Mesemalom

Valahol az Óperencián innen, Messziföldön, élt egy aranyhajú, aprócska királylány, akit Tintinellának hívtak. Messziföldön az épületek üvegből voltak. A mesterek nem ismertek más építőanyagot. Üvegből készült a királyi palota, a minisztériumok, a házak a fővárosban, és a vidéki falvakban.

Festékország fantasztikus látványt nyújtott. Tintinella lélegzetét visszafojtva bámulta a káprázatos színekben pompázó épületeket. A hajó végre lehorgonyzott. A harcsabajszú kapitány a kikötői hivatalnok gondjaira bízta Tintinellát.

Vajon ki emlékszik az első óceánjáró történetére? Ezt a mesét a Pszüntosz tenger türkiz habjai közt élő kardhalaktól tanultam.

Volt egyszer egy hajós, Asmát. Bátor és nyíltszívű ifjú. Asmát hajója egy napon hatalmas viharba keveredett. Amíg az árbocvitorlával küzdött, egy széllökés lesodorta a magasból, és beleesett a tengerbe. A fékevesztett tajték órákon keresztül sodorta magával.

Topa bevezette Asmátot egy barlangi terembe, ahol terített asztal várta őket mindenféle finomsággal, a tenger ínyenc csemegéivel. Asmát mesélt. Elmesélte, hogy az öccse becsületes, szorgalmas fiatalember, aki egy hajóács szolgálatában áll.

A sötétkék tengeren aprócska sziget állt. Az utazók Fortika néven emlegették, és azt gondolták, hogy lakatlan. Pedig volt gazdája, Szelva, az aranyhajú tündérpalánta egyedül élt rajta. Tündérmama három hónapja pottyantotta le a mákgubót, amiből Szelva amúgy tündér-módra kipattant.

A patakból, ami az iskola mellett sietett el, kicsiny erecske látszott, szabálytalanul, girbe-gurba vonal mentén bontva ketté a törékeny jégpáncélt. A patak állandó vendégei, a vadkacsacsaládok le-föl járkálva, hápogva talpaltak a parton, csodálkozva szemlélve, hogy kedvenc uszodájuk befagyott.

A dombos vidéken parányi területre húzódott össze a valaha oly hatalmas erdő. Mindent elfoglaltak az új házak, és a hozzájuk kapcsolódó kertek, amiket az emberek füvesítettek, vagy szabályos tujasorokkal telepítettek be. Ahogy a felnőttek mondják, „felkapott” lett a környék. Sokan akartak itt házat építeni.

Gála sokáig küzdött, hogy áttörje a hótakarót, melynek felszíne vékony jégréteggé szilárdult. Végre kidugta a fejét. Ő volt a legelső abban az évben, aki a kikeletiek nemzetségéből előbújt.

A kert sarkában szerény rózsabokor állt. Nem gondozta senki. Leveleit élősködők cakkozták és púposították szabálytalanra.

Alfar völgyében minden tündér tudta, hogy mi a feladata. Egyedül Amarillisz, a piros ruhás tündérlány volt tanácstalan.

Az öreg ház egy keskeny és egy igencsak forgalmas zuglói utca kereszteződésében állt, közel a népszerű játszótérhez.

A hátsó kertet kidőlt-bedőlt fakerítés zárta körbe, amin nem volt kapu, vagy ha volt is, a magasra nőtt gaz miatt nem lehetett tudni, hogy hol. Felnőtt már rég nem járt erre, csak a gyerekek másztak be néhanapján, akik óvatosan oldalaztak az elvadult pöszméte bokrok között.

Egy aprócska cseresznyeszem, Guszti, egy szép, júliusi napon addig icergett-mocorgott, míg végül leesett a fürtről. A testvérkéi hiába kiabáltak utána, rájuk se hederített. Nagy terve volt. Fel akarta fedezni a világot.

Egy álmos vasárnap délutánon Aranka néni kertjében csodálatos dolgok történnek. Nubu, az egyszarvú, a kincset keres. Hála Ramónnak, Abunak és Olivérnek, meg is találja a tündérek csodálatos hangszerét, amelynek titkát csak Idoll, a százéves teknős ismeri…

A Tátrában, a magas hegy oldalán élt Börzsi, a fiatal barnamedve. Nagyon szeretett a mamájával és két testvérével a hegyoldalakon csatangolni. Csak azt sajnálta, hogy olyan kevés arrafelé a bogyós gyümölcs, amit ő annyira, de annyira szeret.

A Börzsöny szelíd lankái hívogatóan csábították a medvét, és Börzsi hamarosan keresztülvágott az ösvényt szegélyező hatalmas lapuleveleken, hogy becsörtessen az erdőbe. Kíváncsian járta a hegyoldalakat, vigyázott rá, hogy messze elkerülje a kirándulókat.

Egyszer volt, hol nem volt, a Bosnyák téren is túl, a Kerékgyártó utcában, volt egy hatalmas íróasztal, és annak egy óriási fiókja...

A rozoga ház szabálytalan alakú sziklákkal körbeépített virágágyásában egész nyáron virágzott az estike. A szürkészöld levelek szerényen, szinte láthatatlanul lengedeztek a szélben.

A tiszta vizű, északi tavak mellett éldegélt a kis lilikek egy csapata, köztük Nes, a legkisebb liba, aki azon a tavaszon utoljára bújt ki a pehelytollakkal bélelt fészekbe rakott tojásokból.