Sokat dolgoztunk, hogy a mesemalom megszólalhasson. Így akkor is mesét hallgathatnak a gyerekek, ha a fáradt szülők egy hosszú nap után nem érkeznek kedvet a meséléshez, ám nem akarják csemetéjüket mese nélkül hagyni. Mert a mesére minden nap szükség van!

A két csincsilla, Töki és Pokó egy ketrecben éltek. Nappal békésen szuszogtak egymás mellett, de este, amikor a gazda hazaért, megelevenedtek.

Logíria királyát senki se tartóztatta fel a határon. Őrszemek sem állták útját se az egyik, se a másik oldalon.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rozsdaszínű tyúkocska, Kaláris, aki hét másik tyúkocskával, és a sárga-fekete kakassal, Peckessel együtt kapirgált Gyöngyvér anyó baromfiudvarában.

A búzamező aranylóan olvadozott a júliusi nap fényében. A hosszú szálak között kövér pockok, mezei egerek és gondterhelt cincérek szaladgáltak fel és alá.

A góliátmadár hangtalanul vitorlázott a szürkülettel együtt alászálló felhők között. Hatalmas volt, teste mégis szinte beleolvadt a környezetbe.

Rukk olyan izgatott volt, hogy a nap első sugaraira felkapta a fejét. Felrázta a többieket, és kapkodva összepakolt az iszákokba.

A zsírszagú kamrában rengeteg lom hevert szanaszéjjel. Az öreg már régen lemondott a rendrakásról. Néha berepült ugyan egy-egy szakadt papírdoboz, de az ezzel járó riadalmat leszámítva az egérnépség háborítatlanul éldegélt.

Adorit dühösen nézte az égbe nyúló, hatalmas várfalat. Mintha valaki gúnyt űzne belőle. Hosszú utat tett meg, hogy eljusson idáig. Hiábavaló erőfeszítésnek tűnt. Áthatolhatatlan kőfal állta útját.

Későn indultak el, éjfél után, amikor a tízemeletes házak minden ablakában kialudt a fény, és az utcai lámpák irigykedve pislogtak a holdra. Kikukucskáltak a legfelső szint lépcsőházi ablakán, és a sötétben óvatosan osontak le a földszintre. Ismertek minden lépcsőfordulót.

A tavacska lakóinak délutáni nyugalmát alaposan megzavarta a két veszekedő sirály, akiknek fejét ugyanolyan szerecsenbarna tollak fedték. Mintha csokoládészószba mártóztak volna.

Furunk magabiztosan vezette keresztül a kis csapatot a rusafa erdőn. A Kalandriai-szoros irányába a nyugati ösvényen kellett haladniuk.

Arszin észrevétlenül akart távozni, de a pletyka gyorsabban terjedt a logíriaiak között, mint bármilyen járvány.

Aliz néni muskátlija egész télen összeaszottan gunnyasztott a pince sötétjében. Most újra az üveges verandán állt a fületlen, piros lábosban.

Arszin egyedül kelt útra. A kígyóhajú, márványarcú boszorkány sziklás birodalmába tartott. Gorgosz valaha a legszebb logíriai nő volt, de gonoszságáért súlyos büntetéssel lakolt.

Bóbita, a tündér igencsak jókedvű volt aznap. Táncversenyre hívta a keleti és a nyugati szél, és kifulladásig járták a koppantóst a tavaszi mezőn. Muzsika is volt, a hőscincér dirigálta csápjaival a taktust, a tücskök meg vidáman húzták a talpalávalót.

Bencúr, a szürke kisegér besurrant a kerítésen, és óvatosan körbekémlelt a vékony, fehér hótakaróval borított kertben. Szíve hevesen vert. Néhány pillanattal ezelőtt még fejvesztve...

Furunk, a kis sejemanó magába roskadva huppant vissza az illatos avarba. Hogy elmesélhesse szomorú történetét, újra felidézte a napot, amikor a logíriai hadsereg megtámadta az országot.

Adorit és a két tippantó úgy érezte, hogy soha nem ér véget az az éjszaka.
A holdat és a csillagokat viharfellegek takarták el. Olyan sötét volt, hogy az orrukig se láttak. Kitartóan meneteltek, dacolva az erős széllel.

Juli, ha tehette, az üres piacon töltötte a szombat délutánokat. Általában más gyerekekkel együtt rugdosta a szemetet, de ma a szél túlságosan hidegen fújta át a placcot, és ő egyedül volt.

Arszin dühös volt és tehetetlen. Hozzászokott, hogy mindig mindent megkapott, amire vágyott. Gyermekkorában az áhított játékokat, ifjúkorában a nemes telivéreket, és persze aranyat, szekérderéknyi kincset.