Mesemalom

Festékország fantasztikus látványt nyújtott. Tintinella lélegzetét visszafojtva bámulta a káprázatos színekben pompázó épületeket. 

A hajó végre lehorgonyzott. A harcsabajszú kapitány a kikötői hivatalnok gondjaira bízta Tintinellát. Elköszönt, és sietős léptekkel elindult, hogy visszavezesse az óceánjárót a nyílt vizekre.

Tintinella mosolyogva mustrálta a hivatalnokot. Sok hivatali embert látott már az apja palotájában, de ez a férfi – legalábbis ami a külsejét illette – igencsak messze állt a megszokottól. Alig volt magasabb nála. Fitos orrát magasan hordta, narancs-piros csíkos nadrágban, és fehér pöttyös zakóban feszített. Öltözékét szivárványszínű csokornyakkendő egészítette ki. Jelentőségteljesen megköszörülte a torkát és így szólt.

 - Üdvözöllek Festékországban, Tintinella! Miben lehetek a segítségedre?

Tintinella már meg sem lepődött, hogy a kis ember a nevén szólította. Udvariasan válaszolt.

 - Üdvözöllek, kedves hivatalnok! Hónapokkal ezelőtt azért keltem útra, hogy színt vigyek Messziföldre. Nálunk minden átlátszó üvegből van. Egy bölcs irányított ebbe az országba, azt mondta, ti ismeritek a színek titkát. 

 - Én hivatalnok vagyok, építészeti kérdésekben nem tudok segíteni. De szívesen útbaigazítalak. Az a feladatom. Keresd fel a Nagy Színes Tintapatront! Ő a legbölcsebb teremtmény egész Festékországban.

Azzal elrikkantotta magát, hogy „ta-a-a-a-x-i-i-i”. Pillanatokon belül feltűnt egy nyitott tetejű, kockásra festett kisautó.

Tintinella megköszönte a segítséget és beugrott a taxi hátsó, virágos plüsshuzattal bevont ülésére.

 - Hova szabad? Kérdezte a taxisofőr, akinek violaszín haját és piros cilinderét Tintinella  hátulról is jól láthatta.

 - Nagy Színes Tintapatront keresem, kérem, vigyen el hozzá!

A taxis megcsikorgatta az autó pöttyös kerekeit és nekilódult. Kesze-kusza utcácskákon kanyargott. Közelről nézve az épületek és a köztük kószáló festékországi járókelők még színesebbnek látszottak. Sokféle nép lakta az országot. Emberek, lovak, kutyák, macskák, nyúlfélék, és olyan alakok is, akikhez hasonló furcsa szerzetet Tintinella még sosem látott.

Hirtelen eleredt az eső. A lezúduló csapadék elől nem volt menekvés a nyitott taxiban.  Színes festékcseppek hullottak alá a szivárvány-színű fellegekből. Tintinella legnagyobb meglepetésére senki nem húzódott eresz alá, nem nyitottak ernyőt, a járókelők boldogan fürdőztek a festékesőben.

 - Ez nálunk a megújulás ünnepe! – magyarázta hátrafordulva a taxisofőr, akinek a cilindere zöld-szálkássá, hajkoronája csíkossá változott az esőtől.

 - Ó, milyen jól áll kegyednek a vörös haj! – csettintett elismerően. - Jobb, mint a szőke! 

Valóban! Alig ismert magára. Fehér ruhája tarka virágosra váltott, hajfürtjei égővörösben pompáztak.

Tintinella ámulva figyelte az utcai forgatagot. A festékeső mindent és mindenkit más színűvé változtatott. Még a taxi is citromsárga lett. 

 - Megérkeztünk! – rikkantott a taxisofőr, és megállt egy pompázatos palota előtt. - Itt lakik a Nagy Színes Tintapatron!

Tintinella kipattant az autóból, és illedelmesen elköszönt a taxisofőrtől. Helyét elfoglalta egy sárga-zöld foltos, lusta macska.

Nagy Színes Tintapatron, egy cilinderes, foltos kabátos, csupa-mosoly öregúr már a palota ajtajában várta Tintinellát. A szívélyes bemutatkozás után a nagyhírű bölcs így szólt.

 - A hivatalnok jelezte érkezésedet!  Azt is tudom, mit keresel! Kérlek, mesélj az országodról! Annyira izgatott vagyok! A kapitány évtizedek óta nem hozott hozzánk utazót! 

