Mesemalom

A nyuszi könnyes szemmel üldögélt a polc szélén. Erősen az oldalához szorította a kistáskát, amit Bogi holmija közül emelt el. Bogi, Zsutek és Berta szánakozva figyelték.

- Miféle banda? - szólalt meg Bogi. - Talán valami banda tagja lennél?! A fiúk szoktak ilyesmit játszani az óvodában. Ilyenkor úgy nevezik magukat, hogy maffinózók. Vagy maffiózók? Nem tudom pontosan...
- Igen! - bólogatott Zorka. - Van egy banda. Egy nagyon jó kis banda... Nem minden házi nyuszi él ketrecben, nehogy azt gondoljátok! - tárta szét a mancsát. - Erről még az állatos lexikon is hazudik, ezért dobtam le! Sok olyan van közöttünk, akit szélnek eresztett a gazdája, vagy ő szökött meg. Ha valaki hozzászokik a szabadsághoz, nem szívesen tölti többé a napjait dobozba zárva, vagy egy könyvespolc rejtekében.
- Úgy? - vágott közbe Zsutek. - Ha ennyire szereted a szabadságot, akkor minek jöttél ide?!
- Ne legyél olyan ellenséges Zsutek! - lapogatta meg Berta a kutya hátát. - Zorkának biztosan jó oka volt rá!

Zorka újra elkámpicsorodott. Bogi elszántan kutatott a zsebeiben, hogy új zsebkendőt találjon számára.

- Pontosan ettől féltem! - hüppögte Zorka. - Féltem, hogy nem értetek meg engem! Szeretek itt élni köztetek, de nem titkolhatom tovább, hogy hiányoznak az enyéim. Jó életem van nálatok, még a répa is megpucolva ugrik a számba, de hiányoznak a barátaim, és leginkább a kisöcsém, Ropi.

Bogi felemelte jobb kezét, pontosan úgy, ahogy az óvónéni teszi, amikor csendet akar teremteni a hancúrozó gyerekek közt.

- Zorka, az lesz a legjobb, ha töviről hegyire elmeséled, hogy kerültél ide. Csak annyit tudok, hogy beugrottál az ablakon. Ennél többet soha nem meséltél.

Zorka bólintott, kifújta az orrát, újra illedelmesen visszaadta a taknyos papírzsebkendőt Boginak, és mély levegőt vett.

- Én és a kisöcsém egy alomban születtünk. Heten voltunk testvérek. Amikor hathetesek lettünk, a gazdaasszonyunk kivitt minket a vásárba, és sorra eladott mindenkit közülünk. Csak én és az öcsikém nem találtunk gazdára. Akkoriban túlságosan sovány voltam.
- Ezt ma már nehéz elképzelni! - vágott közbe Zsutek.
- Na de Zsutek! - toppantott Berta. - Egy kis pocak még nem a világ!
Bogi bőszen bólogatott, és úgy tett, mint aki észre sem veszi, hogy Berta megpróbálja behúzni a hasát.
- Folytasd, Zorka! - fordult Berta a nyuszi felé. - Ne hagyd, hogy mogorva alakok félbeszakítsanak!
- A kistesóm a foltjai miatt nem volt kelendő - sóhajtott Zorka. - Ropinak még az orrát is szabálytalan fehér folt veszi körbe, jobban hasonlít egy dalmatára, mint egy kisnyuszira. A gazdaasszony nem sokat teketóriázott. Amikor vége lett a vásárnak, kitett minket a piac sarkában, az utolsó üres stand mellett. Emlékszem, mennyire rémült volt a kis Ropi. Én is féltem, de nem mutattam. Egyre a kisöcsémet biztattam, hogy nem lesz semmi baj. Annyi itt az elhullajtott zöldséglevél, mint a szemét, mondtam neki, éhen biztosan nem halunk. Így is lett. Csak azt nem vettem észre, hogy Veres, a piac őrkutyája minket les.
- Jesszus! - sikított fel Berta. - Ugye, nem kapta el a kisöcsédet? Vannak kutyák - sandított Zsutek felé -, akik kiszámíthatatlanul viselkednek.
- Én el is mehetek! - emelte fel a fejét sértődötten Zsutek. - Úgy veszem észre, hogy egyesek rajtam köszörülik a nyelvüket.

Bogi a plüssökhöz lépett, akik durcásan hátat fordítottak egymásnak.
- Most már elég legyen a torzsalkodásból! - vonta össze a szemöldökét.
Zorkára nézett.
- Ne hagyd, hogy félbeszakítsanak, folytasd, kérlek!