Sokat dolgoztunk, hogy a mesemalom megszólalhasson. Így akkor is mesét hallgathatnak a gyerekek, ha a fáradt szülők egy hosszú nap után nem érkeznek kedvet a meséléshez, ám nem akarják csemetéjüket mese nélkül hagyni. Mert a mesére minden nap szükség van!
Halisszadúr a nagy napra várt. A megmérettetés napjára. Reggelente a hadjáratra varratott, aranyozott, zsinóros egyenruhájában parádézott, és lelkesítő beszédeket mondott a haza megmentésétől, na meg Mondán, de kiváltképp Halisszadúr kiválóságáról.
Jakab és a strapák a gondolkodtató tányérlevelek körül üldögéltek. Jakab szórakozottan simogatta piros papucsait. Gondolatai messzire kószáltak.
Alaposan felbolydult az élet a Fekete Bodzásban, mióta a meglasszózott karvalusz vezér beköltözött közéjük. A hatalmas gyíkmadár alig fért el a bokrok között, törött ágak jelezték amerre járt.
Mondán őrjöngve járkált fel és alá palotája nagytermében. Észre sem vette Metropolt, aki uralkodója parancsát várva, némán álldogált a sarokban.
A telihold megvilágította a patakot. Tricepsz elmosolyodott. Nahát, gondolta, Raxisz elbóbiskolt. Nem csoda. Megállás nélkül meneteltek szinte egész álló nap.
Tricepsz azonnal bólintott a felkérésre, nem is volt kérdés számára, hogy Raxisszal, rangidős gurgó vezérrel tartson-e.
Jakabnak már patakokban folytak a könnyei, amikor a közelben megszólalt egy hang. - Bocsánat, elnézést kérek a zavarásért, de ha lehet, mondanék valamit!
Gurgók és a strapák hamar összebarátkoztak a Fekete Bodzásban. Míg Raxisz és Larken elmélyülten tanácskoztak, a többiek vidám történeteket meséltek egymásnak.
Larken körbejárt. Kiválasztott két strapát, és maga is Jakab mellé lépett.
Száz szemüvegen át száz kíváncsi szempár szegeződött Kis Medalionra. Elmesélem, mi történt velem a Nagy Lélekavatási Szertartáson, Mondán palotájában, ahol jelen volt Kfesszon is, a karvaluszok fővezére.
Módusz megpillantotta a barlangi kijárat felett vijjogva köröző karvaluszt, és lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy egyre több fenevad kapcsolódik be a veszedelmes körtáncba.
Tricepsz elszántan indult útnak az új szövetség hírével. Úti batyuját a strapa lányok alaposan megpakolták.
Már az esthajnalcsillag fénye szűrődött át a Fekete Bodzás rezgő tányérvirágai között, amikor Módusz befejezte a mesét.
A bodzavirágok átható illata lassan eltompította a vándorok érzékelését. Már maguk sem tudták, mennyi ideje menetelnek - újabb és újabb átjárókat kutatva - a hajlékony ágak sűrűjében.
Jakabnak igaza volt. Néhány forduló után a barlangi járat kiszélesedett, és fény áradt be a járatba. Átcsavarták lesoványodott testüket a szűk kijáraton, és kimásztak a felszínre.
Maguk sem tudták, mióta meneteltek a hegy gyomrában a kanyargó, néhol szűkülő, máshol kiöblösödő járatokon át. Nem sejtették, mikor van nappal, és mikor van éjszaka.
Vidáman teltek a napok Telek népének vendégszeretetében, akik a falu legszebb házában szállásolták el a jövevényeket, és ételüket, italukat megosztották velük.
A ház ajtaja ismét kivágódott. Egy fiatal gurgó férfi öles ugrásokkal szaladt feléjük, és gyermekeit izmos karja védelmébe vonta. Fénytelen, fekete haját vaskos varkocs tartotta össze.
Tricepsz intett, és előre indult, követve a barlangi patak girbe-gurba kanyargását. A többiek csendben ballagtak utána, leszámítva Spirituszt, aki továbbra is kényelmesen lóbálódzott Jakab kezében.
Dermedten figyelték, ahogy a fekete árnyék egyre nőtt, végül tompa puffanással elérte a földet. Karmos, izmos lábak markolták meg a rögöket, vastag, csupasz farok verődött a kövek közé.