Mesemalom

Trunk és Umber országszerte hírül adták Híria döntését. Kalandria népei csendes derűvel vették tudomásul, hogy véget ért a hosszú átmeneti állapot, és a Szivárvány Palotába újra uralkodó költözik. Mit uralkodó! Uralkodók!

Abakusz, Silabusz és Adorit együtt tértek vissza a Szivárvány Palotába. A mezőkön kalandozó kalandriaiak hosszan integettek a hintó után.

Szolansz nem tartott a többiekkel. Híria úgy döntött, jobb lesz, ha ők ketten a fennsíkon maradnak.

A palotában újraszerveződött az élet. Abakusz és Silabusz sokat dolgoztak. Alaposan és hosszasan vitatták meg az államügyeket a tanácsadókkal. Adorit fárasztónak találta tanácskozásokat. Így volt ezzel Umber is. Nehezen viselte a hosszadalmas megbeszéléseket. Végül mentő ötletként az uralkodók engedelmével egy gallon vizet hozatott be a tanácsterembe, hogy abba beleugorva kicsit felfrissüljön. Trunk néha elszundított, de szigorúan csak akkor fordult vele elő ilyesmi, ha nem sejemanó-ügyben kellett döntést hozni a tanácsban.

Az országban csendesen teltek a mindennapok. A mesemalom a régi pompájában csillogott. A vizinépek gondosan ügyeltek rá, hogy az őrlőszerkezet mindig megkapja a megfelelő búza adagot. Esténként - fáradtan az aznapi kalandozástól - a malom köré ültek az emberek, a sejemanók, a vizinépek, de még a szibaúrok is közelebb úsztak, hogy hallgassák az újabb és újabb, szívet melengető meséket, amit a malom őrölt.

Adorit nem tudott betelni a kalandozással. Más beérte napi egy színes kapszulával, neki három vagy négy meg sem kottyant. Az sem érdekelte, hol köszönt rá az éjszaka. A jó kalandok kedvéért képes volt akár az erdőben is aludni.

Így történt ez aznap éjjel is, amikor a tippantókkal találkozott.

A tippantók igencsak jámbor népek voltak, ám kalandvágyuk jóval nagyobb annál, hogy beérjék egyszerű, hétköznapi kalandozással. Mindenfelé kószáltak a Terdon bolygón a kalandriai származású, apró, angyalarcú szárnyas manók. Piros sipkájuk alól kilátszottak dús, szőke tincseik. A szájuk fülig ért, kerek térdük kilógott pántos nadrágjukból.

Azon a nevezetes éjszakán Adorit arra riadt fel, hogy a szálas akác levelei csörögnek a feje felett. A lombok közül valaki őt figyelte.

 - Hahó! Ki van ott fenn?

Egy pillanatra csönd lett. Kisvártatva öt pislogó szempár kukucskált ki a levelek közül.

 - Á, hát te lennél Adorit! - szólalt meg az egyik kedves, manóarcú lény.

 - Ó, kedves tippantók! Üdvözlet Kalandriában! Merre jártatok, milyen izgalmas kalandok estek meg veletek? - nevetett a királyfi.

A tippantók lereppentek a fáról, és körbeülték Adorit fűre terített köpenyét.  

 - Éppen kiadós kalandozásból jövünk! Logíriában jártunk, úgy bizony!

 - Ó, ez igazán érdekes! Meséljetek, kérlek!

Nem kellett sok biztatás. A kis manók egymás szavába vágva mesélték, hogy meggyűlt a bajuk a logíriai katonákkal.

 - Háát ezek! Ezek a logíriaiak megint nem férnek a bőrükbe! Megkötöztek és börtönbe cipeltek minket! Azt persze nem tudták a boldogtalanok, hogy a tippantók nem csak kalandvágyók, de szemfülesek is. Éjszaka szépen kimásztunk a börtönrács felett tátongó résen, és hoppla, szépen elinaltunk.

 - Ez nagyon izgalmas, gratulálok a sikeres szabaduláshoz! - bókolt Adorit.

 - Ez még nem minden! Azt hallottuk, hogy mióta Arszin a király náluk, újra megteltek a börtönök. Nem egy, és nem két kalandriai fogoly raboskodik ott!

 - Tudtok valamit a foglyaikról?

 - Nem, a foglyok kilétét hétpecsétes titokként őrzik!

Napkeltéig beszélgettek. A tippantók szíves örömest megosztották legszebb kalandjaikat a királyfival.

Adorit szédelegve indult vissza a palotába a hűvös, hajnali szélben. „Érzem, biztosan érzem, hogy megtalálom őket!" - mondogatta ökölbe szorított kézzel.

Szárnysuhogásra lett figyelmes. Feje mellett megjelent két tippantó, akik az imént még együtt üldögéltek vele.

 - Mi az? Miért jöttetek utánam? - szólt kissé mogorván.

 - Szeretnénk veled tartani! Én és Trakk úgy döntöttünk, hogy melletted folytatjuk a kalandozást! - szólt az egyik, akit Rukknak hívtak.

Trakk nevetett.

 - Ki látott már legfőbb hadúrt hadsereg nélkül? Veled tartunk, engedd meg, hogy felajánljuk a szolgálatainkat. Számíthatsz ránk!

Adorit hálásan pillantott a két manócskára. Arra gondolt, hogy magányos kalandozásai közepette hányszor vágyott társakra.

 - Hát jó! - mosolyodott el. - Legyen! Tartsatok velem! Logíriába megyünk.