Mesemalom

Bogi hol az ajtóra meredt, hol a répadarabokra, amelyeket anya színes kistányérban tett le Bogi asztalára. - Gyere ki, Zorka! Anya már rég kiment – suttogta. – Segíts megenni a répát! Egyedül nem bírom!

A nyuszi könnyes szemmel üldögélt a polc szélén. Erősen az oldalához szorította a kistáskát, amit Bogi holmija közül emelt el. Bogi, Zsutek és Berta szánakozva figyelték.

Zorka gondolatai a piaci őr drótszőrű kutyája körül keringtek. Rémálmaiban gyakran látta vérbenforgó szemeit. Veres hosszú ideig kóborkutyaként lődörgött a piac körül. Végül az őr megsajnálta, és ő hálából úgy vigyázta a kidőlt-bedőlt bódékat, mintha mindegyik a sajátja lenne.

A hirtelen támadt csendben Zsutek szólalt meg először. - Sajnálom, Zorka, igazán sajnállak téged és a testvéredet. De hadd kérdezzem meg, ami az oldalamat fúrja, mióta először találkoztunk. - Mi lenne az? – kérdezte Berta. – Talán eltűnt a plüsscsontod?

Az ajtó előtt lépések koppantak. Ez anya fapapucsa, ugrott nagyot Bogi szíve. Ezt a hangot ezer zaj közül is felismerte volna. - Gyorsan, gyorsan, bújj vissza a könyvek mögé! – kiáltott rá Zorkára kipirult arccal. – Hozom a lexikont!

Anya a karjára tette a kosarat, ami azon nyomban az oldalára billent. A kosár peremén két aprócska nyuszimancs markolászta a fonott peremet. Zorka fülei izgatottan emelkedtek a magasba.

A mama Zorkára kacsintott, aki értette a jelzést, és gyorsan bekucorodott a kosár sarkába. Anya óvatosan elrendezte a zöldséget, a zöldjét kilógatta, még arra is ügyelt, hogy nehogy Zorka oldalába fúródjon valamelyik harcias répa.

A cseresznyeárus lehajolt, és benézett a szoknyája alá. Annyi nyuszi hemzsegett a lábai körül, hogy hirtelenjében meg sem tudta számolni őket. A nyulak bátran farkasszemet néztek vele.