Mesemalom

Kalandria volt a Terdon bolygó legszebb, szabad országa sűrű erdőségekkel, smaragd folyókkal, susogó nádasokkal. Nem csoda, ha Logosz király folyton azon törte a fejét, hogyan hódíthatná meg minél gyorsabban. A kalandriaiak nem vágytak Logosz uralmára, jól érezték magukat csodás országukban, ahol olyan izgalmasan zajlott az élet. Ha baj volt, hívták igazságos és okos uralkodójukat, Híriát, aki segített helyreállítani a békét, amiben Kalandria lakói - az emberek, a sejemanók, a vízpartiak, a szibaúrok, és a királyi futárok, a gyors és láthatatlan szellőfiúk - évszázadok óta éltek. 

Az emberek Kalandriában is olyanok voltak, mint bárhol. Városokban és falvakban laktak, délelőttönként munkálkodtak. Délután azonban siettek az aznapi kalandjaik után. A kalandriaiak ugyanis éltek-haltak a kalandozásért. A pékek valamennyi utcasarkon hamuban sült pogácsát árultak. 

Az átélt kalandok színes kapszulákká alakultak át, amik szanaszéjjel hevertek az országban. Ha valaki egy ilyen kapszulát felnyitott, felgyorsítva végignézhette a benne rejlő történetet. 

A sejemanók, ezek a nagy fülű, ártatlan tekintetű lények lakták az erdőket. Egy manó se költözött be a városokba, csak a pénteki piacokon lehetett őket az emberek közelében látni. Ott aztán volt manó bőven. Erdei gombát cseréltek gomolyasajtra, a legkedvesebb csemegéjükre. Az erdőlakók gondosan kicsinosították magukat a piacozásra. Méretes pocakjuk alá és fölé színes szőttest tekertek, de a göcsörtös lábujjukat és a kopasz fejük búbját nem takargatták. Az emberek óvatosan jártak, nehogy rálépjenek az apró népek lábára. Volt is okuk az elővigyázatosságra. A sejemanók azonnal kijöttek a sodrukból, ha valaki a tyúkszemükre hágott. Ilyenkor gondolkodás nélkül visszatapostak a támadó lábára.

A vízpartiak között mindenféle népek akadtak, akik a vizet és a nádast szerették. Tarka békák, óriási szárnyú szitakötők, mutatványos vízibolhák, hosszú lábú madarak, nesztelen siklók. Esténként összegyűltek a vízparton, hogy elmeséljék egymásnak az új kalandokat, mert kalandozni ők is szerettek. Meseidőben a szibaúrok, a félig tündér, félig hableány folyólakók is a partra úsztak, fejüket egy-egy zsombékra hajtva, kíváncsian hallgatták az új történeteket, amiket azután tovább susogott a nádas.

Kalandriában a legfontosabb ünnepek a születésnapok voltak. A szülők és a jó barátok hónapokkal előre elkezdték a készülődést, természetesen a legszigorúbb titoktartás mellett. A kalandriai mondás szerint ugyanis nem jelentett jót, ha az ünnepelt megneszelte, mi lehet az ajándék. Néhány születésnap, például a kilencedik, kétszeresen fontosnak számított. Az ilyen évfordulókra a rokonok és a barátok különlegesen érdekes ajándékokkal készültek. A királyi család sem volt kivétel. Sőt! Híria már Aldin nyolcadik születésnapi ünnepségén elkezdte azon törni a fejét, hogy mi legyen a meglepetés a trónörökös kilencedik születésnapjára. 

Kalandria lakosai nem tudtak hosszasan titkolózni, ezért olyan barátokat választottak maguknak, akikkel megoszthatták a titkaikat.  Híriának is volt bizalmasa, Umber, a hosszú lábú béka. 

Más ok miatt is nagy szükség volt Umberre. Híria ugyanis egyedül irányította Kalandria minden ügyes-bajos dolgát, mióta férje, a derék Heimon Logosz király fogságába esett. Híria azóta alaposan lefogyott, de nemes tartása, hosszú barna haja – melyet pirkadatkor a napsugarakkal font össze - semmit nem veszített ragyogásából. Lendülete sem tört meg, kifogyhatatlan energiával kormányozta az országot. Esténként fáradtan borult le kisfia ropogós paplanjára. Ilyenkor Aldin szeretettel simogatta meg édesanyja fejét, vagy végigfuttatta ujjait a hajzuhatagban még utolsókat csillanó napsugarak finom vonalán.

A királynő száznyolcvankét nappal Aldin születésnapja előtt hívatta Umbert, aki késlekedés nélkül megjelent a Szivárvány Palotában.

- Umber, segíts nekem! – kérte Híria a barátját. – Kitaláltam, mi lesz az ajándékom Aldin születésnapjára. Különleges meglepetés lesz, sok idő kell, hogy elkészítsem. 

- Megtisztelsz, brekk.

Umber illemtudóan biccentett királyasszonyának.

- Avass be a titokba, ha méltónak találsz a bizalmadra!

Híria és Umber sugdolózni kezdtek. Umber izgalmában brekegett, néha, ha a feszültség már túlságosan felvillanyozta, ugrott egyet. Fél órás, elmélyült beszélgetés után kialakult a nagy terv.