Mesemalom

Arszin észrevétlenül akart távozni, de a pletyka gyorsabban terjedt a logíriaiak között, mint bármilyen járvány. Hamarosan szárnyra kapott a hír, hogy az a magas, szőke alak, aki köpönyegét magára burkolva, sietős léptekkel távozott a palotából, maga a király volt. S ha az uralkodó elhagyja a palotát, a szigorú rend fellazul, a katonák, az őrszemek szórakozni mennek. Miért is csodálkozna ezen bárki? A mulatozás máskor szigorúan tilos.
Arszin már több mint egy hete nem tért vissza a palotába. Egyik mulatság a másikat érte, a vidámság az egekbe hágott.
Eközben a rusafaerdőben Furunk felkereste barátját, a góliátmadarat. A madár olyan híreket mondott, amitől Furunk szíve hevesebben kalimpált. Izgatottan ébresztgette Adoritot és a két tippantót.
- Képzeljétek, mit hallottam! Góliát azt mesélte, hogy az erdő széléről eltűntek az őrök. Valami történt!
- Ez furcsa...- tűnődött Adorit. - Vajon miért? Mindenesetre ne üljünk itt ölbe tett kézzel, használjuk ki az alkalmat!
Adorit felpattant. Felkapta az iszákját.
- Azonnal indulok, megpróbálok a börtön közelébe jutni!
Trakk és Rukk sebtében készítették össze az úti cókmókot. Az elemózsiás tarisznyába bekerült néhány nagykalapos, illatos gomba, amit Furunk gyűjtött. A házigazda gondterhelten nézte a tippantók serény készülődését. Halkan megszólalt.
- Én is veletek megyek! Ismerem az erdőt, és a fővárost is láttam már. Szeretnék a segítségetekre lenni!
Adorit Furunk vállára tette a kezét.
- Drága Furunk! Igazán hálás vagyok a felajánlásodért, de nem fogadhatom el. Nem kockáztathatod a szabadságodat! A küldetés nagyon veszélyes. Ha itt nem is, de a főváros környékén biztosan hemzsegnek a katonák!
Furunk elkeseredetten szorította ökölbe a kezét.
- És ha ez az egyetlen esély arra, hogy végre hazatérjek Kalandriába?! Most, hogy veletek találkoztam, minden megváltozott. Haza akarok jutni! De egyedül félek nekivágni...
Adorit gondolkodott. Tekintetét gondterhelten végigjáratta a három manón.
- Nem kell egyedül menned, lesznek társaid!
A manók értetlenül néztek rá.
- Úgy, ahogy mondom! Sokkal biztonságosabb, ha én egyedül vágok neki. Több az esély, hogy ne vegyenek észre! Ti pedig menjetek együtt Kalandriába!
Adorit elmosolyodott.
- Nem fogtok együtt unatkozni, az már biztos. Állandóan az otthoni pletykákról kotyogtok, be nem áll a szátok.
A királyfi arcáról hirtelen eltűnt a vidámság. Szigorúan nézett a két szárnyas manóra.
- Tippantók! Elég bátrak vagytok ahhoz, hogy Furunkot végigkísérjétek a hazavezető, veszélyes úton?
A két manó kihúzta magát, és szinte kórusban felelték.
- Igen, bátrak vagyunk! Nem félünk! Ránk bízhatod Furunkot!
Furunk valami hála-félét akart rebegni, de Trakk és Rukk beléfojtották a szót. Izgatottan vitatkoztak, merre induljanak útra. Ilyen kalandos fordulatot nem is reméltek. Ők, egyedül ők felelősek egy kalandriai sejemanó hazajuttatásáért! És nem is akármilyen sejemanó! Trunk unokaöccse! Mellüket majd szétfeszítette a büszkeség.
Adorit kikérdezte Furunkot. Megtudta, hogy a fővárost a rusafa erdő veszi körül. Furunk félrehúzta az avart, és a nedves földre rajzolta le a logíriai erdőségek térképét.
Könnyek között vettek búcsút egymástól. Adorit északnak vette az irányt, a három manó pedig nyugatnak.
Adorit két teljes napon át menetelt a rusafák végeláthatatlan rengetegében, míg végre beleütközött egy óriási, szürke kövekből épített városfalba. Olyan magas volt, hogy a tetejét sem látta.
„Jó ég, hiszen ez a fal áthatolhatatlan!" - hőkölt hátra a királyfi.