Az anyák mindent tudnak
Az ajtó előtt lépések koppantak. Ez anya fapapucsa, ugrott nagyot Bogi szíve. Ezt a hangot ezer zaj közül is felismerte volna.
- Gyorsan, gyorsan, bújj vissza a könyvek mögé! - kiáltott rá Zorkára kipirult arccal. - Hozom a lexikont!
Bogi már a vaskos könyv hátgerincét simogatta, amikor anya bedugta a fejét.
- Hát te? - nézett Bogira. - Csak nem a könyveket pakolod?
- De igen! - húzta ki magát Bogi.
- Vagy úgy! - bólogatott anya. - És nem akarod inkább kiengedni azt a nyuszit a lexikon mögül?
Bogi keze görcsösen belekapaszkodott az állatos lexikonba. Hol anyára, hol a plüsseire nézett. Jól hallotta, amit hallott?! Forogni kezdett körülötte a világ.
- Te tudtad?! - bökte ki végül. - Anya, te ismered Zorkát?
- Az anyák mindent tudnak - jelentette ki anya, és sejtelmesen mosolygott. - Csak azt nem tudtam, hogy Zorkának hívják. Mióta lakik nálad?
- Nem is tudom. Pár hete. Vagy több... Anya! - nézett rá komoran. - Anya, nagyon haragszol?
- Hááát... - sóhajtott a mama. - Annak nem örülök, hogy nem mondtad el. De különben nem haragszom. Csak egy kicsit aggódom, hogy talán nem érzi túl jól magát a barátod nálunk. Jut eszembe! Bemutatnád?
- Hát persze! - bólogatott Bogi, és sietve kihúzta a lexikont a helyéről. - Gyere elő, Zorka! - kiáltott be a lyukba. - Anya szeretné, ha bemutatkoznál!
A kisszobára csend telepedett. Hosszú csend. Zsutek és Berta hol a polcot, hol Bogi mamáját bámulta, aki karját Bogi válla köré fonva a könyvespolc előtt állt, és feszülten figyelt. Nem hiába. Nemsokára két nyúlfül kandikált elő a polc rejtekéből.
- Itt vagyok! - suttogta valaki a két fül mögül. - Zorka a nevem. Elnézést, nem akartam megzavarni a család az életét, csakhát bajba kerültem. Bogi volt olyan kedves, és elbújtatott.
- Büszke vagyok a lányomra, hogy segített rajtad! - húzta ki magát a mama. - Ne félj tőlem, kisnyuszi! Jó ideje sejtem már, hogy itt laksz! Hát nem vetted észre, milyen sűrűn kerül zöldség Bogi asztalára?
- Az ám! - fordult hátra Bogi, és csillogó tekintete édesanyja szemét kereste. - A répahasábokat miatta hoztad be?!
- Aham! - bólogatott anya. - Persze, annak is örültem volna, ha te eszed meg!
- Köszönöm! - szólalt meg Zorka.
A nyúl lassan és óvatosan a magasba emelte füleit.
- Szép kis nyuszi vagy, Zorka! Igazán csinos! Mondd csak, jól érzed magad nálunk?
Zorka eltöprengett. Pár pillanatra csend ülte meg a szobát.
- Igen... - kezdett bele a mondókájába. - Nagyon jó itt! Megszerettem Bogit és Bertát! És még Zsuteket is!
Zsutek meglepetésében mindkét fülét a magasba emelte.
- Jó itt nekem, csak egy baj van. Hiányoznak a barátaim, de leginkább a kisöcsém, Ropi!
Zorka arcát elborították a könnyek, girbe-gurba patakot vájva szeme alatt a sűrű szőrszálak közé. Anya a polchoz lépett. A kisnyuszit óvatosan az ölébe vonta, letelepedett a szőnyegre, és lassú simogatásokkal nyugtatgatta.
- Csssst! - suttogta. - Meglátod, minden rendben lesz. Csak meséld el nekem is, hol laknak a barátaid, és ha te is úgy akarod, segítünk neked visszatérni a tieidhez! Rendben?
Zorka nem szólt, csak hüppögött és bólogatott.
- Elengedjük Zorkát, kicsim? - nézett anya szelíd mosollyal Bogira.
- Igen! - kuporodott mellé Bogi, és apró kezével ő is simogatni kezdte az elkeseredett kisnyúl fejét. - Anya! Segítesz, hogy Zorka visszataláljon a barátaihoz?
- Hát persze, szívem! - mosolygott anya. - Mindent megteszek, ami csak tőlem telik! Holnap szombat. Irány a kispiac!
Reméljük, hogy tetszett a mese 11. része.
Ha igen, maradj velünk, hamarosan folytatjuk!
Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!