Mesemalom

Aldin király bejárta a Terdon bolygó minden országát, mielőtt fejére került Kalandria koronája. Meg akarta ismerni a népeket, a szokásokat, az ősi legendákat.
Híria és Heimon, a hős királyi pár fiát minden országban szívesen fogadták. De ő a legtöbb időt mégis Legyezőföldön töltötte el, ahol a gyönyörű tündérlányok kacagva ropták a táncot az erdei tisztáson. Aldin szívét Fréza, a tündérkirály aranyhajú leánya, annak szelíd, barna tekintete ejtette rabul.
A fiatal pár két pompázatos menyegzőt is tartott. Az egyiket Kalandriában, a másikat Legyezőföldön. Egyik népet sem akarták megbántani.
Aldinnak és Frézának négy gyermeke született. Négy fiú. Először az ikrek, Abakusz, és Silabusz, alig egy évvel a házasságkötés után. Őket követte egy évvel később a szőke üstökű Adorit. A házaspár már úgy hitte, nem születik több gyermekük, amikor öt évvel később megfogant Szolansz.
A nagymama, Híria és a dédnagymama, Szféria dédelgető szeretettel vették körül az unokákat. A királyi udvar lakói a lurkók minden lépésére ügyeltek.
A vörös hajú ikreket, Abakuszt és Silabuszt egyedül Fréza tudta megkülönböztetni egymástól, mindenki nagy derültségére néha még Aldin is összekeverte őket. A fiúk nagyon szerették a jó kalandriai ételeket, és ez bizony nyomott is hagyott alakjukon. Csinos kis pocakot növesztettek. Alig várták, hogy Trunk reggelente befusson a friss gombaszállítmánnyal. De az udvari péknek is fel kellett kötnie a nadrágját, a két iker tízóraira legalább egy tucat hamuba sült pogácsát fogyasztott el.
Aldin bánatára az ikreket nem csábították a kalandok. Ritkán hagyták el a Szivárvány Palotát. Kalandozás helyett ősi pergameneket bújtak, és órákig beszélgettek kedves olvasmányaikról.
A királyi párt gyakran látták az udvari népek a palota kertjében sétálgatva elmélyülten beszélgetni. Ilyenkor gyermekeik fejlődését vitatták meg.
- Édesem, úgy látom, hogy az ikreket nem érdekli sem kalandozás, sem az uralkodás tudománya. Jószívűek, kedvesek és igen eszesek, de az ország ügyes-bajos dolgaiban nem számíthatunk rájuk!
Fréza mosolyogva ingatta a fejét. Véleménye szerint Aldin túlságosan szigorúan ítélte meg a fiúkat.
- Türelmetlen vagy velük, jó férjem! Hidd el, idővel megérnek majd a komoly feladatokra!
Adorit egészen más volt, mint az ikrek. Mintha nem is lettek volna testvérek. Örökké nyüzsgött, szaladgált, bozontos szőke üstöke hol itt, hol ott tűnt fel a palotában, még inkább annak környékén. Élt-halt a kalandozásért. Sokat mulatott tudós bátyjain, ám közös témájuk nem igen akadt.
Fréza aggódott nyughatatlan gyermekéért.
- Drágám, foglalkoznod kellene Adorittal! Állandóan a kalandokat hajszolja, alig van itthon! Meglásd, egyszer még bajba kerül!
- Ugyan, Fréza, ne féltsd annyira. Adoritot a tűz hajtja, idővel megnyugszik majd - nyugtatta feleségét Aldin.
A kicsi Szolansz volt valamennyi gyermekük közül a legnyugodtabb. Mosolya derűt sugárzott. Barna fürtjei éppen olyan rakoncátlanul csavarodtak össze-vissza, mint Aldin haja.
„Gyönyörű ez a gyermek" - gondolta, aki megpillantotta Szolanszt.
Teltek múltak az évek. Az országra és Híria szívére akkor borult először fekete gyász, amikor az uralkodót hosszú betegség után elragadta a halál. A logíriai börtönben eltöltött hosszú idő aláásta az egészségét, a palota legjobb orvosai sem tudták kikúrálni a bajból.
Heimon halála után Aldin irányította az országot. Az ország semmiben nem szenvedett hiányt. Igazságosan, türelmesen, és gondos alapossággal kormányzott.
A királyt az államügyek sokszor szólították Kalandrián túlra. Egy szép, tavaszi reggelen, három évvel a megkoronázása után, Aldin elindult a Pipacs-szigetekre, hogy találkozzon az ottani uralkodóval. A megbeszélésre nem érkezett meg. A szellőfiúk körbejárták a Terdon népeit, de senki nem tudott hírt adni felőle. Mintha a föld nyelte volna el.
Azóta senki sem látta a királyt.
Fréza egy éven keresztül nézte szobája ablakából a palota főlépcsőjét. Elképzelte, hogy Aldin hazatér, és ugyanolyan vidáman integet a bejárat előtt, ahogy mindig szokott, amikor egy-egy távoli útjáról hazatér. De Fréza hiába várt.
Egy év múlva magára terítette a fekete fátylat, és megkereste Híriát.
- Anyám! A legyezőföldi hagyományok úgy tartják, hogy ha egy tündér elveszíti a párját, be kell dobnia özvegyi fátylát a tündérek kútjába, különben nem talál több örömöt az életében. Haza kell mennem. Szféria is így tett, amikor Amaron meghalt. Nem tudom, mikor térek vissza. Kérlek, vigyázz a gyermekeimre!
Fréza sötét fátylát az arca elé borította, hogy senki ne lássa a könnyeit. Megsimogatta gyermekei arcát, és ólomléptekkel elindult az úton, amelyről azt remélte, hogy visszavezeti őt szeretteihez.