Mesemalom

A rengeteg előkészület után végre kezdetét vette az építkezés. A vízparti őrök barátságosan, de határozottan terelgették a sejemanókat, akik végeláthatatlan sorokban hozták a gyémántokkal teli sejevödröket. A királyi parancs úgy rendelkezett, hogy fel kell írni a beszállító sejemanók nevét. Egyre hosszabb volt a lista a kunkorodó papíron. A szitakötő, aki ezt a feladatot kapta, szárnyát zürrögtetve bosszankodott. A sejemanók ugyanis ragaszkodtak a hagyományos, hosszú nevük kiírásához. Trunk neve például így hangzott: Szőrpataki Trénó Kantin Szeptele Trunk. A hagyományos manónévben az ősi családnév mellett kötelező feltüntetni az apa, a nagyapa, a dédapa és az ükapa keresztnevét is.

A hajdani szántóra rá sem lehetett ismerni. A kalandriai búza szemmel láthatóan, naponta majdnem egy-egy centiméterrel növekedett. Umber őrizte a vetést, mindenkire rábrekegett, aki letévedt a kijelölt ösvényről. „Vigyázz a búzára!"

Híria hatalmas cédrusfák közé feszítette ki a tündérleplet, ezt a pihekönnyű, mégis átláthatatlan és áthatolhatatlan gyolcsot. A lepel, mint egy cirkuszi sátor vette körül a helyet, ahova kizárólag Híria, és bizalmasa, Umber léphetett be. A gyolcson még a kíváncsiskodó szellőfiúk sem szökhettek át, pedig állandóan körülötte csapták a szelet.

Umber másban is rengeteget segített. Egyesével cipelte be a gyémánttal teli vödröket a lepel mögé, ahol felgyűrt ruhaujjal maga a királynő szorgoskodott.

Híria szakértő mestere volt az építkezésnek. Ahogy a legyezőföldi tündéreknek, úgy neki is csak el kellett képzelnie az épületet, hogy aztán előteremjen, amire szüksége van. Ő azonban olyat akart, ami Kalandria népeinek szívéhez közel áll, nem kockáztathatta meg, hogy a gyémántot legyezőföldi varázslattal szerezze be a gyémántszilánkos tisztásról. Mit szólnának hozzá a sejemanók? Arról pedig szó sem lehetett, hogy a szélforgókat ne szeretett miamája, Szféria készítse el. Minden más megvolt azonban, ami kellett. A beszélő tervrajzok, a magától magasodó állványzat, az ugrómalter, aminek csak parancsot kellett adni, hova és mit kössön meg. Könnyen ment a munka, a sejevödrök gyorsan ürültek.

Híria büszkén járta körbe a gyémántoktól csillogó malomfalat.
- Hamarosan készen lesz a fal! Még tíz vödör, és befejezzük!
- Ragyogó munka - biccentett Umber. - Ki gondolta volna, hogy a tündérek malmokat is képesek építeni.
- A tündérek mindenre képesek. Pontosabban majdnem mindenre - mosolyodott el Híria. - Amire esetleg nem lennének képesek, abban segítik őket az igaz barátok.

Umber kerek arca elvörösödött. Arra gondolt, hogy ilyen kedveset még soha nem mondott neki az uralkodónő. „Ó, milyen gyönyörű kaland ez az építkezés!"

Két nappal a születésnap előtt a tündérlepel mögött már készen állt a malom. Az építők fáradtan kuporodtak le a fal tövébe. Híria egy sárguló búzakalászt morzsolgatott.

- Nézd, Umber, mire készen leszünk, beérik a kalandriai búza!
Híria nem sokáig élvezte a pihenést, kisvártatva felpattant.
- Nincs idő az üldögélésre. Indulok a vitorlavásznakért. Szféria már biztosan elkészült a munkával, nála gyorsabb tündérszövőt nem hordoz a hátán a Terdon bolygó!

A királynő szapora léptekkel igyekezett Szfériához, aki az utolsó simításokat végezte a vásznakon. A tündérmama letette a mángorlót. Kérdő tekintettel nézett a lányára.

- Tökéletes, miamám! A színekben ott ragyog a szivárvány, a szövése egyenletes és finom! Éppen ilyennek képzeltem!
Úgy ugrott Szféria nyakába, mint kislány korában.
- Köszönöm!

Híria szinte maga előtt látta, ahogy a szellőfiúk belekapnak a vásznakba, ahogy a malom vitorlái kifeszülnek, megperdülnek, és mint egy színes szélforgó, elkábítják a tekintetet.

A pehelykönnyű vásznakat a királynő személyesen, a királyi hintóval szállította az építkezéshez. „Utolsó nap!" - visszhangzott Híria fejében. „Vajon tetszik majd Aldinnak a meglepetés?" Karcsú keze szorgalmasan dolgozott tovább. A szélforgó kerekeket Umberrel együtt erősítették fel, azután kifeszítették a tündérvásznat. A malom vitorlája méltósággal magasodott a tündérlepel felső pereméig, mintha élne, mintha várná, hogy megmutathassa magát a kalandriaiaknak.

Már csak az őrlőmalmot kellett összeilleszteni, a malom belső szerkezetét. Híria elkészítette a feljárót, beszerelte a malomkerekeket, helyükre parancsolta az őrlőköveket, és a malom éhes száját, a garatot is a felállította.

- Készen vagyunk, Umber! Éppen olyan, ahogyan elképzeltem!
Híria és Umber elégedetten mustrálgatták az épületet, ami egy éve még csak a királynő fantáziájában létezett. A tündérlepel gyönyörű ékszert takart.

- Holnap születésnap! Hogy fog örülni Aldin! Azt hiszem izgatottabb vagyok, mint ő maga!