Nagy Színes Tintapatron bevezette Tintinellát a palotába. A hatalmas épület szédítően emelkedett a magasba, és a szivárvány valamennyi színét magán viselte.

Tintinella egy színes cukorral megszórt sütemény és egy bögre sárga-barna csíkos kakaó mellett mesélt a vendéglátójának. Elmondta, hogy mióta Festékországot meglátta, még bánatosabb. Most már tudja, mennyivel izgalmasabb az élet színesben.

 - Ne szomorkodj egy percig se tovább! – nevetett a Nagy Színes Tintapatron. – Gyere velem a titkos raktáramba! 

Hosszan kanyarogtak a palota kesze-kusza folyosóin. Végül egy hatalmas terembe érkeztek. A falakon rengeteg polc kígyózott, rajtuk a legkülönfélébb festékek. Vízfestékek, falfestékek, porcelánfestékek, nyomdafestékek és még sok száz, Tintinella számára ismeretlen festéktípus.

Nagy Színes Tintapatron a kilencedik polchoz lépett, és megkérte a vendégét, hogy nyissa ki a hátizsákját.

 - Mi ez? – kérdezte Tintinella.

 - Pssszt! - suttogott a mágus. Ez a legtitkosabb festékünk. Csak az kaphat belőle, aki igazán megérdemli. Ritkaságszámba megy! Ez az Ü-V-E-G-FESTÉK! Erre van szükséged, hogy kipingáld a palotádat! Nem csurog le, ha ügyesen kened! Annyit adok belőle, amennyit csak elbírsz. 

Nagy Színes Tintapatron alaposan megpakolta Tintinella táskáját, alig maradt hely a kulacsnak és a palotakulcsnak. Azután segített megemelni a kitömött hátizsákot. Tintinellának ügyelnie kellett, nehogy fenékre üljön a nagy súly alatt. 

A taxis már várta a palota előtt. Tintinella meghatódva búcsúzott el Nagy Színes Tintapatrontól. Hosszan integettek egymásnak.  

A taxi pillanatok alatt a kikötőbe ért. Tintinella már egyáltalán nem csodálkozott, hogy az óceánjáró újra a kikötőben horgonyoz. A  harcsabajszú az órájára mutogatva integetett, hogy a hajó máris indul.

Tintinella már nem volt szomorú. Repeső szívvel várta a pillanatot, hogy a jó hírrel megörvendeztethesse az édesapját. 

A visszaút egyik estéjén Tintinella leült a kapitány mellé. Együtt vacsoráztak. 

 - Mondd csak, kedves kapitány, miért nincs állandó hajójárat Messziföld és Festékország között?

 - Mert eddig senki nem akarta, hogy így legyen. Ha megkapom a parancsot, azonnal beindul a rendszeres járat.

 - Nagyon szeretném! – vágta rá Tintinella. - Minden mesterünknek látnia kell Festékországot, hogy megértsék a színek szépségét. Olyan jó lenne, ha az országunk valamennyi lakója a saját szemével láthatná mindazt, amit én láttam.

A kapitány rámosolygott Tintinellára, és biztosította arról, hogy feltétlenül gondoskodik a rendszeres hajójáratok indításáról. Az időpontot is megbeszélték: minden kedden 10 óra.

Tintinella dobogó szívvel hagyta el a hajót a messziföldi parton. Szaladt, ahogy csak bírt a nehéz hátizsákkal. Már messziről észrevette a trónteremben búslakodó édesapját. Megszaporázta lépteit. Cipője megcsendült az üveglépcsőn.

 - Tintinella! – kiáltott fel a király. – Végre itthon vagy!

A kis királylány repeső szívvel mesélte el, hogy milyen csodára lelt az óceánon túl. 

Még aznap nekiláttak a palota kifestésének. Pingált az udvar apraja, nagyja. Olyan színes lett az épület, hogy a szem káprázott bele. Aki csak látta a palota új köntösét, kedvet kapott hozzá, hogy kifesse a házát.

Az üvegfesték hamar elfogyott, de emiatt már senki nem aggódik. Minden héten, kedden 10 órakor a nagy óceánjáró Festékországba indul.

Nehéz rá feljutni. A kíváncsi messziföldiek tömegével kelnek útra. Visszafelé a hajó nem csak üvegfesték rakományt szállít. Egyre több a festékországi turista, aki a színes üvegépületekre kíváncsi. 

Ha nem hiszed, szállj fel te is az óceánjáróra! Foglalok egy helyet számodra!