Mesemalom

Lele boldogan simogatta csodásan megformált szakállát, takarosan göndörödő fürtjeit. - Köszönöm, Kajtánka! Hogy meglepődik majd Pirulina!

A furmány igazat mondott. A bozótos egyre gyérült, s hamarosan egy vörösen fénylő mezőn találták magukat. A pipacsok pártalevelei a látóhatárt pirosra színezték, pompájukat a mező szélén gyökeret eresztett, kíváncsi kankalinok sárga irigységgel figyelték. Az utazók tátott szájjal csodálták a pipacsmezőt.

Mimi, Kajtánka, Lupi és Picasso lihegve görnyedtek előre a Pipacsmező túlsó szélén. A hoppanyúl – akinek akkor már a nyomát sem lehetett látni – olyan sebesen száguldott velük előre, hogy alig győztek a nyomában ugrálni. Néhány pillanatuk volt csupán, hogy odaugorjanak, ahol szétnyílt a pipacsok gyűrűje

Olyan sebesen haladtak előre, ahogyan csak bírtak. Lupi hangosan szuszogott. A hideg ellenére alaposan kimelegedett a tarisznyájában szundikáló, jóltáplált macska cipelése közben.

Mimi izgatottan hadonászott. - Gyerünk, induljunk! Vagy talán nem hallottátok, mit mondott Potok, a határleső barátunk?!

Potok intett. Mimi, Picasso és két tüsténmanó elindult a zordonnordi határ felé. Pár száz lépés után egy hatalmas kőtábla állta útjukat, amire valaki óriási betűkkel véste fel Zordonnord nevét. A furmány megállt, és szembefordult a többiekkel. - Eddig tudtam veletek tartani. Indulnom kell, várnak a szolgálatban. Látjátok a távolban azt a fényt?

A két tüsténmanó szótlanul baktatott a frissen esett, magas hóban, ami még a furmányoknál is furmányosabban tüntette el a határlesők által kitapodott ösvényt. Kajtánka és Lupi igyekeztek Mimi csizmanyomaiba lépni. Körülöttük havas csúcsok meredeztek, égbe kiáltva szomorú, fejedelmi magányukat.

- No, Mimi, nézz körül! – noszogatta szelíden Kajtánka a még mindig lezárt szemű kislányt. – Itt vagyunk a játékdomboknál. Mimi végre felnyitotta a szemét, és ámulva figyelte a hatalmas, hóval borított kupacokat.