Mesemalom

Zoli egész délután egyedül most nyit be hozzánk. Fejét vakargatva komoly tekintettel körbenéz, s miután megállapította, hogy nem faltuk fel egymást, és még a szoba is épen maradt, hátat fordít. Hirtelen megtorpan, és visszanéz ránk.

Dugó és én ekkor már egymás mellett állunk a sarokban.

- Nahát! Ti milyen jól kijöttök egymással! - mondja, és szürkészöld szemében mosoly fénylik -Készüljetek! Felveszem a cipőm és indulunk sétálni.

Mindenben követem Dugó utasításait. Leülünk a bejárati ajtó elé. Mint két fegyelmezett, engedelmes cirkuszi eb, szánkba vesszük a pórázt. Dugó megsúgta, hogy a gazdája ettől teljesen odavan.

Zoli végre kilép a szobájából. Keze tele van nyomtatott falragaszokkal, melyeken piros betűk, számok és az én fényképem virítanak. Amikor észrevesz minket, minden kihullik a kezéből. Zavartan leguggol, hogy összeszedje a lapokat.

- Ez itt a hirdetés szövege. Várj csak! Felolvasom neked! „A képen található kutyust május 27-én a kora reggeli órákban találtam a Rákospatak mellett. A gazda hívását az következő számon várom: 221-00-071 Móna Zoltán."

Jó szöveg! Ha Edgár meglátja ezt a hirdetést, biztosan nagyon megörül. Véleményemnek határozott vakkantással hangot is adok.

Zoli felteszi ránk a pórázt, és végre elindulunk lefelé. Már megint ez a nyamvadt lépcső! Gyűlöletes találmány. Biztosan nem gondoltak a kutyák körmeire, amikor ezeket a házakat építették.

Kacskaringózva sétálunk a környékbeli utcákban. Zoli minden alkalmat megragad, hogy egy-egy fecnit elhelyezzen. Végre egy ismerős hely! Itt a patak! Zoli megáll, és ránk néz.

- No, most aztán mi legyen? Dugó, mi a véleményed? Ha elengedem a vendégünket, biztosan azonnal továbbáll.

Leveszi Dugó pórázát, és rákiált.

- Gyerünk Dugó, futás! Mi addig itt sétálgatunk.

Dugó azonban nem mozdul, csak áll mellettem, mint akinek a lába a földbe gyökerezett.

- Dugó, kiskutyám! Mi ütött beléd? Sztrájkolsz?

Zoli hamar rájön, hogy mi a baj.

- Igazán nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt így megszeretitek egymást, hogy egymás nélkül egy tapodtat sem mozdultok. Hát jó, velem lehet beszélni...

Homlokán összehúzza a redőket, és szigorúan Dugóra néz.

- Te felelsz azért, hogy a barátod ne csavarogjon el, világos?

Zoli leveszi a pórázt az én nyakamról is. Zavarodottan nézünk egymásra Dugóval.

- Mire vártok még? Futás, kutyikák!

Dugó és én eleinte csak a patakparton szökdécselünk, hogy Zolit megnyugtassuk. Azonban amint egy pillanatra elfordul, azonnal nekiiramodunk. Sikerül biztonságos távolságra elfutnunk.

- Dugó! Nagyon hálás vagyok azért, amit értem tettél. De mondd, nem lesz ebből bajod?

Dugó a fejét rázza.

- Ugyan! Zolit nem szabad túl komolyan venni. Maximum ugrik egy-két vacsora. Az meg tulajdonképpen rám fér, úgyis fogynom kellene egy kicsit. De most aztán gyorsan el kell tűnnöd, pajtás! Fuss!