Mesemalom

Gála sokáig küzdött, hogy áttörje a hótakarót, melynek felszíne vékony jégréteggé szilárdult. Végre kidugta a fejét. Ő volt a legelső abban az évben, aki a kikeletiek nemzetségéből előbújt. Csodálkozva nézett körül. Levelei a hótól körbezárva, szorosan a szárához simultak.

A kertben napok óta nem járt senki. A gyümölcsfák mély álomba dermedve várták a kikeletet. A fenyők csöndesen szunyókáltak meleg hósipkájuk alatt.
A kis hóvirág ijedten nézett körül. Egyes egyedül ő volt ébren a kertben. Kis testére rátapadtak a hópelyhek. Fázósan húzta össze pártaleveleit.
Matilda, a csöppnyi virágtündér, a kert felett repült át. Egy hete ébredt fel elszáradt rózsaszirmokból vetett ágyacskájában, amit a fészer mögött álló, öreg diófa odvában vetett meg. Valaki vagy valami azt súgta, hogy hamarosan itt a tavasz, s ha ez így van, egy valamirevaló virágtündér nem lustálkodhat tovább.
Magában morgott, hogy nyugodtan alhatott volna még, hiszen semmi dolga nem akadt. Vagy mégis? A bokor közvetlen közelében a havon egy zöld pettyet vett észre. „Odamegyek, szemügyre veszem'" - szánta rá magát.

A tündér meglibbentette tarka szoknyácskáját, megrázta loknis, barna fürtjeit, és hártyás szárnyával odarepült, ahol az a zöld folt megtörte a havas kert egyhangúságát.
- Nini! Egy kisvirág! - kiáltotta vidáman. - No, várj csak, mindjárt rendbe teszlek!
Gála hálásan bólogatott, a tündérlány pedig kisvártatva elreppent, hogy odúja belső kamrájából előkotorja a takarításhoz használt szerszámokat. Legelőször is a puha szőrű kefére volt szüksége, amivel leseperte a havat a szirmokról és a levelekről. Utána következett a felszíni jégszurka. Matilda több helyen megroppantotta a jégfelületet, és Gála örömmel tapasztalta, hogy a hó szorítása alábbhagyott.
- Így ni! Most már minden rendben lesz! - kiáltotta Matilda. Arcára szabálytalan foltban pirosítót kent a hideg és a munka. - Csak egy baj van. Ez a virág még így is bús. Vajon miért lógatja a fejét?
Matilda felreppent, a szerszámokat a bokor mellett hagyta, és megpróbálta felemelni a virág fejét.
- Ébredj, hallod? - nógatta.

A közeli madáretetőnél kis kék cinege szedegette a magokat. Sapkás fejecskéjét csodálkozva hajtotta oldalra, úgy figyelte Matilda rettentő küzdelmét. Lejjebb repült, a tündér melletti gyöngyvessző bokorra.
- Mi bajod azzal a szegény kis virággal? Miért emelgeted? - csicseregte.
Matilda mérgesen nézett fel a madárra, aki megzavarta munkájában.
- Hát nem látod? Valami baj van a virágzatával! Lefelé lóg!
A kis cinege begye le-felmozgott, úgy kacagott a tündérlányon.
- Hmm... Hát tudod, lehet, hogy nem figyeltél eléggé az iskolában, kis virágtündér, amikor a hóvirágról tanítottak benneteket. Hát nem tudod, hogy a bókoló virág lefelé lóg?
Matilda elszégyellte magát. Arca újból elpirult.
- Semmi baj, kis tündérlány, semmi baj! Gyönyörűen végzed a dolgodat, csak így tovább. Hanem valamit mutatok neked! - mondta.
A cinege villámgyors zuhanórepüléssel lenn termett a havon. Fekete csőrével óvatosan megkoppintotta Gála fehér virágját.
- Nahát! Milyen csodálatosan csendül! Olyan, mint egy kisharang!- álmélkodott Matilda.
A kékcinke így válaszolt:
- Tudod, ezt a hangot most minden növény, madár és tündér meghallotta.
Matilda óvatosan végigsimította Gála törékeny szárát.
- Igen, most már tudom, köszönöm, kis cinege. Ő az első hóvirág. A tavasz hírnöke.