Sokat dolgoztunk, hogy a mesemalom megszólalhasson. Így akkor is mesét hallgathatnak a gyerekek, ha a fáradt szülők egy hosszú nap után nem érkeznek kedvet a meséléshez, ám nem akarják csemetéjüket mese nélkül hagyni. Mert a mesére minden nap szükség van!
Adorit és a két tippantó úgy érezte, hogy soha nem ér véget az az éjszaka.
A holdat és a csillagokat viharfellegek takarták el. Olyan sötét volt, hogy az orrukig se láttak. Kitartóan meneteltek, dacolva az erős széllel.
Juli, ha tehette, az üres piacon töltötte a szombat délutánokat. Általában más gyerekekkel együtt rugdosta a szemetet, de ma a szél túlságosan hidegen fújta át a placcot, és ő egyedül volt.
Arszin dühös volt és tehetetlen. Hozzászokott, hogy mindig mindent megkapott, amire vágyott. Gyermekkorában az áhított játékokat, ifjúkorában a nemes telivéreket, és persze aranyat, szekérderéknyi kincset.
A ház a kirándulóút végén állt. Régen rengeteg turista járt arra. Mire felkaptattak a hegytetőre, alaposan elfáradtak. Jólesett a limonádé, meg a zsíros kenyér lila hagymával. A gyerekek a csatos üdítőért rajongtak.
Adorit megkérte Trakkot és Rukkot, hogy segítsenek összehívni a nagytanács ülését. Hogy átadja a meghívót, Rukk először a fennsíkra repült, utána a sejemanók közé, az erdőkbe. Trakk Umbert kereste fel kedvenc tópartján.
Hirtelen jött el az este. A Szik szurdok csupasz sziklái fázósan húzódtak össze az alkonyat hűvösében. Ma este is végigsöpört a szél, a helyi nagyúr.
Trunk és Umber országszerte hírül adták Híria döntését. Kalandria népei csendes derűvel vették tudomásul, hogy véget ért a hosszú átmeneti állapot, és a Szivárvány Palotába újra uralkodó költözik. Mit uralkodó! Uralkodók!
Piribella, az erdei tündér, sosem fogyott ki a munkából. Késő este tért haza a hajlós fűz vékony ágaiból font vesszőkunyhójába, lerogyott a vetett ágyra, aranybarna haja szétterült a virágtakarón, zöld szemét lehunyta és álmodozott.
Frézát hiába várták a Szivárvány Palotában. Nem jött haza sem egy hónap, sem egy év múltán. Senki nem tudta, hova tűnt a királynő.
A virágzó akácfákkal szegélyezett réten, ott, ahol a zsombékokat sűrűn benövi a zsíros fű, két szürke bundás nyuszi éldegélt. A mező minden lakója ismerte őket, és tudta, hogy Torzsásnak a bal, Morzsásnak a jobb füle konyul le.
Legyezőföldre a legrövidebb út a Kalandriai-szoroson keresztül, Logírián át vezetett.
Aldin valaha sokat mesélt feleségének a háborúról. Logíria uralkodójáról, Logoszról, aki megtámadta Kalandria földjét, és Híriáról, aki hősiesen megvédte az országot, és felszabadította a bolygót.
Aldin király bejárta a Terdon bolygó minden országát, mielőtt fejére került Kalandria koronája. Meg akarta ismerni a népeket, a szokásokat, az ősi legendákat.
A lándzsáslevelű, karcsú fűszálak dideregtek a mezőn. Nem elég a kétnapos esőzés, most még ez is. A föld alól olyan nyomás nehezedett rájuk, hogy az összekapaszkodott gyökerek eleresztették egymást, és utat nyitottak az ismeretlen erőnek.
Szép, napsütéses, nyári reggel volt. Hanka álmosan kóválygott a lakásban.
A susogó ligeterdővel szegélyezett holtág tükrét a békalencse világoszöld levelei borították. A vízből kinyúló tuskó tetején Endre, a mocsári teknős szunyókált.
A kis Hanka volt Hanka néni legnagyobb unokája. A nagymama már nehezen mozgott, de azért mindig mosolygott, amikor kisétált a gyerekekkel a játszótérre.
A napsütötte domboldal egyik poros ösvényén, egy fülledt, nyári délutánon vidáman ugrándozott László, az üregi nyúl. Szürkésbarna bundáján megcsillant a napsugár. Bajszát kackiásan felfelé pörgette egy arra tévedt, kíváncsi nyári szellő.
Az eső azon a tavaszon sűrűn permetezte a kertet. A fű hirtelen sarjadt ki és kapott erőre, és hamarosan sötétzöld takaróval borította be a hideg szelek simogató keze alatt didergő földfelszínt.
Az egész iskolában Petinek volt a legmókásabb sapkája. Nagymamája a maradék fonalakból kötötte. A ferde csíkok úgy tekeregtek rajta körbe-körbe, akár egy színes szerpentin.
A december jeges széllel köszöntött be. Hiába tépte a fákat, nem talált fogódzót csupasz ágaik között.