Sokat dolgoztunk, hogy a mesemalom megszólalhasson. Így akkor is mesét hallgathatnak a gyerekek, ha a fáradt szülők egy hosszú nap után nem érkeznek kedvet a meséléshez, ám nem akarják csemetéjüket mese nélkül hagyni. Mert a mesére minden nap szükség van!

Nahát! Ki gondolta volna, hogy ilyen csodás hely a Kádtenger! Egy sellő egyenesen felém úszik. Csillogó zöld, halpikkelyes uszonya éppen olyan színű, mint a nyakába kötött fürdőruha felső. A haja szétbomlott, vörös felhőként úszik körülötte.

Nahát! Köröskörül rengeteg víz, akár a tenger! De nyáron a tengerben nagyon csípte a szememet a só, itt meg nyitott szemmel úszkálok, és kutyabajom. Levegőt is ugyanúgy tudok venni, mint a szárazföldön.

Rumli még azt sem tudja, miért nevezem Rumlinak. Most elmesélem! Lehetetlen a dolgokat úgy rendben tartani, ahogy anya szeretné. Folyton morgolódik, hogy rendetlenséget csinálok.

A lufik körbevesznek, és szomorúan bámulnak ránk. Szegény meggypirosom könnyei megszámlálhatatlanul potyognak alá. Nincs mese, valamit tenni kell!

Erősen összeszorítom a szemhéjam. Biztosan azért szédülök, mert túlságosan izgatott vagyok.
- Rumli, mi lesz, kinyithatom végre?
- Hát persze! – vakkantja vidáman. – De óvatosan, lassan!

Rozi szülinapi bulit tart. Nagyon csinos a virágos-fodros ruhában. Főleg lányokat hívott meg, a fiúk közül egyedül engem. Na jó, Robcsit is hívta, de őt biztosan csak azért, mert Rozi és Robcsi mamája barátnők.

Lesz, ami lesz, megnézem magamnak ezt a Nagy Postamestert. Megállok a küszöb előtt, visszanézek. A hírvivők fehér zsebkendővel integetnek felénk.

Együtt haladunk az aranyösvényen a szürke köpenyes hírvivőkkel, mellettem Rumli tappancsai alatt zizeg az avar.

Kelekótya, aki mondja, dohogok magamban. Foglalkoznom kell a kutyám viselkedésével. Majd később sort kerítek rá. Most inkább becsukom a szemem, ahogy kérte. A levelet a markomba szorítom.

A pályaudvar rejtett szögletének vakvágányán, savanyú ecetfák és szúrós akácfák tövében egy elhagyatott, piros mozdony álldogált, mögötte egyetlen kocsija. Senki nem nézett felé, a vasúttársaság már rég elfeledkezett róla.

Kinn vagyok a kertben. Focizom. Gólokat rúgok a vaskapura. Sehol egy védő, kapus, sehol az éljenző közönség. Csak a vasajtó döndül a bombalövéseim alatt. Egyedül Rumli van velem. Úgy nézem, unatkozik. A füle lekonyul, fekete szeme hűségesen követi a focilabda pattogását. Alaposan elkábult szegény.

Rektor betolja hasát a függöny szárnyai közé.
- Gyerünk már, mi tart ilyen sokáig? Ennyi idő alatt egy elefántot is le lehet mérni, kedves Nókon Fidensz!
Szegény mérleg! Újra elszomorodik.

A teremben rengeteg szerkezet zsúfolódik össze, órák, hőmérők, iránytűk, mindenféle mutatós szerkentyű, ahogy a nagypapa mondaná. Beszélgetnek, vitatkoznak, de ahogy a közelükbe érünk, egyszeriben elhallgatnak.

Összepréselem a szemem, Rumlit az orromhoz szorítom. Bársonyos plüssbundája felissza arcomról a könnymaszatot. Hirtelen olyan könnyű lettem! Mintha a kutyám és én együtt lebegnénk a csillagvirágos űrben, mint két űrhajó, vagy mint két űrkispárna.

A többiekért is jönnek. Évi néni ki-be szaladgál, a csoporttársaim nevét kiabálja, meg azt, hogy mindenki pakolja a helyére a játékokat, mert nem akar rumlit látni. Nagy a futkosás, senki nem foglalkozik velem.

Legyen meg a száztíz! Legyen meg a száztíz! Ha erősen összeszorítom az öklöm, biztosan meglesz. Meg kell lennie! Mindenkinek sikerült eddig, az undok Robcsinak is. Pedig ő ma sem ette meg az ebédet, én meg befaltam! Pedig mennyire utálom a spenótot!

Tianinna szélesre tárta a zárka ajtaját, és hanyag mozdulattal intett az aranypáncélosoknak. Az őrök meglepő fürgeséggel ugrottak az ajtó két oldalára, és egyenes derékkal, vigyázzállásban tisztelegtek az uralkodó és két vendége előtt, míg azok elhagyták a cellát.

Fanni elragadtatottan lebegett virágtól virágig az ösvényt szegélyező lugas mentén. Marci követte. Álmélkodva nézték a selyemrózsák méregzöld ágainak sűrű szövevényét

Marci kíváncsian nézegette a kéttollú aranykulcsot. Feje ötágú koronát mintázott. Gondos aranyműves készíthette, aprólékos műgonddal volt kidolgozva valamennyi részlete.

Fanni közelebb húzódott Marcihoz. A fiú dús aranyhaja volt az egyetlen, amiből e kietlen tájon meleg sugárzott.