Mesemalom

Mimi és a két tüsténmanó letelepedett a humbug mellé. Picasso sértődötten leheveredett a fűbe, és behunyta a szemét.
- A legizgalmasabb történeteket így szokta végighallgatni! - próbálta mentegetni macskája viselkedését Mimi.
Szerencsére ennyi éppen elég volt. A humbug boldogan elmosolyodott, nagy lélegzetet vett, és belevágott a mondókájába.
- Képzeljétek el, a minap járt itt egy szakállas manó!
- Talán egy furmány?! - vágott közbe Mimi. - Elnézést, tudod, mi is a furmányokat keressünk!
- Igen. Egy valódi furmány - emelte magasba hosszú kezének mutatóujját a humbug, akár egy egyetemi professzor. - Gyakran megesik, hogy erre járnak, és mesélnek nekem a fenti dolgokról. Emberekről, házakról, értékes kincsekről, kutyákról, macskákról...
Picasso megmoccant. Felnyitotta először a bal szemét, azután a jobbat.
- A macskákról is tudsz történeteket? - ugrott talpra.
- De még mennyire! Nem is akármilyet! Képzeljétek el, hogy odafenn van egy ház, ahol egy óriási macska él. Olyan hatalmas, hogy a gazdái már alig férnek be tőle a házba.
Mimi elámult.
- Ó! Különös... Még sosem hallottam ilyen nagy macskáról.
- Pedig létezik! A bundája fekete, mint az éjszaka. A farka kilóg a bejárati ajtón, és ha mérges, csapkod vele. Mindenki elkerüli ilyenkor azt a házat. Még a kutyájuk is bebújik a kutyaházba.
Picasso kíváncsian közelebb lépett és leült.
- Miféle kutya ez? Talán valami aprócska öleb?
- Ugyan, dehogy! Egy hatalmas bernáthegyi. A furmány azt állította, hogy ez az egyik legnagyobb kutyafajta odafenn.
Picasso tátott szájjal hallgatta a magyarázatot.
- Létezik olyan macska, amelyik elbánik egy bernáthegyivel?!
- De még mennyire!
Mimi összeráncolt homlokkal gondolkodott.
- De ha az a macska olyan nagy, hogy etetik?
- Mi sem egyszerűbb! Minden nap érkezik egy hatalmas teherautó. Az van az oldalára írva, hogy macskakonzerv. Van abban az autóban mindenféle, finomabbnál finomabb macskaeledel. Májas, halas, kolbászosos!
- Olyan nincs, hogy kolbászosos, csak kolbászos! - javította ki Mimi.
A humbug úgy belejött a mesélésbe, hogy már megsértődni is elfelejtett.
- Meg csirhás!
- Csirkés és marhás - magyarázta Mimi a sűrűn pislogó tüsténmanóknak.
Picasso felváltva nyújtogatta előre mellső mancsait. Mimi tudta, hogy ez macskájánál az izgalom jele.
- Jó, jó! - nyávogott türelmetlenül. - Jön egy autó, értem. De azt meséljed el már, hogy hogy etetik meg a macskát?
A humbug felnevetett.
- Mindenki őt eteti abban házban. A férfi, a nő, meg a két kerek.
- Gyerek - javította ki csendesen Mimi.
- Felváltva futkosnak az autóhoz, hozzák az újabb és újabb konzerveket. Nagykanállal etetik azt a macskát.
- Ezt nevezem! - sóhajtott álmodozva Picasso. - Ha legközelebb feléd jár az a furmány, légy szíves kérdezd meg, hol van az a ház. A közelébe akarok költözni.
- Költözz csak! - csattant fel sértődötten Mimi. - Legalább hajnalban senki se kaparássza többé a szobám ajtaját!
Picasso nem szerette, ha neheztel rá a gazdája. Mimi mellé lépett, és ellenállhatatlan dorombolásba kezdett.
- Nem mondtam komolyan! - hízelkedett.
- Humbug! - kiáltották kórusban a tüsténmanók.