Mesemalom

Arszin egyedül kelt útra. A kígyóhajú, márványarcú boszorkány sziklás birodalmába tartott. Gorgosz valaha a legszebb logíriai nő volt, de gonoszságáért súlyos büntetéssel lakolt. Fénylő hajkoronája eltűnt, fején kicsiny kígyók tekeregtek. Azóta a Nadálynak, Logíria fenséges hegyvonulatának legmagasabb, égbe szökő szirtjei között él. Évek óta nem járt a barlangja felé senki.
Sokat tűnődött, vajon miért ítéltetett halhatatlanságra. Haragudott a tündérekre. Nekik ugyanez a sors jutalom, játék, és jótékonykodás. De haragudott a halandókra is. Nekik véges élet jutott, éppen ezért élvezhették annak minden percét.
A márványarcú boszorkány éles távcsövén keresztül figyelte, ami a bolygón történt. Ezzel szórakoztatta magát. Előszeretettel követte az uralkodói családok életét. Jól mulatott a családtagok hóbortos kedvtelésein. Tudta, hogy Kalandriában ki milyen meglepetéssel készül a születésnapokra. Azt is végignézte hajdan, hogyan épült fel a mesemalom, Híria Aldinnak szánt ajándéka.
Gorgosz mindenkinél hamarabb megtudta, ha valahol háborús előkészületek folytak. Ebben Logíria uralkodói jeleskedtek leginkább. A kalandriai háborút izgatottan szemlélte egykoron. Hangosan szitkozódott, amikor az utolsó küzdelemben a logíriai katonák megfutamodtak. „Csak egy lépés, egy aprócska lépés választotta el őket a győzelemtől. Logosz a saját feje után ment, nem kérte ki a tanácsomat. Pedig a jó uralkodónak mindig el kell jönnie hozzám sorsfordító helyzetekben" - morgott, ha eszébe jutott a hajdan volt híres háború. Ha felbőszítette magát, élő fejdísze viharos tengerként hullámzott a fején.
Gorgosz biztos volt abban, hogy Arszin hamarosan felkeresi. Még nem döntötte el, kegyes lesz-e vele.
Arszin a hegyre vezető út első harmadát játszi könnyedséggel tette meg, ám az ezt követő szakasz veszélyesnek és meredeknek bizonyult. A királyi köpenyt nem tisztelték a Nadály szikláiba kapaszkodó, szúrós bokrok. A tüskék felszakították az öltözékét, felhorzsolták a bőrét. Apró sebesülések lepték el a testét, melyek egyre fájdalmasabban sajogtak. Hideg veríték tapasztotta bőréhez a megtépázott ruhát.
Egyre komorabb és meredekebb sziklák állták útját. Ilyen magasra csak a góliátmadarak merészkedtek. Az óriási madarak szoborszerű díszeknek hatottak a meredek szirtek tetején. Ritkán pislogtak, és alig mozgatták tollas fejüket. A szemük sarkából figyelték a király küzdelmét a hegygerincre vezető úton.
Gorgosznak a füle is kiváló volt, nem csak a látcsöve. Hamar meghallotta a meredéllyel küzdő fiatal király hangos zihálását. Távcsövét Arszinra irányította, hogy végre közelről is megszemlélje.
A kígyók izgatottan mocorogni kezdtek, Gorgosz alabástrom arcát rózsaszín pír festette meg. Magának is alig merte bevallani, milyen vonzónak találja a fiatal királyt.
Arszin célba ért. Mindene sajgott, de végre a híres boszorkány barlangja előtt állt. Hirtelen megszédült a kimerültségtől. Már azt sem tudta biztosan, hogy álom-e vagy valóság, ami vele történik. A boszorkány szép arca, és az azt övező kicsinyke kígyók lassan átúsztak Arszin álmába. Akárhogy szerette volna, nem volt képes kinyitni a szemét.
Gorgosz törékenynek látszó testében egy óriás ereje lapult. Felkapta az ájult királyt, és barlangjába cipelte. Megmoncsálta és megtördelte az indás ínfüvet, és saját nyálával tapasztotta a legmélyebb sebekre. A forró homlok lázát hűvös kezével enyhítette.
Három nap telt el, mire a király magához tért. Kinyitotta zöld szemét, és hosszan nézte a fölé hajoló boszorkány márványarcát, és a körülötte békésen tekergő, ujjnyi vékony kígyócskákat.
- Tudom, hogy mit nézel! Régebben volt hajam, büntetésből viselem a kígyókat a fejemen.
