Mesemalom

Furunk, a kis sejemanó magába roskadva huppant vissza az illatos avarba. Hogy elmesélhesse szomorú történetét, újra felidézte a napot, amikor a logíriai hadsereg megtámadta az országot.
- Bizonyosan tudtok arról, hogy sok-sok évvel ezelőtt Logosz király meg akarta szerezni a hatalmat a Terdon felett. Kalandriát is megtámadta, de Híria vezetésével népeink összefogtak, és együtt harcoltak a hódító ellen. Nem volt éppen erős hadsereg, de minden katonáját a haza szeretete hajtotta. Csatasorban álltak emberek, vízpartiak, sejemanók, még a szibaúrok is a csatatér mellett úszkáltak. Én is ott voltam, meg sem fordult a fejemben, hogy ne induljak harcba, hiszen nagybátyám, Trunk hozta a hívó szót, és őt valamennyien rajongva szerettük és tiszteltük!
Adorit csodálkozva bámult Furunkra.
- A te nagybátyád Trunk? Nahát!
- Igen, így van! Azt is mondhatnám, hogy a második apám! Trunknak nem voltak gyermekei, ezért különösen sok időt és figyelmet fordított rám és a testvéreimre. Mi pedig rajongtunk érte. Sokszor eszembe jut, milyen jókat beszélgettünk. Néha még azt is megengedte, hogy elmenjünk vele a királyi udvarba. Amíg ő Híriával beszélgetett, mi a konyhában ücsörögtünk. A szakácsok levágtak nekünk egy-egy szelet finom gomolyát, azt rágcsáltuk a kemencepadkán.
Furunk mélyet sóhajtott.
- Ó, a gomolyasajt! A legfinomabb csemege! Már nem is emlékszem az ízére.
Adorit beletúrt az uzsonnás tarisznyájába.
- Én is nagyon szeretem. Véletlenül van nálam egy kis darab!
Átnyújtotta a kis papírba bugyolált elemózsiát. Furunk szemébe könnyek szöktek. Simogatta, körbeforgatta, szagolgatta a hófehér sajtdarabot, beleharapni is alig mert.
- Köszönöm! Nem hittem, hogy érezhetem még ezt az ízt a számban...
Trakk, Rukk és a királyfi meghatódottan nézték, ahogy a sejemanó morzsánként csipegeti a sajtot.
Furunk lassan folytatta a történetet.
- Szóval, aznap is Trunk mellett álltam, amikor megjelent a hatalmas, logíriai sereg. Híria felszólította Logoszt, hogy távozzon az országból. A támadó persze csak nevetett. Aldin beindította a mesemalmot, de addigra már a katonák megtámadtak minket. A soraink közé férkőztek. Én rúgtam és csíptem, de hiába. Fogságba kerültem. Egy alacsony, vörös ember megragadott, és az iszákjába kötözött. Később megtudtam, hogy ő Perdöm, Logosz fővezére. Házi szolgának szánt a baromfiudvarába...
- Ez rettenetes! - kiáltotta Rukk.
- Igen, hiába kapálóztam, nem menekülhettem a fogságból. Az iszákból mindent jól hallottam. A visszavonulást jelző sípot, azt ahogy megfutamodott a hadsereg, azt, ahogy nyögtek-hörögtek a fejfájással küszködő támadók.
- Később se tudtál elszökni az iszákból?
- Nem, nem volt rá mód. Ha ki tudtam volna bontani a zsák száját, valószínűleg könnyedén eliszkolhatok, mint a többi fogoly. De Perdöm olyan erősen kötözte meg, hogy nem sikerült.
Furunk arca elkomorodott, amikor erről beszélt. Kis keze ökölbe szorult. Nehezen nyerte vissza higgadtságát, de azért folytatta a történetet.
- Perdöm háza a királyi palota közelében állt. Élt halt a különleges madarakért, díszes baromfiudvart tartott fenn, amit magas fallal vett körül. Hiába próbálkoztam, onnan sem tudtam elszökni.
- Hogyan jutottál mégis ide? - kérdezte Trakk.
- Perdöm mindig levágatta a madarai szárnyát, hogy el ne repüljenek. Volt a baromfiudvarban egy díszes góliátmadár. Jó barátom lett. Megbeszéltük, hogy elrejtőzik nálam, amíg Perdöm embere a madarak szárnyát vagdossa. Nagyon féltem. A szárnynyesőnél lista volt - magyarázta, - ki kellett pipálnia, melyik madárral végzett. Szerencsére az egyik bendegúnár kiszabadult a kezéből. Míg azt hajkurászta, én a félredobott listához lopóztam, és bepipáltam a góliátmadarat. A szolga nem vette észre.
A kis sejemanó végre elmosolyodott.
- Még aznap este elrepültem a madár hátán. Ő is ebben az erdőben lakik. Az egyetlen barátom Logíriában!
Adorit együttérzően nézett a kis sejemanóra.
- Nem próbáltál meg hazajutni valahogy?
- Dehogynem! Állandóan az alkalmat keresem. Góliátmadár barátom kitartóan figyeli az erdő környékét. Persze, ő sem mer túl messzire repülni, fél Perdöm bosszújától. Tőle tudom, hogy az erdőt őrök veszik körül, nincs lehetőség a szökésre. Nem mertem eddig nekivágni. Itt legalább szabad vagyok, nem úgy, mint a baromfiudvarban.
Furunk gondolataiba mélyedt. Arcára sűrű redőket rajzolt a száműzetés, a sok mosolytalan év. Hirtelen felkapta a fejét.
- Mindent tudtok rólam! Most ti meséljetek! Mi szél hozott benneteket Logíriába?
Lassan rájuk sötétedett. Furunk előzékenyen betessékelte vendégeit a gyökerek alá épített házába. Csodálatos módon még Adorit is kényelmesen befért.
A méhviaszból készített, karcsú gyertya fényénél pirkadatig beszélgettek.