Mesemalom

Közeledett a Ki mit tud?, a várva várt iskolai vetélkedő. Sok lány készült tánccal, de volt, aki hangszeres fellépésre, versmondásra, vagy éppen bűvészbemutatóra vállalkozott.

Ahogy teltek-múltak a napok, Lilla egyre gondterheltebben járkált fel és alá a szobájában. Valami frappáns ötletet keresett, mint az előző évben a színházi előadás.

„Milyen jól sikerült! - ábrándozott. „Vastapsot kapott a társulat..."

Arca újra elkomorult, és háromszor is oldalba rúgta a babzsákot.

- A fenébe is! Most meg semmi nem jut az eszembe! Jó, ennek így nincs értelme! Idén nem lépünk fel, és kész!

A gyerekek aznap is együtt szürcsölgették a mennyei csokoládéitalt a Karmazsin utcában. Kuala Lump Úr felváltva törleszkedett hozzájuk, spirálvonalat rajzolva az asztal alatt a lábak erdejébe.

Lilla nevetve mocorgott a széken.

- Kuala Lump Úr! Ne csiklandozz!

Felugrott és Mildára nézett.

- Szeretnéd, ha szednék friss virágot?

Milda szemében huncut mosoly csillant.

- Hát persze! De tudod, hogy eltörtem a vázát...

Lilla nem volt vicces kedvében.

- Tudom, persze, és azt is tudom, hogy nem vagy hajlandó megragasztani. Biztosan sajnálod tőlünk a varázslatot!

Azzal Lilla felugrott és öles léptekkel elindult a kert irányába. A többiek értetlenül néztek utána.

Néhány perc múlva visszatért. Leült, és a hosszú szárral leszedett, színes virágokat az ölébe ejtette. Szótlanul, gondolataiba mélyedve illesztgette össze a szárakat. Gyönyörű koszorút font. Milda elismerően biccentett.

- Köszönöm kedvesem! A nagymamám mindig azt mondta, hogy akinek van fantáziája, az használja!

Milda váratlanul felkacagott.

- Eszembe jut a nagyi, amikor még apró boszorka voltam.

- Mesélsz róla? - kérlelte Lilla.

A hintaszék új lendületet vett.

- Tudjátok, egyszer minden fiatal boszorkánynak be kell mutatnia a tudományát a boszorkánygyűlésen. Olyan ez, mint nálatok az érettségi vizsga. Először is ott vannak a seprűgyakorlatok. Megülés, felszállás, irányban tartás, irányváltoztatás, leszállás. Azután jön a szabadon választott rész. Be kell mutatni azt a varázslatot, amihez a jelölt a legjobban ért.

Fruzsi közbevágott.

- Te miben voltál a legjobb?

- Hát ez az! - válaszolt Milda. - Fogalmam sem volt. Sok mindenben és semmiben. Szorgalmas tanuló voltam, előkelő varázseredményekkel. Mégsem tudtam eldönteni, hogy mit mutassak be.

Lilla eltűnődve nézett rá.

- Ez kellemetlen lehetett...

- Bizony az. A többiek egymás után mutatták be a tudományukat. Egy kis vasorrú pompás mézeskalácsot varázsolt, az erdei boszorka az énekes madarak hangját változtatta hátborzongató bagolyhuhogássá, más üstben főzött varázsitalt szolgált fel. Mindenki mosolyogva várta a sorát, én meg ott álltam, és semmi nem jutott az eszembe. Rajtam lassan úrrá lett a pánik. Még ötletem sem volt, pedig én következtem. Kétségbeesetten néztem a nagymamára, és megsúgtam neki, hogy semmivel nem készültem... Legnagyobb meglepetésemre a nagyi nem haragudott. Kivillantotta egyetlen fogát és azt mondta: „kicsi unokám, használd a fantáziádat, meglátod, minden rendben lesz..." Előrelökött, egyenest a színpad kellős közepére.

Konrád felkiáltott.

- Azután? Mi történt azután?

- Tanácstalanul álltam, miközben minden szempár várakozóan rám szegeződött. Szálivész türelmetlenül koccantatta vasorrához hosszú, görbe botját. Ez nem jelentett jót! Abban a pillanatban furcsa ötletem támadt...

A gyerekek kíváncsian néztek rá.

- „Csiribí!" - mondtam, és Szálivész vasorrára mutattam, ami azon nyomban szeplős, pisze orrocskává változott. A boszorkánygyűlésen kitört a kacagás. Még Szálivész sem volt mérges. Kölcsönkért egy tükröt, megnézte benne az új orrát, elégedetten biccentett, és így szólt: „ügyes kis boszorka vagy, még senkinek nem sikerült megnevettetnie a boszorkánygyűlést. Mondd, tudsz más varázslatot is?"

- „Hát persze!" - kiáltottam, és gondolkodás nélkül belekezdtem a legkedvesebbekbe. Házat építettem a meztelen csigára, nagy kondér finom csokoládé-italt varázsoltam...

Konrád közbevágott.

- Most elárultad magad! A csokoládé...

Maszatos száját elégedetten végignyalta rózsaszínű nyelvével.

- Ötöst kaptál, fogadjunk? - kérdezte.

Milda mosolygott.

- Igen, valami olyasmit. Akkor kaptam Kuala Lump Urat. A legsikeresebb boszorkánytanonc jutalma egy fekete macska.

Dóri elismerően kiáltott fel.

- Vau!

Kuala Lump Úr felugrott. Hátán felborzolódott a szőr, és harciasan fújt.
Milda nevetett.

- Dóri! Ne ijesztgesd a macskám!