Mesemalom

Zorka gondolatai a piaci őr drótszőrű kutyája körül keringtek. Rémálmaiban gyakran látta vérbenforgó szemeit. Veres hosszú ideig kóborkutyaként lődörgött a piac körül. Végül az őr megsajnálta, és ő hálából úgy vigyázta a kidőlt-bedőlt bódékat, mintha mindegyik a sajátja lenne.

- Ropi és én egy lécekből eszkábált ládában ücsörögtünk, amikor Veres ránk talált - kezdett bele a történetbe Zorka. - Emlékszem, mennyire megijedtem, amikor a közvetlen közelünkben felhangzott az ugatása. Azután megláttuk a vicsorgó fogsort a láda résein keresztül. Szörnyen félelmetes volt! Ropi reszketett, mint a nyárfalevél.
- Jó ég! - sikoltott fel Berta. - Megtámadott benneteket?
- Nem sokon múlt! De szerencsére abban a szent minutumban megjelent a banda!
- Miféle banda?! - ráncolta a homlokát Zsutek.
- Úgy száz izgő-mozgó, mindenféle fajta nyúl. A rendetlen nyulak bandája! Olyan gyorsan ugrálták körbe Verest, hogy a szemei forogtak, mint a szélforgó. Egyszerűen elkábult!
- Igen! - tapsikolt Berta. - Ez az!
- És azután? Mi történt azután? - érdeklődött Zsutek.
- Körbekaptak minket, és azt mondta a vezetőjük, Zoroár, hogy ha kedvünk van, velük tarthatunk, ha nincs kedvünk, szabadon távozhatunk. Veres a banda körtánca után még legalább egy fél óráig nem tud talpra állni.

Bogi letelepedett az ágy szélére. Bertát és Zsuteket óvatosan maga mellé vonta, és tátott szájjal hallgatta Zorka történetét.
- Soha nem hallottam még ilyen bandáról! - tárta szét a kezét. - Merrefelé élnek ezek a nyulak?
- Rejtőzködő életmódot folytatnak... Már ha úgy tartja kedvük! - derült fel Zorka. - Ha te nem is vetted őket észre, ők már biztosan láttak téged, mert a házatoktól nem is olyan távol, a kispiacon laknak!
- Ó, tényleg?! - csodálkozott Bogi. - Anyával minden szombat reggel oda járunk!
Bogi Zorkára kacsintott.
- Akkor volt kitől tanulnod a rendetlenséget, ugye? Elmeséled, mit művelt még ez a híres banda?
- Millió és egy történetem van! - elevenedett még Zorka. - Zoroár nagy tréfamester hírében áll. Bogi, veletek soha nem történt meg olyasmi, hogy répát vettetek valamelyik árustól, és azután mégis valami más zöldséggel tértetek haza?
- De! - ugrott fel Bogi. - Emlékszem, anya vett egy csokor friss sárgarépát a tavaszi borsóleveshez, és amikor hazaértünk, csodák csodája, zöldhagymát talált a kosarában. Nahát! - kapta kezét a szája elé. - Nem is gondoltam, hogy ezt a csínyt nyulak követték el.
- Bizony ám! De a karalábét is szerettük kicserélni! Volt, hogy dinnyét tettünk a helyére, és a háziasszony még ezt se vette észre! - kacarászott Zorka.
- Azért ezzel én nem büszkélkednék... - morgott Zsutek. - Nem szép dolog az ilyen titkos csere-bere. A kutyák például biztosan nem örülnek annak, ha a velőscsontjukat bojtos sapkára cserélik ki.
- Ilyet nem csináltunk! - húzta ki magát önérzetesen Zorka. - Legfeljebb Veres vacsorájába csempésztünk bele kevés zöldséglevelet. De csakis az egészsége miatt! - folytatta sietve Zorka, és az arcára huncut mosoly telepedett, ahogy visszaemlékezett a régi szép napokra. - El sem tudjátok képzelni, milyen panaszosan nyüszített, amikor a véres hurka helyett a veres céklába harapott bele. Hiába kiabáltunk neki a palacsintás bódé tetejéről, hogy „hajrá, Veres", vagy hogy „harapd csak be, vas van benne", egyre dühösebb lett. Ilyenkor Ernő bácsi is előbújt a kuckójából. „Mi a fene bajod van, te kutya? Talán nem kapsz tőlem eleget?!"
- Biztosan nem vette észre, hogy mit csempésztetek a kutya tányérjába!
- Ahogy mondod! - vágta rá Zorka. - Ernő bácsi rövidlátó volt, ezt mindenki tudta! Még minket sem vett észre.
- Szép kis őr az ilyen... - csóválta a fejét rosszallóan Zsutek.
- Szépnek semmiképpen nem mondanám... - rázta meg a fejét Zorka -, de hogy vaksi,az biztos!

Bogi kezét az ölébe ejtette, és szomorúan nézett maga elé. A szobára csend telepedett.

- Megértem, hogy visszavágysz közéjük... - szólt halkan -, de nem engedhetlek vissza, nem lennél biztonságban. Annyi errefelé a kutya, az autókról nem is beszélve. Én sajnos, nem kísérhetlek el, anya nem engedi, hogy egyedül menjek el itthonról.