Sokat dolgoztunk, hogy a mesemalom megszólalhasson. Így akkor is mesét hallgathatnak a gyerekek, ha a fáradt szülők egy hosszú nap után nem érkeznek kedvet a meséléshez, ám nem akarják csemetéjüket mese nélkül hagyni. Mert a mesére minden nap szükség van!

Saroltának sem ment a szunyókálás ezen a vasárnap délutánon. Kedvenc barlangfülkéjében heverészett, miközben gondolatai egyre Samuhoz tértek vissza

Samu úgy döntött, hogy lesz, ami lesz, bemutatja Borit a családnak. Repesett az örömtől, hogy a királylány kötélnek állt végre, és önként vele tart.

Egy szép, nyári napon Bori elmélyülten festegetett a kert végében. Éppen azon törte a fejét, hogyan tehetné még vidámabbá a képet, amelyen három nyulacska ugrándozott a színes virágok között.

Samu a legváratlanabb pillanatokban állított be Borihoz. Évek óta járt már ide, ismerte az összes légi csatornát, szélvész sebességgel szelte át a távolságot Sárkányország és a Kerékgyártó utca között.

Samu már türelmetlenül lapult a bokrok mögött. Alig várta, mikor jelenik meg újra a királylány. Amikor végre meglátta Borit, ahogy Kamillával kézen fogva kilépett az óvoda épületéből, szíve hevesebben kalapált.

Bori nem szívesen reggelizett. Mami, akit mindenki más Kamillának hívott, ennek ellenére kitartóan újabb és újabb finomságokat próbált a tányérjára csempészni.

Samu gyalogosan vágott neki a tűzokádásától itt-ott megszenesedett mamutfenyő rengetegnek. Fejében képek és gondolatok keringőztek. A tervezett házasság, Sarolta pironkodása, anyja szokatlan szigora, mindez olyan hihetetlennek tűnt.

Lakik egy kislány a Kerékgyártó utcában, úgy hívják Bori. Eleinte Bori is azt gondolta a sárkányokról, amit minden gyerek. Hogy egy, három, hét, tizenkét, legfeljebb huszonnégy fejük van, és imádnak tüzet okádni...

A négy testvér visszafelé ballagott a határvidékről. Elmélyülten beszélgettek. Adoritot faggatták, a nagy kaland minden részletéről hallani akartak.

A csalóka délibáb lassanként szertefoszlott Kalandria égszínkék egén. Az emberek, a szibaúrok, a sejemanók és vízpartiak kíváncsian méregették egymást.

Fréza rezzenéstelen arccal menetelt előre a többiekkel. Friss erő töltötte el. Büszkén nézett szép szál fiára, a zsarnok erőskezű fogvatartójára.

Adorit és a királyi pár lassan haladtak a hazafelé vezető úton. Fréza elgyengült az alagsori börtönben, lába alig bírta már a gyaloglást. Pedig Adorit és Aldin nagyon vigyáztak, hogy ne erőltessenek túl nehéz tempót az elgyötört királynőre.

A frissen csépelt búzaszemek üdén illatoztak a zsákokban. Senki nem sejtette, hogy titkos méreg itatta át a különleges búzafajtát.

A kalandriai búzamezők aranyosan hullámoztak, ahogy a szellőfiúk óvatosan elsuhantak felettük. A kövér búzaszemek ilyenkor erősen kapaszkodtak, féltek, hogy kipottyannak a kalászok kibontakozó öleléséből.

Előmászik a kígyó. Kék, fehér, zöld és piros színű csíkok tekeregnek körbe rajta. Halálos a mérge. Vigyázni kell, nehogy szembeköpjön!

Fréza már magához tért az ájulásból. Feje férje ölében pihent. Egyikük sem merte még elhinni, hogy a sors kegyes, és újra együtt lehetnek.

Furunk és Trakk lélekszakadva loholtak a Kolmen fennsík felé. Még az útjukba kerülő kalandozókat is kizökkentették nyugalmukból, ami példátlan eseménynek számít Kalandriában.

Gorgosz le sem vette távcsövét a szeme elöl, mióta Arszin elindult. Nyomon követte minden lépését.
Repeső szívvel figyelte, hogyan mérgezi a szer a kalandriai búzamezőt.

Aldin király emlékezetében elevenen élt, amikor egyszer a cellája előtt két őr az alagsori börtönről és annak különleges foglyáról beszélgetett.

Adorit zavarodottan bámulta a rabot.
- Ez lehetetlen – habogta. – Mindenki úgy gondolja, hogy te már nem is…
- Ki vagy te? – kérdezte a rab, és gyanakodva méregette a fiatalembert, aki leplezetlen kíváncsisággal bámult be rá.