Sokat dolgoztunk, hogy a mesemalom megszólalhasson. Így akkor is mesét hallgathatnak a gyerekek, ha a fáradt szülők egy hosszú nap után nem érkeznek kedvet a meséléshez, ám nem akarják csemetéjüket mese nélkül hagyni. Mert a mesére minden nap szükség van!

Piribella, az erdei tündér, sosem fogyott ki a munkából. Késő este tért haza a hajlós fűz vékony ágaiból font vesszőkunyhójába, lerogyott a vetett ágyra, aranybarna haja szétterült a virágtakarón, zöld szemét lehunyta és álmodozott.

Frézát hiába várták a Szivárvány Palotában. Nem jött haza sem egy hónap, sem egy év múltán. Senki nem tudta, hova tűnt a királynő.

A virágzó akácfákkal szegélyezett réten, ott, ahol a zsombékokat sűrűn benövi a zsíros fű, két szürke bundás nyuszi éldegélt. A mező minden lakója ismerte őket, és tudta, hogy Torzsásnak a bal, Morzsásnak a jobb füle konyul le.

Legyezőföldre a legrövidebb út a Kalandriai-szoroson keresztül, Logírián át vezetett.
Aldin valaha sokat mesélt feleségének a háborúról. Logíria uralkodójáról, Logoszról, aki megtámadta Kalandria földjét, és Híriáról, aki hősiesen megvédte az országot, és felszabadította a bolygót.

Aldin király bejárta a Terdon bolygó minden országát, mielőtt fejére került Kalandria koronája. Meg akarta ismerni a népeket, a szokásokat, az ősi legendákat.

A lándzsáslevelű, karcsú fűszálak dideregtek a mezőn. Nem elég a kétnapos esőzés, most még ez is. A föld alól olyan nyomás nehezedett rájuk, hogy az összekapaszkodott gyökerek eleresztették egymást, és utat nyitottak az ismeretlen erőnek.

Szép, napsütéses, nyári reggel volt. Hanka álmosan kóválygott a lakásban.

A susogó ligeterdővel szegélyezett holtág tükrét a békalencse világoszöld levelei borították. A vízből kinyúló tuskó tetején Endre, a mocsári teknős szunyókált.

A kis Hanka volt Hanka néni legnagyobb unokája. A nagymama már nehezen mozgott, de azért mindig mosolygott, amikor kisétált a gyerekekkel a játszótérre.

A napsütötte domboldal egyik poros ösvényén, egy fülledt, nyári délutánon vidáman ugrándozott László, az üregi nyúl. Szürkésbarna bundáján megcsillant a napsugár. Bajszát kackiásan felfelé pörgette egy arra tévedt, kíváncsi nyári szellő.

Az eső azon a tavaszon sűrűn permetezte a kertet. A fű hirtelen sarjadt ki és kapott erőre, és hamarosan sötétzöld takaróval borította be a hideg szelek simogató keze alatt didergő földfelszínt.

Az egész iskolában Petinek volt a legmókásabb sapkája. Nagymamája a maradék fonalakból kötötte. A ferde csíkok úgy tekeregtek rajta körbe-körbe, akár egy színes szerpentin.

A december jeges széllel köszöntött be. Hiába tépte a fákat, nem talált fogódzót csupasz ágaik között.

2012.12.13. 17:58
A mezőn innen, a folyón túl, a nagy tölgytönktől jobbra és tovább, a nagy semmiből előtűnik egy csodálatos kicsi tó. Partja nádas, de tiszta, csillogó vize a homokos földet mossa.

2012.12.13. 17:54
Kelep egy aranyos, kicsi gólyafióka volt. Szülei egyszer elvitték vadászni. Kelep ekkor látta a vízben a közeli farmról származó libacsaládot.

2012.12.13. 17:51
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gólya. Csodálatos, hófehér tollai voltak, a végükön gyönyörű, girbe-gurba fekete festéssel.

2012.12.01. 15:53
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy lilik. A mi kis lilikünk most kezdte az iskolát. Büszkén lépdelt be az iskola kapuján.

2012.12.01. 15:51
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű erdő, amit Csekenyefalvának hívtak.
Ebben az erdőben egyetértésben éldegélt két nyuszi - Tapsi és Fülemüle -, egy kis lilikkel, akit úgy hívtak, hogy Lili.

2012.12.01. 15:48
A szüleim egy szép, márciusi estén érkeztek meg erre a helyre. Nagyon fáradtak voltak, de első dolguk volt, hogy építsenek egy biztonságos, puha fészket a nagy fűzfa ágai közé.

A szőlőmágocsi réteken túl, ott, ahol az almafák akkorák, mint nálunk a pöszmétebokrok, ott élnek a kaproncás manók. Ha találkoztál már ilyen manóval, akkor emlékezned kell vörös, bozontos hajára, hegyes kis fülére, és tarka nadrágjára.