- Bocsáss meg, nem akartam tiszteletlen lenni, elnézést, hogy megbámultalak!
- Szóra sem érdemes - rántotta meg vállát a boszorka.
- Arszin vagyok, Logíria uralkodója.
Gorgosz mosolygott.
- Tudom ki vagy, és azt is sejtem, miért jöttél! Logíria nagyratörő uralkodói hozzám jönnek jó tanácsért, ha a helyzet úgy kívánja. Halljam, mire készülsz!
Arszin megpróbált felülni, de visszahanyatlott a fekhelyére.
- Előbb enned kell! Teljesen legyengültél.
Gorgosz gőzölgő tálat hozott, és egy kis tálkába levest szedett. Kanalanként adott enni a lábadozó királynak.
- Mi ez? Ehhez fogható finomságot még soha nem ettem, pedig az udvari konyha nagyon elkényeztet!
- Ez a specialitásom! Gyíkfőzet hegyi borbolyával!
Arszin nagyot nyelt, és udvariasan megköszönte az ebédet. Csodák csodájára a következő pillanatban varázslatos könnyedséggel ült fel.
- De hiszen ez maga az erő! - kiáltotta a király. - Köszönöm!
Gorgosz elmosolyodott, de a derű nyilvánvaló jelét gyorsan száműzte az arcáról. Kérdő tekintettel nézett Arszinra.
- Igen, adós vagyok - kezdte Arszin -, hiszen még nem beszéltem jövetelem céljáról! Nem kertelek, érzem, te úgyis a vesémbe látsz. Azért jöttem ide, hogy a tanácsodat kérjem. Apám nem tudta térdre kényszeríteni Kalandriát, de én megteszem!
Arszin keze pörölyként csapott le az ágy mellett álló, kőből faragott asztalkára.
- Ó, szóval te megteszed? - szólt gúnyosan Gorgosz. - Mondd csak, milyen haditervet eszeltél ki? Apádnak nem sikerült. Nem hadsereg vagy nyers erő állta útját, hanem a mágikus mesemalom. Elbizakodottságában nem jött hozzám jó tanácsért, mielőtt csatába indult...
- Én éppen ezért vagyok itt! A segítségedet kérem! Mondd, van gyógyszer a hasogató fejfájás ellen, amit ez az átkozott malom okoz?
- Nincs! - vágta rá Gorgosz.
Arszin hátrahőkölt. Erre a válaszra nem volt felkészülve.
- De hiszen ez lehetetlen! A legendák szerint csak te segíthetsz a logíriai királyokon, vagy senki.
A márványarcú felnevetett.
- Nem azt mondtam, hogy nem tudok segíteni. Csak azt, hogy nincs orvosság a fejfájásra, amit a malom meséje a logíriai katonáknak okoz. Lásd a jóindulatomat! Megkapod, amit akarsz!
Gorgosz szoknyája redői közül előhúzott egy kicsi üveget, színültig töltve zavaros, lilás zöld folyadékkal. Zöld szeme boszorkányos élénkséggel villant.
- Ez a mételyes mákony, a neked való orvosság! Figyelem! Erős koncentrátum, minden cseppje halálos ellensége a malomnak. Ha ezzel fertőzött búza kerül az őrlőszerkezetbe, a malom elfelejti a történeteit, és az én mesémet fújja majd. Gorgosz meséje pedig elkábítja a kalandriai népet. Meglásd, küzdelem nélkül hajthatod rabigába Kalandriát, nagy király!
Arszin átvette az üveget, és hitetlenkedve forgatta a kezében.
- Mételyes mákony? De hát hogyan fertőzzem meg ezzel a búzát?
- Ezt már a bölcsességedre bízom. Az én tudományom itt véget ér. Csak egyet tudok. Egyedül kell nekivágnod!
Gorgosz a homlokára csapott. A halántékát övező kígyók ijedten hajoltak félre.
- Ó, míg el nem felejtem! Van még egy ajándékom számodra!
Az asztal alatt lévő ládikából előhúzott egy ütött-kopott sapka-félét.
- Mi ez? - kérdezte Arszin gyanakodva.
- Siketítő sapka. Ha felteszed, nem hallod majd a mesemalom meséjét. De vigyázz, mást sem hallasz majd!
Gorgosz átadta a sapkát, kezét ölébe ejtette és lehajtott fejjel hallgatott néhány pillanatig.
- Mondd csak, miért éppen most döntöttél úgy, hogy megtámadod Kalandriát? - kérdezte halkan.
A király a boszorkány szemébe nézett, és megszédült.
- Azt hiszem, most már magam sem tudom... - habogta.