Mesemalom

A humbug, mintha meg sem hallotta volna a tüsténmanók gúnyolódó kórusát, csillogó szemmel figyelte a vendégeket.
- Most már mennünk kell! - szólalt meg Mimi. - Meg kell keresnem a barikarimat!
A humbug elkeskenyedett.
- Várj! Ne menjetek! Inkább elmesélek még valamit!
- Egy újabb, kiszínezett történetet? - dobta csípőre a kezét Lupi.
- Kikérem magamnak! - vörösödött el humbug. - Én nem színezek. Színtiszta igazságot mondok, úgy ahogy van, úgy, ahogy az megtörtént. Ahogy azt én tudom.
Kajtánka közelebb lépett.
- Nem gondolja komolyan! - suttogta a humbug fülébe. - Jobb, ha tudod, hogy mindig ilyen kötözködő. Mit akartál elmesélni?
A humbug megkönnyebbülten sóhajtott.
- Egy nagyon különös furmány járt itt a minap. Szerintem a kislányt érdekelné, amit mondani akarok... - hadarta el, és a hatás kedvéért elhallgatott.
- Az ilyesmi ezt a kismacskát is érdekli! - szólt közbe Picasso.
Lupi lemondóan legyintett, és leheveredett a fűbe. Kezével megtámasztotta manósipkás fejét. A biztonság kedvéért, nehogy újra megharagítsa a humbugot, és véletlenül közbeszóljon, egy húsos fűszálat szorított a fogai közé. Kajtánka is letelepedett, hátát Lupi hátának vetette.
- Halljuk! Halljuk! - követelődzött Picasso, foltos mancsát emelgetve. - Miért találtad annyira különösnek azt a furmányt?
- Nem akart mesélni! - vágta rá a humbug. - Pedig az régi jó szokása a furmányoknak.
- Aha! - bólintott morcosan Mimi. - És mi ebben a különös? Talán csak rossz napja volt. Mindenkivel megesik az ilyesmi.
- Á, nem csak ennyi történt. Képzeljétek, az a furmány végig zsebre dugva tartotta a kezét! Alig figyelt oda az én nagyszerű történetemre, csak járkált fel és alá, de a kezét ki nem vette volna a piros nadrágjából. Még a szakállát sem simogatta. Na?! Akinek nálatok odafenn rossz napja van, az talán zsebrevágja a kezét?! - kiáltotta izgatottan.
Mimi elgondolkozott.
- Nem, azt hiszem, az ilyesmi nem jár együtt a rossz hangulattal.
Lupi nem tudta tovább türtőztetni magát. Eldobta a fűszálat és felpattant.
- Többet vártam volna egy humbugtól. Bevallom, valóban kicsit furcsán viselkedett az a furmány, de csupán ennyi a te híres történeted?
A humbug ismét vörösödni kezdett.
- Nem! - kiabálta vékonyka kezével hadonászva. - Egyáltalán nem! De ha folyton közbevágsz, nem tudom elmesélni a legérdekesebb dolgot. A legrémesebbet! - nézett körül fenyegetően.
A hallgatóság megdermedt. Mindenki a felhevült humbugra bámult.
- Ezen a furmányon prémes kucsma volt.
Mimi értetlenül pislogott, ám erre a két tüsténmanó izgatottan közelebb lépett.
- Igazat mondasz?
- Én mindig igazat mondok! - emelte fennkölten esküre kezét a humbug.
- Mi a baj azzal a kucsmával? - nyávogott unottan Picasso. - Azért rémes, mert prémes?
- Pontosan! - magyarázta Kajtánka. - A mi vidékünkön csak az visel prémes kucsmát, aki Zordonnordba megy.
- Hova? - kérdezte Mimi. - Milyen hely az a Zordonnord?
A humbug elkomorodott.
- Olyan szörnyű, hogy még a legrémesebb történetekben is csak ritkán hallani róla. Hideg van, olyan hideg, hogy a manók füle védelem nélkül lefagy.
- És kik lakik ott?
Lupi megrázta a fejét.
- Nem kik, hanem ki. A szörnyűséges rémséges, félelmetes Zombor! - szavalta a humbug.