Sokat dolgoztunk, hogy a mesemalom megszólalhasson. Így akkor is mesét hallgathatnak a gyerekek, ha a fáradt szülők egy hosszú nap után nem érkeznek kedvet a meséléshez, ám nem akarják csemetéjüket mese nélkül hagyni. Mert a mesére minden nap szükség van!

Fehér fogak villannak a közeli csipkebogyó bokor mellett, és egy ismeretlen kutya ugrik elém. A telihold megvilágítja vörhenyes bundáját.

Összeszedem a bátorságomat. Egyszerű lapos kúszás, és már kinn is vagyok. A macskaajtó pozdorja lapja szinte hangtalanul billen. Csak semmi pánik, Edgár nem veszi észre! És mi van, ha mégis észreveszi? Biztosan nem kerget el a háztól.

Amíg a csillagos ég alatt hazafelé bandukolunk a Hóvirág utca fakószürke járdáján, a gazda egyfolytában engem szapul.

Koromsötét van már odakinn, amikor megfordul a kulcs a bejárati ajtóban. Izgatottan szaladgálok fel-alá az előszobában, és szemrehányó vakkantással köszöntöm a gazdát, amikor végre belép.

A sorház, ahol én és a gazdám, Edgár lakunk, a fővárosnak egy eldugott, keskeny utcájában, a Hóvirág utcában áll. Itt kevesebb az autó és a kormos füstöt eregető, nyikorogva fékező busz, mint a közeli, széles úton, ahol emiatt nem is szeretek sétálni.

A következő hétfőn Feri bácsi nagy örömmel üdvözölte Jakabot az iskola bejáratánál. - Na, nézd már! Itt a megkerült gyermek! Isten hozott, Jakab!

A mama az utcát bámulta. Gyerekek sétáltak el az ablak alatt, és izgatottan beszélgettek, mi történt aznap az iskolában.

Halisszadúr lihegve beállított a trónterembe, és bevágta maga mögött az ajtót. Ám hiába igyekezett, a strapák és a gurgók szorosan a nyomában jártak.

Az idő lassan vánszorgott a hatalmas palota fülsiketítő csendjében. Aki élt és mozgott háborúba indult, követve Halisszadúr parancsát.

Halisszadúr lába a földbe gyökeredzett. Hiába adta ki a parancsot, körülötte senki nem mozdult. Hangzavar keletkezett, és egyre nagyobb lett.

Halisszadúr a nagy napra várt. A megmérettetés napjára. Reggelente a hadjáratra varratott, aranyozott, zsinóros egyenruhájában parádézott, és lelkesítő beszédeket mondott a haza megmentésétől, na meg Mondán, de kiváltképp Halisszadúr kiválóságáról.

Jakab és a strapák a gondolkodtató tányérlevelek körül üldögéltek. Jakab szórakozottan simogatta piros papucsait. Gondolatai messzire kószáltak.

Alaposan felbolydult az élet a Fekete Bodzásban, mióta a meglasszózott karvalusz vezér beköltözött közéjük. A hatalmas gyíkmadár alig fért el a bokrok között, törött ágak jelezték amerre járt.

Mondán őrjöngve járkált fel és alá palotája nagytermében. Észre sem vette Metropolt, aki uralkodója parancsát várva, némán álldogált a sarokban.

A telihold megvilágította a patakot. Tricepsz elmosolyodott. Nahát, gondolta, Raxisz elbóbiskolt. Nem csoda. Megállás nélkül meneteltek szinte egész álló nap.

Tricepsz azonnal bólintott a felkérésre, nem is volt kérdés számára, hogy Raxisszal, rangidős gurgó vezérrel tartson-e.

Jakabnak már patakokban folytak a könnyei, amikor a közelben megszólalt egy hang. - Bocsánat, elnézést kérek a zavarásért, de ha lehet, mondanék valamit!

Gurgók és a strapák hamar összebarátkoztak a Fekete Bodzásban. Míg Raxisz és Larken elmélyülten tanácskoztak, a többiek vidám történeteket meséltek egymásnak.

Larken körbejárt. Kiválasztott két strapát, és maga is Jakab mellé lépett.

Száz szemüvegen át száz kíváncsi szempár szegeződött Kis Medalionra. Elmesélem, mi történt velem a Nagy Lélekavatási Szertartáson, Mondán palotájában, ahol jelen volt Kfesszon is, a karvaluszok fővezére.