Sokat dolgoztunk, hogy a mesemalom megszólalhasson. Így akkor is mesét hallgathatnak a gyerekek, ha a fáradt szülők egy hosszú nap után nem érkeznek kedvet a meséléshez, ám nem akarják csemetéjüket mese nélkül hagyni. Mert a mesére minden nap szükség van!
Gusztávó elégedetten totyogott a fészke felé. Túl sokat időztem távol, gondolta, de lesz mit mesélnem Liánának. El sem kell mozdulnia a fiókák mellől, a hírek házhoz mennek. És még egy ilyen történetet! Szegény Petya! Az a szemérmetlen szarka!
Petya elégedetten megsimította a nyaka köré bújó csíkos sálat. Elgondolkodva vakargatni kezdte a füle tövét, mintha valami nyugtalanítaná. Zsebéből előhúzta a gyűrött listát.
- Lássuk csak, lássuk! Megkerült a sálam!
A mókus izgatottan körbeszaglászott.
- Hoztál valamit vacsorára? A mogyoró sajnos, már elfogyott.
Petya megkönnyebbülten baktatott hazafelé. Hátán végre üresen himbálózott a malaclopó.
- Hapszi! – tüsszentett hangosan kunyhója küszöbén.
A manót Gusztávó szigorú tekintete kísérte
A tavaszköszöntő virágok rég elhervadtak Klotild néni virágoskertjében, már csak zöld leveleik élvezték a nyári nap bizsergető melegét. A bazsarózsa nemrég még rózsaszínben pompázó, száraz kontya barnán bólogatott, amikor Szélúrfi elsuhant felette.
Petya nagyot sóhajtott, betette Uzsis Zsuzsit a malaclopóba, és folytatta patakparti sétáját. Liánáék mellett vezetett el az útja. Épp akkor jött rá a tüsszenthetnék, amikor fészek mellé ért.
A patak partján izgatottan hápogtak a gácsérok. Gusztávó, aki a rangidős volt közöttük, a csőrével kopogtatott egy piros pöttyökkel díszített sárga dobozkát. Petya akkor ért oda, amikor a doboz kipattant.
Petya fáradtan bandukolt a játszótér mellett kanyargó, széles fasorban.
- Engedjenek ki! – kiabált a kalandregény Petya malaclopójában. – Segítség! Elraboltak!
A könyvecske izgatottan pörgette meg lapjait.
- Legyen! Elmesélem, miről írtak az oldalaimon.
- A manóba! Biztosan izgalmas olvasmány vagy! – bólogatott Petya, és kifújta bedugult orrát.
Petya lógó orral botorkált az elhagyatott utcákon. Hátára vetett malaclopójában a szürke plüssnyuszi már elszunyókált. Elaltatta az egyhangú himbálózás. Sosem lesz vége ennek a náthának, bosszankodott magában Petya, sosem.
![thumb](/uploads/resized/142x200_petya-a-kajtatomano-15-nyusza-eltunese.jpg)
Nyusza nagyot sóhajtott, és belekezdett eltűnésének szomorú történetébe.
- Norbi sosem vált volna meg tőlem. Soha! Amikor kicsi volt, csak úgy tudott elaludni, ha a fülemet az orrához nyomta. Tudod, az én fülem nagyon finom plüssanyag.
![thumb](/uploads/resized/142x200_petya-a-kajtatomano-14-nyusza.jpg)
Petya ennél vacakabbul már nem is érezhette volna magát. Minden ötödik lépésnél tüsszentenie kellett. Jobbnak látta befogni az orrát, amikor a balkesztyűt visszadugta Ottó kabátzsebébe.
A régi parasztház kamrájában azon az estén is összegyűltek az állatok. Hold Apó serényen mutatta nekik az utat a sötét éjszakában.
Azon a télen semmi nem úgy alakult, ahogy Mikulás apó elképzelte. Két krampusza, Kampec és Csuszpájsz vírusosak lettek a nagybevásárlás után. A ház hátsó felébe különítette el őket, és a kisablakon keresztül minden nap gondosan bekészített számukra elegendő élelmet, gyógyszert.
- Tele vagyok! – szólt Margó, és nagyot sóhajtott.
- Tessék?! – csodálkozott Petya.
- Ahogy mondom. Katica telis-tele írt. Megmutassam?
Petya a hátára csapta malaclopóját, és bojtos sapkáját fázósan a fülére húzta.
- Hidegek még a hajnalok! – csóválta a fejét. – Hiába, no, az öreg tél már nehezen vánszorog odébb. De hol a csudába lehet a csíkos sálam? – tapogatta meg a hidegtől libabőrössé vált nyakát.
A kis kesztyű előregörbült. Szeméből záporozni kezdtek a könnyek.
- Annyira hiányzik a kis Ottó! Mi lesz most vele? Sokáig tart még ez a hideg tél!
Petya a padlóra huppant, és ölébe vonta a piros kesztyűt.
Petya besurrant a házba, ahol a szemüveges kisfiú, Matyi lakott. Körülnézett, óvatosan letette Vaksit a gazdája íróasztalára, és kiszaladt az utcára. Sürgősségi szolgálat soron kívül teljesítve, vigyorgott elégedetten, és vidáman kerülgette az iskolából hazafelé siető gyerekek zoknis lába
![thumb](/uploads/resized/142x200_petya-a-kajtatomano-9-vaksi-tortenete.jpg)
A szemüveg mozdulatlanul ült, és bambán bámult maga elé.
- Mi az? – kérdezte Petya. – Talán valami baj van?
Vaksi mélyet sóhajtott.
![thumb](/uploads/resized/142x200_petya-a-kajtatomano-8-vaksi.jpg)
Minden rendben van, minden a tervek szerint halad, gondolta Petya elégedetten. Hildácska elköltheti a zsebpénzét és a virágfejű gomb is visszakerült a kék ruhára. A hős kajtatómanó ennyi munka után igazán megérdemli a pihenést.