nap felé. Először a sárga nárcisz elevenedett meg. Kíváncsian fordult szomszédja felé.
- Elég egyszerű a szoknyád! - biggyesztette le fodros ajkait. - Látod, az enyém milyen csodás? Kívül arany szirmok, belül csinos alsószoknya - húzta ki magát. - Egészen rendkívüli. Azt hiszem, nincs abban semmi csodálatos, hogy a mi fajtánk díszíti a kastélyparkokat tavasszal. Nem gondolod?
A fehér nárcisz sápadtan mosolygott. Óvatosan megbiccentette sárga koronáját.
- Valóban gyönyörű vagy, nem is kérdés - felelte csendesen.
- Büszke vagy rá, hogy te lehetsz a szomszédom?
A tyúkhúr virágai tovább hallgatóztak. Amikor a sárga nárcisz kérdését meghallották, csilingelő nevetéssel rázták meg fehér szirmaikat.
- Még egy ilyen öntelt alakot! - kiáltotta Ridike, aki olyan alacsonyan nőtt, hogy a hangját még a két nárcisz sem hallotta.
A sárga nárcisz kicsit közelebb hajtotta a fejét fehér társához, és alaposan szemügyre vette.
- Nem mondom, a koronád egészen csinos. Tetszik, hogy vörös a pereme. Bár az én kecses fodraimhoz a te egyszerű formáid nem érhetnek fel.
A fehér nárcisz mélyet sóhajtott.
- Igazán szép vagy, hisz mondtam már.
- Az angol királyi palota kertjében lenne a helyem! - vágta rá a sárga. - Az ostoba kertészek biztosan rossz helyre ültettek. Ott az emberek a csodámra járnának, és mindenki engem bámulna. Este csillagporral szépítkeznék, hajnalban harmattal fürödnék, reggel pedig megnézhetném magam a kastély tavának vizében.
- Nekem jó itt - felelte a fehér nárcisz. - Olyan kedves ez a gólya, és aranyosak a szomszédaink is. Láttad a kis tyúkhúrvirágokat? Annyira kedvesek! És alig várom már, hogy az emberek is megjöjjenek.
Ekkor megcsikordult az öreg ház kapuja. A fehér nárcisz mintha megérezte volna. Ezen a tavaszon először megérkezett a család. A két kislány, Lulu és Mimi szaladtak be először a kertbe.
- Nézd, Lulu! - kiáltotta Mimi. - Kinyíltak a nárciszok.
A sárga nárcisz finoman köhintett, de ahogy mondtam, a virágok hangja olyan halk, hogy azt senki nem hallhatja.
- Milyen szépek! - futott oda Mimi.
Mimi szeplős orra beleszagolt a levegőbe.
- Te is érzed, amit én? Mennyei illat! Ez a fehér nárcisz!
A két kislány a fehér nárcisz mellé guggolt, és szemüket behunyva, mélyen magukba szívták a virág balzsamos illatát.
- Ő a tavasz legcsodásabb virága! - suttogta Mimi.
- És a legkedvesebb - felelte Lulu.
A sárga nárcisz lassan mustársárga lett az erőlködéstől, ahogy a szirmait kifeszítette, de rá már senki nem figyelt. A gólya boldogan kelepelt a villanyoszlop tetején, és a tyúkhúr virágai elégedetten futottak szanaszéjjel a mezőn.