Mesemalom

Aranyos Peti bácsi belép a cellába, ahol még mindig együtt szomorkodunk Ubullal.

- Tomikám! - kiált át a gondozónak, aki a szomszédos ketrecben tesz-vesz. - Megvizsgálom ezt a helyes keverék kutyust! A gazdája az imént telefonált. Ha minden igaz, lóhalálában felénk tart. Milyen jó, hogy végül feltöltötted a honlapra azt a fényképet!

Tomi megkönnyebbülten sóhajt, velem meg madarat lehetne fogatni. Most még azt is hagyom, hogy aranyos Peti bácsi végigtapogasson.

- Ubul! Hallottad, Ubul? Jönnek értem!

Ubul még jobban elkomorodik.

- Te is milyen szerencsés vagy!

Szegény. Látom rajta, hogy mennyire elkeseredett. Egyedül ő marad a menhelyen hármunk közül. Pedig annyira helyes kutyus, mégis kevés az esélye arra, hogy elkerüljön innen. Benne van már a korban. De ezt mégsem mondhatom neki...

- Ne búsulj, Ubul! Előbb-utóbb te is gazdára lelsz!
- Gondolod?
- Tudom! Nekem nagyon jó szimatom van!

Ubul képe egy fokkal derűsebbre vált. Legalábbis úgy tesz. Aranyos Peti bácsi alaposan megpaskolja a hátamat, és gyorsan továbbáll. Na, ez most igazán nem volt egy komoly vizsgálat. A folyosó elcsendesedik, csak az én hangos szívverésem hallani, amikor újra megcsikordul a kulcs a zárban. Tomi hangját hallom, és utána...

- Ed-gár! - harsogom bele a nagyvilágba.

Boldog ugatásomat visszhangozza az egész terem. Azt sem várom meg, hogy Tomi szélesre tárja az ajtót, úgy rohanok ki, hogy magammal sodrom szegényt.

- Kiskutyám! Römi, te csibész! Miért hagytad magára a gazdádat, mondd?!

A lába mellé kucorodom, ő meg leguggol, és magához ölel. Végre! A ruhájából árad a divatjamúlt parfümszag, amit annyira szeretek!

- Menjünk, kiskutyám! - mondja csendesen.

Boldogan csóválom a farkamat, és izgatottan köszönetet vakkantok Tominak. Ubul kidugja az orrát a rácsok között.

- Vigyázz magadra! - búcsúzom tőle. - Biztosan találkozunk még!

Elindulunk kifelé. A többi kutya irigykedve követ a tekintetével. Hamarosan a macskák ketrece elé érünk. Hoppá! Nini, milyen fürge tud lenni valaki! Palacsinta leugrik a polcról, ahol addig a farkát hintáztatva üldögélt. Nahát! Talán el szeretne búcsúzni tőlem?

- Figyelj rám, te kutya! - sziszegi. - Szabadíts ki, és én segítek neked! Azt a fehér bundás lányt keresed Zoárd bandájából, ugye? Én megmondom, hol lehet, ha elintézed, hogy szabad legyek.

Hirtelen lefékezek. Edgár értetlenül néz rám.

- Mi az, kiskutyám?

Észreveszi, hogy a nagy kandúrt bámulom. Szomorúan nyüszíteni kezdek, és bevetem az ártatlan tekintet ellenállhatatlan trükkjét.

- Nahát! Ez a macska Mirgót juttatja eszembe, az öreg kandúrt. Jaj, kiskutyám! Hát ezért csavarogtál el? Ez eszembe se jutott. Biztosan nagyon magányos voltál egész álló nap otthon. Hogy én milyen önző vagyok...

Tamáshoz fordul.

- Mondja, lenne annak akadálya, hogy örökbe fogadjam ezt a kandúrt?

Tomi meglepetten néz rá.

- Nem, nyugodtam megteheti. Tudjuk róla, hogy már régóta kóborol, nincs gazdája. De jól meggondolta? Nem éppen egy szelíd jószág!

Edgár magabiztosan bólogat, én pedig boldogan hozzásimulok. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer ez a kövér kandúr a lakótársam lesz. De még ezt is vállalom. Miatta! Csakis Dorka miatt!