Mesemalom

Úton a menhelyre

Szinte látom magam előtt, ahogy Zoli kétségbeesetten körülnéz, és rájön, hogy mégis megszöktem. Pedig milyen gondosan kiplakátozta a környéket. Szegény Dugó! Biztosan őt szapulja, hogy miért nem vigyázott rám jobban. Micsoda kalamajka lesz ebből... És Dugó mindezt önként vállalta. Miattam. A szívemet elönti a hála. Micsoda barátom van...

Na, de most aztán tényleg el kell jutnom a menhelyre. Vagy legalább arra a környékre. Ha ott találnak rám, biztosan nem jut eszükbe, hogy inkább hazavigyenek. Loholok a kihalt utcákon. Melegen süt a késő tavaszi nap, már a nyelvem is kilóg. Milyen jó lenne, ha most észre sem vennének az emberek. Ez az! Itt a vasúti töltés!

A fohászom meghallgatásra talált, az emberek valóban nem vesznek észre. De megfeledkeztem Plexiről, aki hirtelen mellettem terem. Jó ég! Most hogy rázzam le?!

- Helló Römi! Hogy áll a nagy kaland? Mondd, hová iparkodsz ilyen sietősen?

Legjobb lesz, ha megmondom neki az igazat.

- Figyelj Plexi! Azt hallottam, hogy ez a Sanka-gyerek a menhelyre viszi a kutyákat!
- Ez borzalmas! - hörög Plexi. - Micsoda elvetemült bűnöző az ilyen!

Nahát, ilyet még nem pipáltam! Plexi elhallgatott néhány pillanatra. Teljesen úgy fest, mint aki gondolkodik...

- Nem értem - szólal meg. - Miért tenne ilyet? A menhelyre az eltévedt és az elhagyott állatokat viszik be az emberek, hogy a gazdájuk rájuk leljen, vagy, hogy új gazdára találjanak. Ilyennel csak a rendes emberek bajlódnak tapasztalataim szerint. Nem, ez egyáltalán nem jellemző Sankára...
- Én sem értem. Talán valami TITKOS célja van... Mindenesetre utána akarok járni a dolognak.

Plexi zavarodottan bólogat.

- Mi a feladatom?
- Nincs különösebb feladatod. Egyelőre.

Jaj, ezt elhamarkodtam! Nem kellett volna ezt mondanom! A törpe snauzer azonnal elszontyolodik.

- Illetve hát...

Erre már felkapja a fejét, és érdeklődve rám függeszti meleg, barna szemét.

- Illetve hát, ha esetleg Edgár tudtára adnád, hogy a menhelyen keressen.
- Mi? Jól értem? Te elszöktél otthonról?

Na jó, ebből elég. Mennem kell. Plexi még nem nőtt fel ilyen hatalmas feladathoz. Gyors vakkantással elköszönök tőle, és újra nekiiramodok a töltés oldalának. A törpe snazer leesett állal bámul utánam.

- Micsoda kaland! - hallom a hátam mögött Plexi boldog vakkantását.

Végre feltűnnek előttem a magas kőkerítéssel körbevett épület szürke falai. Odabentről panaszos ugatás és nyávogás hangjai szüremkednek ki. Jaj, ez nem lesz könnyű, bátorságom menten az inamba száll. Biztosan ide akarok én bekerülni, mikor otthon a világ legjobb gazdája vár?

Ebben a pillanatban valaki megszólal mellettem.

- Nézd már! Hát te? Hogy kerülsz ide?

Törékeny fiatalember néz rám. Egy öreg bicikli ingatag kormányára támaszkodik. Milyen furcsa! A haja fekete, mint a varjú tolla, csak a halántéka őszül, ott is csak egyetlen foltban.

- Most végeztem a műszakkal, de nem hagyhatlak téged kóborolni. Furcsa... ezer helyen botlottam már gazdátlan állatba, de itt, a menhely tövében még sohasem.

Ledönti a biciklit, és leguggol mellém.

- Barátságos jószág vagy, és jól táplált. Van egy olyan érzésem, hogy csak elkóboroltál otthonról... Ugye, cimbora? Sebaj! A legjobb helyen vagy! Gyere! Bemegyünk együtt a menhelyre!